Szerdán Moldovát fogadja az U20-as válogatott

2014. április. 28., 20:23   |    

Szerdán Moldovát fogadja az U20-as válogatott

U20-as válogatottunk szerdán 15 órakor Moldova korosztályos csapatát fogadja Nyíregyházán, a Sóstói Stadionban.

Pintér Attila áprilisban két edzőtáborozást tartott az U20-as válogatott keretének, a harmadik összetartáson pedig már nemzetközi mérkőzés is szerepel a csapat programjában, a mieink szerdán 15 órakor a nyíregyházi stadionban fogadják Moldova korosztályos csapatát (a találkozót a Sport1 élőben közvetíti).

A szakmai stáb 21 fős keretet hívott össze, a csapat tagjai hétfőn Telkiben találkoztak, és egy edzést követően elbuszoztak Nyíregyházára. Kedden már a Nyírségben folytatódik a felkészülés, majd Pintér Attila szerdán élesben is megnézheti, hogy játékosai hogyan tudják visszaadni a pályán az edzéseken elsajátított taktikai variációkat.

Az U20-as, vagyis az 1994-es születésű játékosokból álló korosztály utoljára 2012 őszén játszott tétmeccseket, és legközelebb - kiegészülve az 1995-ös születésű labdarúgókkal - a 2015-ben kezdődő Eb-kvalifikáció során léphet pályára ismét selejtezőkön.

- Nagyon kíváncsi vagyok a játékosok teljesítményére, hiszen az eddigi összetartások során fegyelmezetten, odaadóan, nagy lelkesedéssel tették a dolgukat, maximálisan próbálták végrehajtani a feladatokat, amiket kértünk tőlük - mondta Pintér Attila az mlsz.hu-nak. - Kíváncsi vagyok arra, hogy nemzetközi szinten, Moldova ellen is meg tudják-e valósítani azt, amit begyakoroltunk, és amit jól megoldottak az eddig lejátszott két edzőmérkőzésen. Bátor, felszabadult játékot várok tőlük szerdán, bízom benne, hogy ez jó eredménnyel is párosul majd.

Az edzőtáborozás kerete:

Kapusok:

Banai Dávid (Újpest)
Rusák Edvárd (Kaposvár)

Védők:

Angyal Zsolt (Haladás)
Botka Endre (Honvéd)
Dulló Martin (Csákvár)
Zsirai Martin (Haladás)
Jagodics Bence (Pápa)
Kocsis Gergő (Augsburg)
Hangya Szilveszter (MTK)
Csemer Gyula (Honvéd)

Középpályások:

Prosser Dániel (Honvéd)
Szedlár Zoltán (Vasas)
Márkvárt Dávid (Pécs)
Holdampf Gergő (ZTE)
Pintér András (MTK)
Cseke Benjámin (Vasas)
Berki István (Puskás)

Támadók:

Szécsi Márk (KTE)
Király Botond (Pápa)
Novák Csanád (Győri ETO)
Bese Barnabás (MTK)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS