U15: szlovák győzelem Lipóton

2013. november. 07., 14:47   |    

U15: szlovák győzelem Lipóton

A nemrégiben kialakított legfiatalabb válogatott korosztály lejátszotta második nemzetközi mérkőzését is, ezúttal Lipóton lépett pályára az együttes.

Korolovszky György együttese kedden jó játékkal 0-0-ás döntetlent ért el Poprádon a szlovákok ellen, majd csütörtök délben Lipóton fogadta ellenfelét. Míg az első meccs kifejezetten jól sikerült, és közel álltunk a győzelemhez, a "visszavágón" kevésbé ment jól a játék. Az első félidőben labdabirtoklási fölényben játszott a magyar csapat, de a 28. percben a kontrára berendezkedő szlovákok szereztek vezetést. Két perccel később egyenlítettünk, egy távoli lövést követően a kapusról kipattanó labdát Kugli Ákos lőtte a hálóba.

A fordulás után már a szlovákok akarata érvényesült, ellenfelünk kétszer is bevette a kapunkat, előbb szögletből volt eredményes, majd egy ellentámadás végén vette be a kapunkat, ezzel 3-1-re megnyerte a mérkőzést.

DSC_9087|

- Két ellentétes mérkőzést láttam, az első meccs a miénk volt, a másodikon azonban megérdemelten győztek a harcosabban, agresszívebben játszó szlovákok - mondta a lefújás után Korolovszky György. - Egyelőre játékosaink nem tudnak két nap alatt két nemzetközi mérkőzést hasonló szinten végigjátszani, a mai második félidőben érezhető volt a fáradtság a játékosokon. Ezeken a mérkőzéseken nem számít még az eredmény, ennek a korosztálynak két év múlva, az első tétmeccsekre kell összeállnia, addig sok-sok nemzetközi mérkőzésre van szükség, és a lehető leghatékonyabb kiválasztásra, hogy tizenhét évesen valóban a korosztály legjobbjai szerepeljenek a válogatottban. Sokat tudunk tanulni ebből a két meccsből, a játékosok is láthatták, mennyiben más a nemzetközi szint, és mi is megnézhettük, hogy a közös munka legelején hol tartunk egy másik ország korosztályos csapatához képest.

Magyarország-Szlovákia 1-3 (1-1)
Magyarország:
Varga Ádám - Bolla Bendegúz, Takács Zsombor (Horváth Marcell, 53.), Virág Ákos, Kiliti Róbert - Kun Bertalan (Androsch André, 41.), Takács Martin, Puskás Martin - Szakály Benjamin (Orsós Richárd, 65.), Szabó Levente (Kugli Ákos, 28.), Bévárdi Zsombor (Horváth Emil, 65.)

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS