FIFA, UEFA

FIFA

UEFA

Felnőttképzés

Felnőttképzési Intézet
Felnőttképzési nyilvántartási szám:
01-0938-04

LINKEK

Hírlista.hu

MLSZ

Elkészült
az etikai "kódex"

NUSI

NUSI

Futsal-Hungary

Futal-Hungary

Női labdarúgás

Grundfoci

Grundfoci

sportolonemzet.hu

sportolonezet.hu

Magyar Utánpótlás

Magyar Utánpótlás portál

Hivatalos értesítők

Szövetség

Két mérkőzés Írországban

2010. 02. 02.

U17-es válogatottunk a jövő héten két előkészületi mérkőzést játszik Írországban, a házigazdák korosztályos együttesével. A Tuboly Frigyes által irányított csapat a március 25-30. között Svájcban megrendezésre kerülő Eb-selejtezőkre készül - ahol a hazai válogatott mellett Németország és Szerbia lesznek ellenfeleink -, s ennek jegyében a jövő kedden és csütörtökön Dublinban mérkőzik meg az írekkel.


A keret tagjai a vasárnapi találkozó után repülnek Írországba, ahol Tuboly Frigyes hétfőn és szerdán egy-egy edzést is tart. A mérkőzések kedden és csütörtökön egyaránt 19. 30-kor kezdődnek, csapatunk péntek este érkezik vissza Budapestre.

Együttesünk március elején Horvátországgal is játszik két felkészülési meccset.

Az U17-es válogatott kerete:

Abu Attila (MTK Budapest), Dombó Dávid (Haladás) - kapusok;

Poór Patrik (Liverpool FC), Tóth Ferenc (MTK Budapest), Vass Patrik (MTK Budapest), Hajdú Ádám (MTK Budapest), Földes Milán (MTK Budapest), Paku Roland (Győri ETO FC), Serfőző Bence (Győri ETO FC), Bodó Norbert (Haladás), Szolga Máté (Twente), Erdei Gábor (Ferencváros), Fejes János (Budapest Honvéd), Nagy Gergő (Budapest Honvéd), Vécsei Bálint (Honvéd Honvéd), Erdélyi László (Budapest Honvéd), Tar Zsolt (Puskás-akadémia), Papp Máté (Puskás-akadémia) - mezőnyjátékosok.

Európa-bajnoki selejtező
szeptember 7.
Magyarország - Moldova
2-1
U21, Európa-bajnoki selejtező
NB I, 6. forduló
szeptember 10., péntek
Vasas - Kaposvár 17:00
Győri ETO - DVSC-TEVA 19:00
szeptember 11., szombat
Honvéd - ZTE 15:00
Újpest - FTC 17:30
KTE-Ereco - Haladás 18:00
Siófok - MTK 18:00
Paks - Lombard Pápa 19:00
szeptember 12., vasárnap
Videoton - Szolnoki MÁV 17:30
NB I, 2010/2011

OLLÉ-OMV

MGYLSZ

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Shop

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

Szponzorok, partnerek

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

Az MLSZ további partnerei