Gyömbér és Leonardo a gólfelelős a Fradi pesti derbijein

2014. április. 21., 12:04   |    

Gyömbér és Leonardo a gólfelelős a Fradi pesti derbijein

A Győri ETO hat forduló óta veretlen, a legutóbbi hat mérkőzésén 16 pontot szerzett, amellyel kiemelkedően csapat a legjobb a mezőnyben. Az MTK öt tavaszi idegenbeli bajnoki mérkőzéséből négyen nem szerzett gólt. 2009 tavasza óta először veszített a Bp. Honvéd sorozatban négy bajnoki mérkőzést.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–PMFC-MATIAS 1-1 (1-1)
Gólszerzők: Szakály D. (6.), illetve Pölöskey (24.)

– A Puskás Akadémia FC mindössze másodszor játszott döntetlenre a tavaszi idényben. November 22. óta pedig ez volt az első hazai (székesfehérvári) döntetlenje.
– Benczés Miklós együttese három egymást követő bajnokiján nyeretlen maradt. Erre november óta nem volt példa.
– Szakály Dénes az első gólját szerezte a mostani bajnoki szezonban. A középpályás korábban még a 2010–2011-es szezonban, a Videoton FC futballistájaként lőtt gólt az élvonalban.
– A Puskás Akadémia a mérkőzés utolsó hat percében emberelőnyben játszott, Pölöskey Péter kiállítása miatt.
– A PMFC-Matias a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt. A megszerezhető 15-ből három pontot gyűjtött be a csapat.
– A baranyai gárda március 16. óta először szerzett bajnoki gólt. Pölöskey Péter a második bajnoki gólját lőtte a tavaszi idényben.
– A PMFC a legutóbbi három idegenbeli mérkőzésén nyeretlen maradt. A vendégként rendszerint eredményesen játszó pécsiekkel több mint egy éve nem esett meg ilyen.



LOMBARD PÁPA TERMÁL FC-GYŐRI ETO FC 1-2 (0-2)
Gólszerző: Eszlátyi (81.), illetve Kamber (40.), Strestík (45.)

– A Győri ETO hat forduló óta veretlen, a legutóbbi hat mérkőzésén 16 pontot szerzett, amellyel kiemelkedően a legjobb csapat a mezőnyben.
– Vendégként december 1. óta veretlen.
– Marek Strestik a legutóbbi három fordulóban minden találkozóján gólt szerzett.
– A Lombard Pápa először veszített 2014-ben hazai bajnoki mérkőzést.
– Eszlátyi István a második gólját szerezte az OTP Bank Ligában. Az első fordulóban, a Puskás Akadémia ellen szerzett találata előtt és most is csereként szállt be.
– Október 19. óta először kapott Tóth Bálint együttese pályaválasztóként két gólt a bajnokságban. Ugyancsak október 19. óta minden hazai bajnokiján szerzett gólt a csapat.
– A Győri ETO 2011 óta veretlen a Pápával szemben bajnoki találkozókon.



KECSKEMÉTI TE-PHOENIX MECANO–MTK BUDAPEST 3-0 (2-0)
Gólszerzők: Simon A. (13.), Szavics (29.), Pavicsevics (92.)

– A KTE sorozatban a második hazai bajnoki találkozóján szerzett három gólt. Hasonlóra 2013 májusa óta nem volt példa.
– A lila-fehérek a legutóbbi hét hazai meccsükön veretlenek a bajnokságban.
– Simon András, aki egyébként az MTK nevelése, első gólját szerezte az élvonalban.
– Nyolc eddigi tavaszi bajnoki mérkőzéséből négyen nem kapott gólt a KTE.
– Az MTK öt tavaszi idegenbeli bajnoki mérkőzéséből négyen nem szerzett gólt.
– Garami József csapatának legutóbbi három idegenbeli bajnokija 3-0-val ért véget. Győrben és Kecskeméten 3-0-ra kikapott, Pakson győzött.
– 2010 novembere után nyert ismét a KTE bajnoki mérkőzést az MTK ellen. A két csapat negyedszer találkozott a 2013–2014-es idényben, az első háromból kettőt megnyert az MTK, egy döntetlenre végződött.
– Novemberben Magyar Kupa-találkozón 3-0-ra nyert Garami József együttese a Széktói Stadionban. Most ugyanott 3-0-ra kikapott.

MVM PAKS–DVSC-TEVA 0-0

– Immár 18 mérkőzésből áll a Paks bajnoki nyeretlenségi sorozata.
– A zöld-fehérek eddigi négy tavaszi bajnoki mérkőzésükön mindössze két pontot szereztek.
– Több mint egy év után végződött ismét élvonalbeli bajnoki 0-0-ra Pakson. Legutóbb a Haladással játszott gól nélküli 90 percet az MVM Paks.
– Szeptember 13. óta először nem kapott gólt a Paks hazai bajnokin.
– A listavezető DVSC-Teva a legutóbbi három bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt. Hasonlóan rossz sorozatra több mint egy éve, 2013. április 10. óta nem volt példa a csapat életében.
– A Loki a legutóbbi kilenc bajnokijából csak hármat nyert meg.
– A 2013–2014-es OTP Bank Liga idényben mindössze másodszor nem szerzett gólt a DVSC-Teva. Először 2013. szeptember 22-én, Győrben maradt „nulla találatos”.



ÚJPEST FC–VIDEOTON FC 1-2 (0-0)
Gólszerző: Kabát (81.), illetve Zé Luis (58., 60.)

– Három nyeretlen mérkőzés után, tavasszal másodszor nyert bajnoki találkozót a Videoton FC.
– Mind a két győzelmét vendégként érte el.
– A Vidi legutóbbi kilenc bajnoki gólját Nikolics, Álvarez, Nildo és Zé Luis szerezte. Zé Luisé a legutóbbi négyből három gól.
– Folytatódott a sorozat: a fehérváriak a legutóbbi két Megyeri úti találkozójukat is megnyerték. Sőt, a két csapat őszi mérkőzésén is a Videoton FC győzött (3-0)
– Az Újpest a legutóbbi négy mérkőzésén egy pontot szerzett csak. Tavasszal az első négy bajnokin hét, a második négyen 1 ponttal gazdagodott.
– A lila-fehérek sorozatban a második hazai bajnoki meccsüket veszítették el 2-1-re.
– Kabát Péter október 20. után szerzett ismét akciógólt bajnoki mérkőzésen. Nem volt jó ómen, akkor is kikapott 2-1-re a csapat a Szusza Ferenc Stadionban (a Győri ETO-tól).



KAPOSVÁRI RÁKÓCZI–SZOMBATHELYI HALADÁS 2-0 (1-0)
Gólszerző: Kink (21., 71., a másodikat 11-esből)

– A Rákóczi hat pontot szerzett két, egymást követő hazai bajnokiján. Hasonlóra 2012-ben volt legutóbb példa.
– A kaposváriak hat bajnoki gólt szerzetek eddig tavasszal. Ezek közül négyet Tarmo Kink.
– Az észt csatár legutóbb a 2009–2010-es idényben, 2010. május 15-én szerzett két gólt egy magyar élvonalbeli bajnoki mérkőzésen. Ugyancsak a Rákóczi pályáján, de még a Győri ETO tagjaként.
– A somogyi gárda november 23. óta először szerzett két gólt egy bajnoki mérkőzésen.
– A Rákóczi a legutóbbi három hazai bajnoki mérkőzésén nem kapott gólt. Hasonlóra 2012 szeptembere-októbere óta nem volt példa.
– A Haladás öt veretlenül játszott találkozó után kapott ki ismét a bajnokságban. Ezen az öt mérkőzésen 13 pontot szerzett Artner Tamás együttese.
– A Rákóczi öt éve, 2009 óta veretlen hazai pályán a Haladás ellen a bajnokságban.



BUDAPEST HONVÉD–FERENCVÁROS 0-2 (0-2)
Gólszerző: Gyömbér (28.), Leonardo (35., 11-esből)

– A sorozatban negyedik sikerüket arató zöld-fehérek több mint három év után győzték le bajnoki találkozón a kispestieket.
– Marco Rossi csapata zsinórban a negyedik vereségét szenvedte el.
– A legutóbbi, Budapesten idegenben megnyert derbin ugyancsak Gyömbér Gábor és Leonardo szerezték a Ferencváros góljait.
– A sorozatban elért négy ferencvárosi győzelmet négy sikeres büntető is segítette az elmúlt hónapban.
– Dibusz Dénes a legutóbbi öt bajnoki fordulóban mindössze egy gólt kapott.
– A zöld-fehérek legutóbb 2012 decembere és 2013. március 30. között nyertek meg sorozatban négy bajnoki mérkőzést.
– 2009 tavasza óta először veszített a Bp. Honvéd sorozatban négy bajnoki mérkőzést.
– A Bp. Honvéd Ikenne-King kiállítása miatt (86.) tíz emberrel fejezte be a mérkőzését.



MEZŐKÖVESD-ZSÓRY FC–DIÓSGYŐRI VTK 0-1 (0-1)
Gólszerző: Bacsa (91.)

– A Mezőkövesd tavasszal már harmadszor veszítette el 1-0-ra hazai bajnoki mérkőzését.
– Véber György együttese mindössze négy gólt szerzett eddig tavasszal, a nyolcból öt tavaszi bajnoki találkozóján nem talált a kapuba.
– A Diósgyőri VTK mind a két borsodi derbit megnyerte a 2013–2014-es idényben.
– Tomiszlav Szivics együttese sorozatban a harmadik bajnokiját nyerte meg. Ilyen jó sorozata október közepe óta nem volt.
– A győzelemmel már 23 idegenben szerzett pontnál jár a Diósgyőr. Ennél többet vendégként csak a Ferencváros gyűjtött (24).
– Három csapat áll 14 szerzett ponttal a pályaválasztóként szerzett pontok tabellájának alján. A Paks és az Újpest mellett a harmadik a Mezőkövesd.
– Bacsa Patrik tavasszal az első bajnoki gólját szerezte. Ősszel hét gólig jutott, kettőt a Mezőkövesdnek lőtt.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS