Ma nyitják meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját

2014. március. 06., 10:03   |    

Ma nyitják meg a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját

Ma este fél 8-kor kezdődik a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) megnyitója az ELTE Bölcsészettudományi Karán. A megnyitón beszédet mondott többek közt Nyilasi Tibor, az esemény fővédnöke, és itt kerül sor a csoportmérkőzések sorsolására is.

Március 6-án, csütörtök este nyílik meg, majd 7-én és 8-án zajlik a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája Budapesten. A több mint 20 éves múltra visszatekintő sportrendezvényt Magyarországon, Erdélyben, Felvidéken és Kárpátalján élő magyar egyetemisták hozták létre. Az eseményen Kárpát-medence legjobb egyetemista futsal csapatai mérkőznek meg egymással. A résztvevők többek közt a szlovákiai Révkomáromból, a kárpátaljai Beregszászról, a romániai Csíkszeredából, Sepsiszentgyörgyről, Kolozsvárról és Marosvásárhelyről, valamint a szerbiai Újvidékről érkeznek.

A Magyar Labdarúgó Szövetség évek óta együttműködő partnerként segíti a rendezvény szervezőit, az idei torna szakmai fővédnöke Csányi Sándor, az MLSZ elnöke.

A tavaly megkezdett hagyományt folytatva az idei KEK-hez is kapcsolódik karitatív kezdeményezés. A torna szervezői és résztvevői a sporton keresztül segítenek – ezúttal a szabadkai Hallássérült Iskolaközpont tanulói számára gyűjtenek sportfelszereléseket, sportjátékokat.

A rendezvény további érdekessége, hogy a futsal döntő előtt megrendezésre kerül az I. Magyar Egyetemi és Főiskolai Cheerleader Bajnokság is.

A rendezvény honlapja: http://kek.elte.hu/

Program:
Március 6., csütörtök
19:30 Megnyitó, sorsolás
Helyszín: ELTE Bölcsészettudományi Kar, Múzeum krt. 4/A, Dékáni tanácsterem

Március 7., péntek
8:00-22:30 Futsal torna: csoportmérkőzések
Helyszín: ELTE Bogdánfy úti Sporttelep

Március 8., szombat
8:00-15:30 Futsal torna: rájátszás
15:30-tól I. Egyetemi és Főiskolai Országos Cheerleader Bajnokság
17:00 Futsal torna döntő
17:30 Díjátadó ceremónia
Helyszín: ELTE Bogdánfy úti Sporttelep


A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS