Főszerepben a támadás gyakorlása

2014. február. 01., 21:15   |    

Főszerepben a támadás gyakorlása

A válogatott pénteken érkezett meg a törökországi Belekbe, ahol tegnap este az első edzésen a védekezést gyakoroltatta Pintér Attila. Szombaton már a támadásvezetések kerültek a középpontba.

Az edzőtábor második napján kétszer edzett a válogatott, mely az esti gyakorláson már kiegészült a győri különítménnyel is, ugyanis Lipták Zoltán, Lang Ádám, Pátkai Máté, Rudolf Gergely, Koltai Tamás és Kalmár Zsolt is megérkezett, és immár a többiekkel együtt készül.

Devecseri Szilárd, a Haladás védője sérülten érkezett Belekbe. Artner Tamás a vasi zöld-fehérek vezetőedzője a játékos felépülésének gyorsítása érdekében beleegyezett Devecseri utazásába, ugyanis a balhátvéd különedzéseket végez a fizioterapeutával, hogy mihamarabb egészséges legyen.

Orosz Márk fegyelmezetten készül, hogy bemutatkozhasson címeres mezben.| Láthatóan nagy kedvvel dolgozik az edzéseken a keretbe hosszabb szünet után visszatért Vadócz Krisztián.

- Mi játékosok is igyekszünk jobban megismerni egymást, illetve egymás erényeit. Eltérő a felkészültségi szint, hiszen vannak, akiknek még el sem kezdődött a szezon. A lényeg azonban az, hogy megismerjük egymást, és a jó körülmények között több figurát is begyakoroljunk. - kezdte helyzetértékelését a dán Odense légiósa.

Magyarország március 5-én felkészülési mérkőzés keretében Finnország válogatottjával mérkőzik meg, melyen előreláthatólag Vadócz Krisztián is bizonyíthat majd.

- Már várjuk a márciusi, finnek elleni mérkőzést. A legutóbbi találkozónk idején építették újjá a csapatukat, de már akkor is küzdős, harcos csapat benyomását keltették. Akkor is nehéz dolgunk volt, most is az lesz. Számunkra különösen fontos ez a találkozó, hiszen mindenki megpróbálja majd megmutatni, hogy helye van a csapatban. Én is be akarom bizonyítani, hogy érdemes velem számolnia a kapitány úrnak- mondta Vadócz Krisztián.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS