Negyven éve: két magyar az Európa-válogatottban

1972. szeptember. 27., 16:22   |    

Negyven éve: két magyar az Európa-válogatottban

Negyven évvel ezelőtt két magyar extraklasszis, Albert Flórián és Bene Ferenc is pályára lépett az Európa-válogatottban. De hogyan kerültek oda, s miért rendeztek ilyen mérkőzéseket?

A hetvenes évek elején nagy divatba jöttek a gálamérkőzések. Addigra már közel sem voltak példátlannak mondhatóak, de ritkábban rendeztek efféléket. Az elsőre egyébként még 1937-ben, az amszterdami Olimpiai Napok ünnepség részeként került sor, Közép-Európa és Nyugat-Európa válogatottja mérkőzött meg egymással. A mi régiónk csapata 3:1-re nyert, a világbajnoki ezüstéremig menetelő csapatban szereplő ász, Lázár Gyula, Sas Ferenc és Sárosi György dr. is játszott, mi több, a Hungária jobbszélsője a maga két góljával a mezőny legeredményesebb futballistájaként tündökölt. 1938 őszén az akkor a világbajnokságokat még 'bojkottáló' angol válogatott fogadta Európa válogatottját. Meg is verte a Wembleyben 3:0-ra az öt olasz világbajnokkal (Olivieri, Foni, Rava, Andreolo, Piola) és Zsengellér Gyulával felálló vendégeket.

Csak azokat a találkozókat véve, amelyen magyar futballista is pályára lépett, 1953 október 21. következik a sorban. Noha Sebes Gusztáv az Aranycsapat ászait nem engedte el a Wembleybe, az FA 90. születésnapját ünneplő Anglia–Európa-válogatott mérkőzésre (bő egy hónappal az Évszázad mérkőzése előtt), mégsem maradt a kontinens csapata budapesti születésű játékos nélkül. Kubala László játszott, s két gólt is szerzett a Boniperti, Kubala, Nordahl, Vukas, Zebec csatársorban a 4:4-re végződött meccsen. Az angolok tíz évvel később, a 100. születésnapra is szerveztek gálamérkőzést, ezt itthon az MTV is közvetítette, Vitray Tamás tolmácsolásában. Az angolok 2:1-re nyertek, de számunkra érdekesebb, hogy ekkor lehetett (a második félidőben, az Eusébio helyére beálló) Puskás Ferencet először 'élőben' látni a magyar televízióban. A mérkőzést egyébként az angolok Jimmy Greaves a 90. percben lőtt góljával nyerték meg 2:1-re.

1964-ben a jugoszláviai, s ma Macedóniához tartozó Skopjéban jótékonysági, a földrengéskárosultak megsegítésére rendezett mérkőzésen az Európa-válogatott 7:2-re megverte a 'Kékeket'. Két magyar játszott, Mészöly Kálmán és Sándor Károly. A hatvanas években két ilyen gálamérkőzést rendeztek magyarok részvételével, az egyiken búcsúzott Stanley Matthews, az első aranylabdás. Stoke-ban telt ház, de csak 34 450 néző előtt a kontinens válogatottja 6:4-re nyert. Nem csoda: a belsőhármast Kubala László, Alfredo Di Stéfano és Puskás Ferenc alkotta. A balösszekötő két góllal járult a sikerhez. Nagy dátum 1968. november 6.. A brazilok első világbajnoki győzelmének tizedik évfordulója tiszteletére rendezett gálamérkőzésen négy magyar (Albert Flórián, Farkas János, Novák Dezső és Szűcs Lajos) is játszott a világválogatottban. Rivellino gólját Albert a 33. percben egyenlítette ki – ez maradt a 93 000 néző előtt játszott gála egyetlen 'vendéggólja'.  A középpályás sor összeállítása Beckenbauer, Szűcs, Overath volt, Novák Dezső előbb Lev Jasin, majd az uruguayi Mazurkiewicz előtt végigjátszotta a meccset, Albert Flórián az első félidőben varázsolt, Farkas János a másodikra állt be, a szerb Dragan Dzsajics helyére.

A hetvenes évek első éveiben tobzódott Európa a gálamérkőzésekben. Három esztendő alatt – csak az aktív játékosok részvételével rendezett, tehát az öregfiúk részvételével tartott gálamérkőzéseket nem számítva – hat olyan meccset is játszottak, amelyen az Európa- vagy a világválogatott mezében magyar futballista is pályára lépett. 1971. május 27-én Lev Jasin búcsújátékán, Moszkvában Mészöly Kálmán lőtte a világválogatott első gólját (2-2) a Dinamo-válogatott hálójába. 1972. május elsején, Uwe Seeler, a legendás, négy világbajnokságon szerepelt német csatár búcsúmeccsén (Európa-válogatott–HSV 7-3) mindkét magyar, Mészöly Kálmán és Bene Ferenc is szerzett gólt. Bő egy hónappal később, június 9-én, a belgrádi Szport című lap megalapításának 10. évfordulója tiszteletére rendezett meccsen (Crvena zvezda–Világválogatott 2-2, tizenegyesekkel 7-6) Mészöly Kálmán és Albert Flórián játszott a jugoszláv fővárosban, a csapat edzője az Ajax erdélyi mestere, Kovács István volt.

1972. október 3-án, tehát a napokban éppen negyven éve a svájci gyermekintézmények javára rendezett jótékonysági mérkőzésen, Bázelben Dél-Amerika együttese 2-0-ra legyőzte Európa csapatát. A mi kontinensünk együttese így állt fel: Viktor (Marics) – Hilario, Salvadore, Schnellinger (Anquilletti), Facchetti – Hasil (Velasquez), Van Hanegem (Juliano) – Haller (Albert Flórián), Cruyff (Bene Ferenc), Lubanski, Dzsajics (Amancio). A St. Jakob-stadionban a dél-amerikaiak Teofilo Cubillas és Maneiro góljával nyertek, de ennek nem volt nagy jelentősége.

1973-ra két magyar résztvevővel rendezett gálameccs jutott, a HSV Willi Schulznak is rendezett búcsújátékot, ezen, április 23-án Helmut Schön csapatában Albert Flórián is játszott. A világválogatott 5-2-re megverte a hamburgiakat. Október 31-én Barcelonában, a világ örményeinek megsegítésére rendezett találkozón 4-4-es döntetlen után tizenegyesek döntöttek Dél-Amerika javára, Európa ellen. Kubala László volt a mi kontinensünk csapatának edzője, a kezdő tizenegyének csatársora így festett: Bene, Keita, Cruyff, Eusébio, Jara.

Hosszú szünet után, 1981-ben a csehszlovákok, szövetségük megalapításának 80. évfordulója tiszteletére Prágában rendeztek ismét gálamérkőzést, a válogatottjuk 4-0-ra megverte Európa Jupp Derwall által összeállított, Nyilasi Tibort is a soraiban tudó együttest. 1987-ben az angol liga 100. születésnapját ünnepelték, Londonban az angol ligaválogatott 3-0-ra nyert a Détári Lajost soraiban tudó világválogatott ellen. 'Döme' attól kezdve rendszeres szereplője lett az újra divatba jött gálameccseknek, 1989. március 27-én, például győztes gólt szerzett a brazilok ellen Udinében, a világválogatott játékosaként. Játszott aztán Pelé 50. születésnapján a milánói San Siróban (1990. október 31.) a brazilok ellen, mások mellett Carlo Ancelotti és Marco van Basten között iparkodva, Franz Beckenbauer és Arrigo Sacchi csapatában. De játszott a Jóakarat Játékok zárógáláján, Szentpéterváron, 1994. augusztus 7-én, ugyancsak a világválogatottban, például Zbigniew Boniek társaként.

 

 


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS