Futsal: az alapszakasz utolsó fordulója következik

2014. február. 25., 14:28   |    

Futsal: az alapszakasz utolsó fordulója következik

Az NB I-es futsalbajnokság hétvégi forduló több szoros mérkőzést hozott, már csak egy forduló van hátra a rájátszás kezdetéig.

Az utolsó előtti, 21. fordulóban igazi futsalcsemegének ígérkezett a péntek esti Dunakeszi Kinizsi-Veszprém összecsapás, a csapatok helyezése alapján is, hiszen közvetlenül egymás mellett helyezkedtek el a tabellán. Nem is kellett csalódnia a telt házas publikumnak, rendkívül szoros mérkőzésen 3-3 lett a végeredmény, amellyel a vendégek lehetnek elégedettebbek, hiszen megtartották ké pontos előnyüket és vele a harmadik helyüket a Kinizsivel szemben.

A Rubeola- DEAC mérkőzés is felettébb izgalmasra sikerült, 5-4-es állásnál néhány másodpercre volt a Csömör a fontos győzelemtől, de a debreceniek egyenlíteni tudtak. Hétfőn az Aramis otthonába látogatott a Rába ETO és magabiztos győzelemmel zárta a mérkőzést (8-1), a nyolcadik helyen tanyázó Swietelsky-Haladás Szegeden lépett pályára, ahol győzni tudott a tabellán előtte álló házigazda UTC Futsal Team Szeged ellen.

Utolsó mérkőzését játszotta a rájátszás előtt (a Rákosmenti visszalépése miatt) a közvetlenül a Rába ETO mögött álló MVFC Berettyóújfalu csapata, amely meglepetésre pont nélkül maradt a MAFC BME Docler Akadémia otthonába, a hazaiak nagy csatában 5-4-re nyerték a találkozót. A góllövőlista élén azonban továbbra is első helyezett a "Berettyó", ugyanis Rábl János áll az élen 35 góllal.

-Gratulálok a BME csapatának a győzelemhez, ezzel a sikerrel sikerült biztosítania helyét a legjobb hat csapat között. A bajnokságban megfelelő teljesítményt nyújtottunk az alapszakaszban, talán két meccs kivételével azt hoztuk, ami tőlünk elvárható. Az ősz nagyon jól sikerült számomra, de most már a kupadöntőre és a rájátszásra készülünk, reméljük úgy alakul a szezon hajrája, ahogy mi szeretnénk- mondta Rábl János az mlsz.hu-nak.

A 22. forduló programja:

2014. február 28. péntek 19:30
DEAC Futsal Club- Dunakeszi Kinizsi Futsal
2014. március 03. hétfő 18:15
Swietelsky-Haladás VSE-Aramis SE Rába ETO-MAFC BME Docler Akadémia
2014. március 03. hétfő 18:30
Futsal Club Veszprém-UTC Futsal TEAM Szeged
2014. március 03. hétfő 19:30
Kincsem Lovaspark Nagykáta- Rubeola FC Csömör

1. Rába ETO 55 pont
2. MVFC Berettyóújfalu 49 pont
3. Futsal Club Veszprém 33 pont
4. Dunakeszi Kinizsi Futsal 31 pont
5. Aramis SE 31 pont
6. MAFC BME Docler Akadémia 29 pont
7. UTC Futsal Team Szeged 25 pont
8. Swietelsky-Haladás VSE 21 pont
9. DEAC Futsal Club 18 pont
10. Rubeola FC Csömör 8 pont
11. Kincsem Lovaspark Nagykáta 3 pont
12. Rákosmenti FC (visszalépett)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS