Nagyszerű meccsen osztozott a pontokon az MTK és a Ferencváros

2014. április. 17., 14:23   |    

Nagyszerű meccsen osztozott a pontokon az MTK és a Ferencváros

Az utóbbi évek legjobb színvonalú magyar női labdarúgó mérkőzését játszotta a Jet-Sol Liga felsőházi rájátszásának 2. fordulójában elhalasztott meccsén a listavezető MTK Hungária és a trónkövetelő Ferencváros.

A kezdés után a Fradi kapott először lábra, a zöld-fehérek a címvédő térfelén tartották a labdát, sőt az első helyzetet is ők jegyezték: Kaján Zsanett bal oldali beadása csak kicsit volt magas a középen érkező Zeller Dóra számára. Az első negyedóra után viszont az MTK került fölénybe, ziccerek jelezték, hogy Dörnyei Balázs csapatának védelme nem a megszokott összeállításban játszik, hiányzik a “parancsnok”, a szlovén válogatott mérkőzésén térdsérülést szenvedett Manja Benak.

Előbb Pádár Anita és Méry Rita lövését védte bravúrral Németh Júlia, majd Nagy Lilla vezethette egyedül a kapusra a labdát – ezt is védte Németh, a hasonló helyzetben kilépő Méry lövése pedig a jobb kapufán landolt. Ahogy a futballban az szinte “törvényszerű”, a kihagyott MTK helyzetek ferencvárosi gólt szültek: a 44. percben a brazil Giovanna kapott tökéletes kiszolgálást az MTK tizenhatosán belül Zellertől, majd higgadt lövéssel szerzett előnyt a vendégeknek. Bár alig maradt hátra idő az első félidőből, az MTK még ebben a játékrészben egyenlíthetett volna, Méry Rita fejese azonban elkerülte a kaput.

A fordulás után Pádár Anita bizonyította, hogy igazi vezér: a 48. percben (Méry önzetlen passzát a hálóba rúgva) egyenlített, négy perccel később pedig, Nagy Lili kiugratását értékesítve, előnyhöz is juttatta csapatát.

A két Pádár-gól közé még az is belefért, hogy az MTK egy érvénytelenített gólt szerezzen. A találkozónak ebben a periódusában jobban játszott az MTK, mint a Fradi, ezért is lehet fájó a bajnokcsapat szurkolóinak, hogy csapatuk a meccs utolsó harmadában kiengedte a kezéből a győzelmet. Feltétlenül dicséri a Ferencváros fiatal, az élvonalban többségében még rutintalan játékosokból álló csapatát, hogy a védelemben fontos láncszemnek számító Rudán Andrea sérülése után sem adta fel a küzdelmet, és szép lassan az MTK fölé kerekedett. Az I-re a pontot ismét Giovanna tette fel, a harmadik magyar bajnokiján ötödik gólját szerző brazil csatár látványosan nagy góllal egyenlített.

A folytatásban, nagy küzdelemben, mindkét csapatnak voltak még lehetőségei, de a „meccslabda” Zeller Dóráé lehetett volna. A meccs egyik legjobbja azonban a 90. percben, lesről indulva kapta a gólpasszt – maradt a döntetlen, amivel a lefújás után sem Medgyes Péter, sem Dörnyei Balázs nem volt elégedett. Maximálisan elégedett lehetett viszont – különösen, ami a játék színvonalát illeti - a hétközi időpont ellenére is szépszámú nézősereg.

A Jet-Sol Liga Női Labdarúgó NB I felsőházi rájátszásában, négy fordulóval a záróra előtt, az MTK vezet 17 ponttal, de az üldözők, az Astra HFC (13 pont) és a Ferencváros (7) viszont egy meccsel kevesebben játszottak, elmaradt párharcukat április 23-án, 17 órától pótolják. A rájátszás első két helyezettje vívja majd az idén először kiírt, valamelyik csapat két győzelméig tartó bajnoki döntőt.

Jet-Sol Liga, Női Labdarúgó NB I
Felsőház
MTK Hungária – Ferencváros 2-2 (0-1)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS