San Marino bánta a magyar csatárok nagy formáját

1961. október. 09., 00:27   |    

San Marino bánta a magyar csatárok nagy formáját

A két évvel ezelőtti, San Marino elleni győzelem rendbe tette a válogatott október 8-i mérkőzéseinek gólkülönbségét. Negatívból pozitívba fordította.

Ötven egy évvel ezelőtt a magyar válogatott öt év után, azaz 1956 után először játszott Bécsben. Az Aranycsapat alapjátékosai közül már csak Grosics Gyula és Bozsik József játszott, alakult az új válogatott, amelyben Mátrai Sándor és Sipos Ferenc már túljutott a harmincadk válogatotságán, Sándor Károly az ötvenen, amelyhez már közelített Tichy Lajos is. A csapat nem volt jó passzban: az esztendő során már másodszor kapott ki 2:1-re az osztrákoktól. Tichy Lajos vezető gólja után a „sógorok” Rafreider és Oslansky góljával fordítottak. A magyar válogatott összeállítása: Grosics – Mátrai, Sipos, Sóvári – Solymosi, Kotász – Sándor, Bozsik, Tichy, Monostori (Göröcs), Fenyvesi dr.

1975-ben is kikapott a magyar csapat, igaz, egy nagyon erős ellenféltől. Ha Gorgon, Deyna és Gadocha nem is játszott, ha a világbajnoki gólkirály Lato csak a második félidőre is szállt be, a lengyel válogatott tagadhatatlanul a vb-bronzérmesekre épült. S Lódzban nyert is 4-2-re, mert Nagy László (10. perc) és Pusztai László (90. perc) egy-egy találata közben Kmiecik, Kasperczak és a duplázó Marx összesen négyszer bevette Kovács László kapuját. Baróti Lajos együttese a Kovács L. – Nagy III, Bálint, Rab, Lukács – Kovács J., Nyilasi, Zombori (Mucha) – Pusztai, Fazekas, Nagy L. (Várady) összeállításban szerepelt.

1980-ban az osztrákok megérdemelt, 3-1-es győzelmet arattak a bécsi Praterben a magyarok ellen. Mészöly Kálmán csapatának (Mészáros – Paróczai, Kerekes, Kardos, Varga – Pásztor, Nyilasi, Dajka – Bodonyi, Kiss L., Pölöskei, csereként beállt Szántó és Esterházy) a Hans Krankl és Herbert Prohaska köré épített osztrák válogatotton kívül az esős, hűvös idővel is meg kellett küzdeni. Nem sikerült… Bodonyi Béla 0-2-nél, a 81. percben szépített, de aztán a házigazdák Keglevits révén lőttek még egy gólt.

2005-ben sima vereséget szenvedett a magyar csapat Szófiában, a bolgárok elleni világbajnoki selejtezőn. Lothar Matthäus a Király – Bodnár, Stark, Gyepes, Vanczák – Balog Z. – Huszti, Buzsáky (Kovács Z.), Hajnal, Halmosi (Kerekes) – Torghelle összeállítású csapatot játszatta. A bolgárok jobbak voltak, s minden félidőben lőttek egy gólt, előbb Berbatov, majd Lazarov révén. Torghelle Sándor a 92. percben piros lapot kapott.

Két esztendeje aratta a magyar válogatott az Egervári-éra eddigi legnagyobb különbségű győzelmét, nyolc gólt szerzett Európa-bajnoki selejtezőn a San Marinó-iak ellen. A Puskás Ferenc-stadion közel tízezres közönsége már a 10. percben örülhetett az első gólnak, amelyet Rudolf Gergely szerzett, aki később még egyszer betalált, miközben Szalai háromszor vette be San Marino kapuját. Rajtuk kívül Koman Vladimir, Dzsudzsák Balázs, valamint büntetőből Gera Zoltán volt eredményes. A vendégektől két játékost is kiállítottak. A válogatott összeállítása a következő volt: Király Gábor - Vermes Krisztián, Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Laczkó Zsolt - Elek Ákos (Vadócz Krisztián, 63.), Dzsudzsák Balázs, Koman Vladimir (Czvitkovics Péter, 79.), Gera Zoltán - Rudolf Gergely, Szalai Ádám (Priskin Tamás, 64.). A magyar nemzeti csapat történetében ennél nagyobb különbségű sikerre legutóbb az 1982-es mexikói világbajnokságon volt példa, amikor az együttes Salvadort verte 10-1-re. A találkozót 10 590 néző látta, nettó 8 millió forint volt a jegybevétel, amelyet teljes egészében a néhány nappal korábbi iszapkatasztrófa károsultjainak ajánlott fel az MLSZ.


A hírkategória további hírei

Futballtörténelem
95 éves Szepesi György

2017-02-05 06:33:49

95 éves Szepesi György

Futballtörténelem
Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

2016-11-17 09:00:31

Tíz éve hunyt el Puskás Ferenc

Futballtörténelem
Pelét faragni kellett Budapesten

2016-05-25 15:07:02

Pelét faragni kellett Budapesten

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS