Kihasználták a védelmi hibáinkat a finnek

2014. március. 11., 19:14   |    

Kihasználták a védelmi hibáinkat a finnek

U16-os válogatottunk 0-2-ről még egyenlített a finnek elleni felkészülési meccsen, de a vendégek a hajrában megszerezték a győztes találatot.

Az U16-os válogatott a finnek ellen játszotta le idei első mérkőzését, és akár az első tíz percben eldönthettük volna a meccset, az 5. percben Tajti Mátyás szabadrúgását követően kapufát lőttünk, majd egy perccel Kovács Dávidot csak szabálytalanul tudták elválasztani a labdától a finn védők. A megítélt büntetőt azonban a sértett elhibázta, és az felhozta a finneket, akik kapufával válaszoltak a magyar helyzetekre, majd megszerezték a vezetést is, Lassi Lappalainen rázta le a védőit, majd 15 méterről lőtt a kapuba (0-1). A folytatásban kiegyenlített volt a mérkőzés, a mieink többet birtokolták a labdát, de az egyenlítés nem sikerült.

A fordulás után is a magyar válogatott birtokolta többet a labdát, gólt azonban a finnek szereztek, egy szögletet követően Alpo Halméről maradtak le a védők a hosszú oldalon, ő pedig a kapu bal oldalába fejelt (0-2). A 69. percben eredményre vezetett a magyar fölény, Tajti Mátyás szöglete után a finn védők nem tudtak felszabadítani, Szalai Attila közelről a léc alá bombázott (1-2). A 72. percben már döntetlen volt az állás, Tajti szabadrúgása után Patik Márton érkezett a jobb oldali kapufánál és helyezett közelről a hálóba (2-2). Az egyenlítés után ismét kihagyott a védelmünk, és ez elég volt a finneknek, hogy visszavegyék az előnyt, egy bal oldali beadás után Nillo Neente maradt őrizetlenül, és helyezett 10 méterről a bal alsó sarokba (2-3), beállítva a végeredményt.

- Sajnálom, hogy nem sikerült eredményesen kezdenünk a közös munkát, de láttam azért pozitívumokat is, amire a későbbiekben lehet építeni - mondta a lefújás után a válogatott élére februárban kinevezett Belvon Attila szövetségi edző. - A csapatjátékkal elégedett voltam, kreatív játékosainknak köszönhetően támadásban végig veszélyesek voltunk, rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, ezeket azonban az első hatvan percben kihagytuk. A védekezéssel már több volt a probléma, sok hibát vétettünk hátul, ezen a szinten az ilyen kihagyásokat már megbünteti az ellenfél, így volt ez most is, és végül ez vezetett a vereséghez.

Magyarország-Finnország 2-3 (0-1)
Magyarország:
Demjén Patrik - Rétyi Tamás (Kretz Bálint, 41.), Patik Márton, Tóth Bence (Szalai Attila, 41.), Gergényi Bence (Nagy Zsombor, 58.) - Tajti Mátyás, Cseszlai Bence (Szabó Bence, 57.), Vogyicska Bálint (Bíró Ákos, 67.) - Dragóner Filip, Bíró Bence (Lassú Zsombor, 58.), Kovács Dávid (Herjeczki Kristóf, 41.)


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS