U19: Öt gólt szerezve vertük a törököket

2014. április. 23., 20:22   |    

U19: Öt gólt szerezve vertük a törököket

A hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő U19-es válogatott 5-2-es győzelmet aratott a török korosztályos csapat elleni felkészülési meccsen a felcsúti Pancho Arénában.

Mészöly Géza a mérkőzés előtt azt kérte játékosaitól, hogy már az első percekben tegyenek szert jelentősebb mezőnyfölényre, és próbálják meg egy gyors góllal érvényt szerezni ennek a fölénynek. A kérést részben teljesítette a csapat, mert bár a labdabirtoklásban nem tudtunk az ellenfél fölé kerekedni, már a 8. percben vezetést szereztünk, Varga Szabolcs beadása után Bobál Gergely fejelt 5 méterről a jobb sarokba (1-0).

A folytatásban a törökök játszottak mezőnyfölényben, de nagyobb helyzeteket nem tudtak kialakítani, míg a mieink inkább kontrákból voltak veszélyesek. A 38. percben Bobál Gergely nagyszerű indításával Farkas Zoltán iramodott meg a jobbösszekötő helyén, jól tette vissza a labdát az érkező Bobálnak, aki higgadtan a kapuba továbbított (2-0). A félidő hajrájában Mervó Bence előtt adódott ziccer, elgurította a labdát a kapus mellett, de egy visszafutó védő a gólvonal elől tisztázott, így szünetig maradt a kétgólos előny.

A második játékrész rosszul kezdődött, 46. percben, egy hosszú kiugratást követően Székely György szabálytalankodott a 16-oson belül, a megítélt büntetőből Muhammed Demirci a bal alsó sarokba helyezett (2-1). A válasz nem sokáig váratott magára, a 48. percben egy kirúgást követően a török védők nem tudtak felszabadítani, Farkas Zoltán futotta le őket, már csak a kapussal állt szemben, és nem is hibázta el a lehetőséget, 12 méterről a kapu közepébe helyezett (3-1). Néhány perccel később egy óriási sprintet követően Farkas előtt ismét ziccer adódott, de jól jött ki és védett a vendégek kapusa.

Az 59. percben Székely György védett nagyot, majd néhány másodperccel később Bobál Gergely megszerezte harmadik gólját, egy 19 méterről helyezett a jobb alsó sarokba, a labda a kapufáról pattanat a hálóba (4-1). A törökök fel sem ocsúdhattak, máris ismét középkezdéshez készülhettek, ezúttal Farkas Zoltán kiugratásával Mervó Bence került ziccerbe, majd 16 méterről a kapus mellett a jobb sarokba helyezett (5-1). A 78. percben megszerezték a második góljukat a törökök, Antalyali vezette a labdát a 16-os előterében, senki sem lépett ki rá, így kihasználta a lehetőséget, és 20 méterről kilőtte a bal alsó sarkot (5-2). A hajrában a vendégek veszélyesebben játszottak, de nem volt esélyük arra, hogy szorossá tegyék a meccset, a magyar válogatott három góllal megnyerte a meccset, és ötmeccsesre növelte idei győzelmi szériáját.

Magyarország-Törökország 5-2 (2-0)
Magyarország: Székely György - Talabér Attila (Medgyes Zoltán, 80.), Lenzsér Bence, Asztalos Dávid, Bobál Dávid (Spandler Csaba, 80.) - Nagy Dominik, Németh Márió , Mervó Bence (Szántó Gergő, 66.) - Farkas Zoltán (Kővári Róbert, 66.), Bobál Gergely (Berecz Zsombor, 74.), Varga Szabolcs (Tóth László, 66.)
Gólszerzőink: Bobál G. (3), Mervó, Farkas

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS