Albert Flórián megtörte a Wankdorf átkát

1914. október. 04., 23:33   |    

Albert Flórián megtörte a Wankdorf átkát

Ötven év alatt hét mérkőzést is játszott a magyar válogatott október 4-én, az azóta eltelt majdnem fél évszázadban azonban egyet sem. Előfordult, hogy ugyanarra a napra (1953. október 4-re) két meccs is jutott, s olyan is, hogy a magyar csapat egy rettenetes potyagóllal kapott ki.

1914-ben már a háborús időben játszott a magyar válogatott az osztrákokkal Budapesten. Az Üllői úton Fehéry Ákos, a kor egyik legjobb bírója, későbbi, rövid ideig regnáló szövetségi kapitány dirigálta a mérkőzést. A Herczog Ede által irányított magyar együttesben három újonc mutatkozott be: Kehrling Béla, a MAC jobbhátvédje, Pótz-Nagy Árpád, a BTC fedezete, valamint Klement Engelbert, az MTK nem kifejezetten szokványos nevű jobbszélsője. Utóbbi – egyszeres bajnokként – hamar eltűnt a futballelitből, sőt semmit nem lehet tudni további életéről, a másik kettő azonban érdekes karriert futott be. Kehrling Béla, becenevén Puci rendkívül sokoldalú sportember volt, jó szertornász és tehetséges gerelyhajító volt, de igazán nagy sikereket labdával ért el. 1926-ban aranyérmet nyert a csapattal az első asztalitenisz-világbajnokságon, mindössze egy évvel azután, hogy az olasz Morpurgo oldalán elődöntős volt a wimbledoni teniszbajnokságon. Pótz-Nagy a BTC-ből a Fradiba lépett át, érdekes a civil „szakmája”: balett-táncos és hegedűművész. Az osztrákok ellen ő lőtte a magyar csapat első, Studnicka és Swatosch találata után esett szépítő találatát az 54. percben, majd Schlosser Imre egyenlített ki, a 74. percben. A magyar válogatott összeállítása a következő volt: Zsák – Kehrling, Csüdör – Kiss B., Hlavay, Kertész II – Klement, Bodnár, Pótz-Nagy, Schlosser, Bőti.

1925-ben óriási készülődés vezette fel a spanyolok itteni vendégjátékát. Negyvenezer néző ment ki az Üllői úti mérkőzésre, elsősorban azzal a szándékkal, hogy lássa, felveszi-e a versenyt a mi Zsák Karcsink a legendás, Isteninek becézett Ricardo Zamorával. (Zamora, akit a Barcelona kapujában egy másik magyar, a nem kevésbé legendás Platkó Ferenc, „Ferus” követett, jó kapus és rossz életű polgár volt. Adócsalásért éppen úgy indult ellene eljárás, mint cigaretta csempészetért.) Zsák maga is nagyon szerette volna mindenkinek megmutatni, van olyan jó kapus, mint vetélytársa. Erre az 52. percben utolérte a végzet: letérdelt, hogy mellre fogja Carmello nem is túl erős lövését, de a labda átcsúszott a karjai és a lába között – be a magyar kapuba. Az volt a meccs egyetlen gólja. A spanyolok 1:0-ra nyertek, Zsák vigasztalhatatlan volt, s nem beszélt arról, hogy a gól előtt és után micsoda védéseket mutatott be.

1931-ben ismét Ausztria volt az ellenfél, ismét Budapesten, s ismét 2:2-es eredmény született. Ez már tétmérkőzés volt, az Európa Kupáért játszották. A Máriássy Lajos dr. által irányított, Aknai – Mándi, Dudás – Borsányi, Sárosi, Lázár – Dömötör, Avar, Turay, Spitz, P. Szabó összeállítású tizenegy 32 000 néző előtt csak Zischekkel, a formálódó Wundermannschaft jobbszélsőjével nem bírt, ő szerezte a vendégek mindkét gólját. Meg a bíróval, Bauwens doktorral. Máriássy kapitány hat újpestit játszatott, közülük ketten, P. Szabó és Spitz gólt is szereztek. A meccs kis híján botrányba fulladt, a német bíró – aki, noha a kor futballéletének egyik legelismertebb figurája volt, utána hat évig nem vezetett mérkőzést a magyar válogatottnak – alig úszta meg, hogy a pályára betóduló nézők ne vegyenek rajta elégtételt. A szokásos banketten mindkét fél a másikat szidta, s még a szokásos ajándékosztás is elmaradt…

Öt évvel később, Bukarestben 2:1-re győzött a magyar válogatott, amelyet akkor már dr. Dietz Károly irányított. A mérkőzést a belga Langenus, az 1930-as világbajnokság belga játékvezetője dirigálta, a hazaiaknál a balszárnyat két magyar játékos, a Hagi rekorddöntéséig a román gólcsúcsot tartó, brassói – karrierje csúcspontján a Nagyváradi AC-ben tündökölt – Bodola Gyula és a pályafutása végén, 33 évesen a magyar második ligában, a Törekvésben is szerepelt, egyébként temesvári Dobay István alkotta. Bodola elképesztően jó játékos volt, de ezúttal a magyarok magyar balösszekötője, Toldi Géza még őt is túlragyogta. Silviu Bindea vezető gólja után a második félidőben Lázár Gyula egyenlített, majd Toldi lőtte (18 méteres ágyúzással) a győztes gólt. A Pálinkás – Polgár, Fekete – Seres, Szűcs, Lázár – Sas, Vincze, Cseh II, Toldi, Titkos tizenegy megérdemelt győzelmet aratott.

1953-ban, nem egészen két hónappal a londoni, az Évszázad mérkőzése titulussal elhíresült 6:3 előtt két hivatalos A-válogatott mérkőzést is játszott a magyar csapat október 4-én. Az igazi A-válogatott (a sportszerűtlen életmód miatt eltiltott trió, Budai II, Kocsis és Czibor nélkül) Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos - Bozsik, Zakariás – Egresi, Csordás, Hidegkuti, Puskás, Tóth Mihály összeállításban 5:1-re megverte a csehszlovákokat Prágában. A három „helyettes” közül az utolsó válogatott mérkőzését játszó Egresi Béla, azaz „Csöpi” fájós lábbal közepesen, míg Tóth Mihály jól, Csordás Lajos pedig kitűnően futballozott. „Csóri”, a Vasas belsőcsatára két gólt is szerzett, Tóth pedig egyet lőtt. A két ász, Hidegkuti és Puskás hozzátette a magáét, a hazaiak 0:3 után szépítettek.

Ugyanazon a napon a tulajdonképpeni B-válogatott Szófiában, a bolgárok ellen lépett pályára. A vendéglátók megsértődtek, mert az olimpiai bajnokokra számítottak, de hiába tettek meg mindent azért, hogy nyerjenek, nem sikerült. A Henni – Sipos I., Kispéter, Takács – Keszthelyi, Gyurik – Tóth II, Aspirány (Samus), Szilágyi I, Virág, Babolcsay összetételű együttesből heten akkor játszottak először az A-válogatottban, közülük Sipos István, Gyurik László, Virág István, Samus Lajos nem is került vissza soha többé. Öt régi motoros (Henni Géza, Kispéter Mihály, Keszthelyi Mihály, Babolcsay György és Szilágyi I Gyula) utoljára szerepelt az A-válogatottban. A magyar gólt Szilágyi szerezte.

Az eddigi utolsó október 4-i mérkőzést Bernben, a tíz évvel azelőtti világbajnoki döntő helyszínén, a Wankdorfban játszotta a magyar csapat. Ez volt a magyar együttes első hivatalos mérkőzése a bronzéremmel zárt nyári Eb-négyes döntő óta. Az újonc kapussal, a győri Tóth Lajossal felálló magyar együttes (a mezőnyjátékosok: Mátrai, Mészöly, Sárosi – Solymosi, Sipos – Rákosi, Göröcs, Albert, Puskás, Fenyvesi, majd Pál II) a nagy formában játszó Albert Flórián vezérletével 2:0-ra nyert. Az egyetlen magyar aranylabdás egymaga szerezte az októberi három meccs (október 4: Svájc ellen 2:0, október 11.: Csehszlovákia ellen 2:2, majd október 25.: Jugoszlávia ellen 2:1) mind a hat magyar gólját.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS