|
NB II
2010. 03. 07. Az NB II 16. fordulójában mindkét csoport listavezetője idegenben lépett pályára vasárnap, s a két csapat egyaránt egygólos vereséget szenvedett. NB II
2010. 03. 06. Szombaton a második vonalban is megkezdődtek a tavaszi idény küzdelmei. Az első játéknapon hat mérkőzésre került sor. NB II
2010. 02. 25. NB II
2009. 12. 07. "Sikeres volt az NB II-es válogatott kialakítását szolgáló kezdeményezés, a múlt pénteki Kelet-Nyugat mérkőzésen közel 200 szakember, vezető, edző, újságíró, menedzser volt jelen Telkiben, ahol színvonalas, küzdelmes játékot, értékes összecsapást láthattak az érdeklődők" - összegezte tapasztalatait honlapunknak Kutasi Róbert, a szövetség NB II-es bizottságának vezetője, hozzátéve: "Meggyőződésünk, hogy igazolást nyert elképzelésünk: vannak tehetséges magyar játékosok a másodosztályban is, akik, ha lehetőséget, bizalmat kapnak, jobbak lehetnek, mint a tucatlégiósok." NB II
2009. 12. 04. NB II
2009. 12. 03. Pénteken 13 órakor az MLSZ telki edzőközpontjában megmérkőzik egymással az NB II Keleti és Nyugati csoportjának válogatottja. A Kelet-Nyugat rangadó nem csupán presztízs-jelleggel bír: hamarosan kijelölésre kerül az NB II-es válogatott kerete, amelybe a pénteki meccsen nyújtott teljesítmények alapján kerülhetnek be a játékosok. NB II
2009. 11. 30. Pető Zoltán, a Keleti csoport válogatottjának edzője és Mátyus János, a Nyugati csoport legjobbjainak szakvezetője kijelölte keretét a pénteki Kelet-Nyugat rangadóra. A két csoport együttese 13 órakor az MLSZ telki edzőcentrumában mérkőzik meg, s a trénerek a meccs tapasztalatai alapján állítják majd össze az NB II-es válogatottat. NB II
2009. 11. 27. Az NB II Nyugati csoportjának válogatottja pénteken egymás közti játékkal fejezte be kétnapos telki edzőtáborozását. NB II
2009. 11. 26. A múlt héten a Pető Zoltán által irányított Keleti csoport válogatottjának tagjai töltöttek két napot az MLSZ világszínvonalú edzőcentrumában, ma pedig a Nyugati csoport együttese költözött be a létesítménybe. NB II
2009. 11. 22. Vasárnap lejátszották az NB II őszi idényéből még hátralévő egyetlen meccset: a Keleti csoportban az MTK II a sereghajtó Baktalórántházát fogadta. A kék-fehérek gólzáporos, 6-1-es győzelmet arattak, s az ötödik helyen zárták az őszt, a Baktalórántháza pedig szerzett pont nélkül fejezte be a szezont. NB II
2009. 11. 20. Pénteken meccsel zárta kétnapos telki edzőtáborozását az NB II Keleti csoportjából összeállított válogatott: a Pető Zoltán által dirigált keret tagjai egymás közti mérkőzést játszottak. NB II
2009. 11. 19. Csütörtökön és pénteken az MLSZ telki edzőközpontjában tréningezik az NB II Keleti csoportjának legjobbjaiból összeállított, Pető Zoltán által irányított együttes, a jövő héten pedig Mátyus János vezényletével a Nyugat csoport gárdája veheti birtokba a világszínvonalú létesítményt. A két csapat december 4-én, ugyancsak Telkiben megmérkőzik egymással, s a találkozót követőn kerül kialakításra az NB II-es ligaválogatott, amely a télen kiléphet a nemzetközi porondra. NB II
2009. 11. 15. Vasárnapra hét mérkőzés maradt az NB II 15. fordulójából. A Keleti csoportban a DVSC-DEAC 2-1-re győzött a Makó vendégeként, így a debreceniek három ponttal megelőzve a REAC-ot és a Szolnokot, a tabella élén várhatják a tavaszi folytatást. Nyugaton a Siófok 2-0-ra kikapott Barcson, a Pécs gólnélküli döntetlent játszott a Kaposvölgye otthonában, így előbbi hét, utóbbi kilenc pont hátrányban van az első helyen álló Gyirmót mögött. NB II
2009. 11. 14. NB II
2009. 11. 08. Vasárnapra öt mérkőzés maradt az NB II 14. fordulójából. A Keleti csoportban a REAC hazai pályán nem tudta legyőzni a Hajdúböszörményt, s a gólnélküli eredmény azt jelenti, hogy mivel a DEAC 4-0-ra győzött a Vác ellen, a debreceni csapat állt a tabella élére, a második a REAC, a Szolnok pedig a harmadik. |
Soproni Liga, 18. forduló
Soproni Liga
OLLÉ-OMV
MGYLSZ
Shop
Szponzorok, partnerek
|
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||











