Becsületes helytállásra készül a franciák ellen a női válogatott

2014. május. 06., 15:21   |    

Becsületes helytállásra készül a franciák ellen a női válogatott

Markó Edina együttese a világ egyik legjobb csapatának otthonában játszik vb-selejtező mérkőzést szerdán.

A magyar válogatott a sorozat legnehezebbnek ígérkező mérkőzésével folytatja a világbajnoki selejtezőket. A mieink szerdán 20.50 órakor a közvetlen világelithez tartozó franciák ellen lépnek pályára Besanconban, az előrejelzések szerint mintegy 10 ezer hazai szurkoló előtt. A francia válogatott eddig hibátlan a sorozatban, hat meccsét kivétel nélkül megnyerte, 42-2-es gólkülönbsége önmagáért beszél.

A két csapat egymás elleni mérlege jókora franciák fölényt mutat, válogatottunk eddig hat alkalommal találkozott Franciaország legjobbjaival, és mindegyik meccsen vesztesen hagyta el a pályát. Az eddig lejátszott találkozókon a magyar egyetlen gólt sem tudott szerezni, ellenfelünk 21 alkalommal találtak kapunkba.

A mieink mérlege öt mérkőzésen két győzelem és három vereség, a finnek elleni meccsek után már a csoport második helyének megszerzésére sincs esélyünk. A franciák ellen nem lehetnek vérmes pontszerzési reményeink, főleg úgy, hogy kulcsembereink közül Jakabfi Zsanett és Sipos Lilla továbbra sem bevethető, míg Csiszár Henrietta kisebb megfázással bajlódik, kérdéses, hogy mennyit tud vállalni a találkozón.

- Az alapjátékunk más lesz, mint finnek ellen, az előző meccseinken több kockázatot vállaltunk, most a fegyelmezett, egymást kisegítő védekezés, a területek lezárása a legfontosabb feladatunk, miközben természetesen nem adhatjuk fel a támadásépítések lehetőségét sem - mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina. - Megnéztem a franciák legutóbbi meccsét, a vendég osztrákok ott bátran játszva, a labdakihozatalokat felvállalva megnehezítették holnapi ellenfelünk dolgát, hasonló futballt kell felvállalnunk nekünk is. A játékosaimnak azt hangsúlyoztam, hogy ez a meccs a női labdarúgás ünnepe, élvezzék ki minden percét, és pozitív élményként tekintsenek arra, hogy a világ egyik legjobb csapatával játszhatnak. Nem szeretnénk ugyanakkor a kedves vesztes szerepében tetszelegni, akárhogy is alakul az eredmény nem szabad feladni a küzdelmet, már csak azért is, mert a fejlődésünk egyik fontos állomása ez a találkozó, melynek tapasztalataira építkezhetünk a jövőben.

A franciák elleni keret:

Kapusok:

Németh Júlia (Ferencvárosi TC)
Szőcs Réka (MTK Hungária FC)

Védők:

Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Tálosi Szabina (SC Südburgenland)
Pincze Gabriella (Astra Hungária FC)
Gál Tímea (MTK Hungária FC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tóth Gabriella (FC Lübars)
Szabó Boglárka (Astra Hungary FC)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (Marosvásárhely)
Rácz Zsófia (FC Lübars)
Szarvas Alexandra (SC Kriens)
Kaján Zsanett (Ferencvárosi TC)
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)

Csatárok:

Pádár Anita (MTK Hungária FC)
Szuh Erika (FC Lübars)
Vágó Fanni (Olimpia Cruj-Kolozsvár)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS