FIFA, UEFA

FIFA

UEFA

Felnőttképzés

Felnőttképzési Intézet
Felnőttképzési nyilvántartási szám:
01-0938-04

LINKEK

Hírlista.hu

MLSZ

Elkészült
az etikai "kódex"

NUSI

NUSI

Futsal-Hungary

Futal-Hungary

Női labdarúgás

Grundfoci

Grundfoci

sportolonemzet.hu

sportolonezet.hu

Magyar Utánpótlás

Magyar Utánpótlás portál

Hivatalos értesítők

Szövetség

Két mérkőzés Szlovákia ellen

2010. 03. 08.


A március 31-i, Bosznia-Hercegovina elleni világbajnoki selejtezőre készülő női válogatottunk a héten két mérkőzést játszik Szlovákia együttesével. Vágó Attila csapata kedden 13 órakor az MLSZ telki edzőcentrumában, csütörtökön 13 órakor pedig Szencen méri össze tudását a szlovák válogatottal.

A keret tagjai hétfőn és szerdán egy-egy edzésen vesznek részt a szövetség edzőközpontjában. Vágó Attila együttese a két mérkőzéssel a március 31-i, Sopronban sorra kerülő világbajnoki selejtezőre készül. Csapatunk biztató helyzetben van, hiszen négy mérkőzés után, két győzelemmel és két döntetlennel a második a csoportban, s csupán egy ponttal van lemaradva az éllovas lengyel gárda mögött. Márciusi ellenfelünk, Bosznia-Hercegovina eddig valamennyi meccsét elveszítette, s az utolsó helyén áll.

Vágó Attila keretéből sérülés miatt hiányzik Tóth II Alexandra (Viktória) és Vágó Fanny (MTK Hungária), valamint iskolai és munkahelyi elfoglaltsága miatt Papp Eszter, Rácz Zsófia (Viktória), és Jakabfi Zsanett (Wolfsburg).


A női válogatott kerete:


Szőcs Réka (MTK Hungária), Kovács Klaudia (Taksony) - kapusok;

Szetil Szilvia (Femina), Tóth I Alexandra (MTK Hungária), Gál Tímea (MTK Hungária), Demeter Réka (MTK Hungária), Krenács Lilla (BNLC), Tell Zsófia (MTK Hungária), Godvár Katalin (MTK Hungária), Smutzer Angéla (MTK Hungária), Szórádi Nikolett (Győri Dózsa), Gáspár Cecília (Essen), Jakab Réka (Győri Dózsa), Tóth Gabriella (Viktória), Sipos Lilla (BNLC), Szuh Erika (Viktória), Méry Rita (MTK Hungária), Zágor Bernadett (BNLC), Pádár Anita (Femina), Fogl Katalin (Taksony), Dombainé Nagy Anett (Femina) - mezőnyjátékosok.

Európa-bajnoki selejtező
szeptember 7.
Magyarország - Moldova
20.30
U21, Európa-bajnoki selejtező
NB I, 5. forduló
augusztus 27., péntek
Vasas - Siófok 3-0
MTK - Újpest 1-0
augusztus 28, szombat
Szolnoki MÁV - Honvéd 0-2
ZTE - KTE-Ereco 2-1
Haladás - Paks 1-2
Kaposvár - Lombard Pápa 3-2
augusztus 29., vasárnap
DVSC-TEVA - Videoton 3-1
szeptember 01., szerda
FTC - Győri ETO 3-0
a 3. fordulóból elmaradt meccs
ZTE - Lombard Pápa 3-1
szeptember 04., szombat
az 1. fordulóból elmaradt meccs
Szolnoki MÁV - Haladás 0-0
NB I, 2010/2011

OLLÉ-OMV

MGYLSZ

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Shop

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

Szponzorok, partnerek

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Az MLSZ további partnerei