Női válogatottak: fontos felmérők a következő napokban

2013. szeptember. 19., 22:19   |    

Női válogatottak: fontos felmérők a következő napokban

Az U19-es válogatott szombaton megkezdi a hazai rendezésű Eb-selejtező tornát, a felnőttek szerdán a világ élvonalába tartozó dánok ellen lépnek pályára.

Női labdarúgásban izgalmas ősz elé nézünk, válogatottjaink egymás után játsszák a fontos meccseket, ráadásul az összes mérkőzést itthon rendezik. A sort a Turtóczki Sándor vezette U19-es csapat kezdi, amely szombaton, hétfőn és csütörtökön lép pályára Telkiben az Eb-selejtező minitornán (mindhárom meccs kezdési időpontja 14.30 óra). Az első ellenfél a montenegrói együttes lesz, majd a törökök, végül a belgák következnek. A cél a továbbjutás, amihez az első két hely valamelyikét kell megszereznie a csapatnak (a 11 selejtező csoportból az összes csoportelső, valamint a 10 legjobb csoportmásodik jut a tavaszi elitkörbe).

- A három legerősebb válogatott, a belga a török és a magyar közül bármelyik kettő továbbléphet, míg Montenegró várhatóan nem tudja megszorítani a többieket - mondta az mlsz.hu-nak Vágó Attila női szakágvezető. - Továbbjutásban reménykedem, de tudom, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, mert egyelőre a török és a belga női futball is előttünk jár, mellettünk viszont a hazai pálya előnye szól. Minden sikerre szükség van, ezért bízom a lányokban, remélem, az utolsó pillanatokig versenyben leszünk az első két hely valamelyikéért.

- Erős riválisok várnak ránk, ezért továbbra is úgy gondolom, hogy ezen a tornán az eredményességhez maximális teljesítményre van szükség minden egyes játékostól, mert csak ebben az esetben lehet esélyünk a továbbjutásra - tette hozzá Turtóczki Sándor. - Egységes csapatunk van, és rendelkezünk egy-két egyénileg képzettebb, a felnőtt válogatottnál is számításba vett játékossal, bízom benne, hogy érvényre tudjuk juttatni a saját futballunkat, a lányok bátran, magabiztosan játszanak, és továbbjutunk a négyesből.

Az U19-es válogatott második és harmadik meccsén a telki edzőcentrum lelátóján szurkol majd a csapatnak a női A-válogatott teljes kerete, a felnőtt csapat ugyanis hétfőtől összetartáson vesz részt, szerdán pedig a Hidegkuti-stadionban megmérkőzik a legutóbbi Európa-bajnokság egyik elődöntősével, a világ legjobb csapatai közé tartozó dán válogatottal.

- A dánok nyáron a legjobb négybe jutottak az Eb-n, állandó vb-résztvevők, benne vannak a világ tíz legjobb csapatában - mondta a skandinávok elleni meccsről Vágó Attila. - Ők még nagyon előttünk járnak, ezért is jóleső érzés, hogy a dán szövetség kérése volt, hogy a csapatuk játszhasson ellenünk egy felkészülési mérkőzést. Mi az októberi, Ausztria ellen vb-selejtező főpróbáját tartjuk, számunkra ugyanis az osztrákokkal vívandó találkozó lesz az év legfontosabb meccse. Bár jövő szerdán nem mi leszünk az esélyesek, bízom benne, hogy sok néző kilátogat a találkozóra, és sikerül egy jó meccset játszanunk Dániával.

Az U19-es Eb-selejtező minitorna befejezése után egy héttel újabb rangos esemény házigazdái leszünk, az U17-es válogatott már az Eb-selejtezők elitkörében lép pályára Sopronban, méghozzá a skót, a finn és a norvég korosztályos csapat ellen. Lévay Andrea együttese csoportelsőként jutott be az elitkörbe, ahol már kivétel nélkül az európai foci élmezőnyéhez tartozó együttesek várnak a mieinkre.

- A legfiatalabbak már azzal nagy meglepetést okoztak, hogy csoportelsőként jutottak tovább a moldovai selejtezőből, hiszen a női fociban jóval magasabban jegyzett Izland válogatottja is az ellenfelek között volt. A világranglistás helyezések alapján ebben a csoportban csak a negyedikek vagyunk, de nagyon erős, szép jövő előtt álló korosztályunk van, és titkon reménykedem egy nagy bravúrban - fogalmazott Vágó Attila.

- Komoly munkát végeztünk el a csapattal, bízom benne, hogy ezt Sopronban, három nagyon erős ellenféllel szemben is kamatoztatni tudjuk. Mindhárom riválisunk a fizikai erőre épülő északi focit játssza, és bár ez nem nagyon fekszik nekünk, megpróbálunk meglepetést okozni - tette hozzá Lévay Andrea.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS