Magyar Kupa: az Újpest az első döntős

2014. május. 06., 19:58   |    

Magyar Kupa: az Újpest az első döntős

A Magyar Kupa elődöntőjének második mérkőzésén az Újpest a visszavágón 3-0-ra legyőzte az MTK-t.

Három hete a Hidegkuti-stadionban 0-0-ás döntetlent ért el a két csapat, míg múlt hétvégén a Szusza Ferenc Stadionban az MTK 4-0-ra győzött bajnoki mérkőzésen. Ilyen előzmények után meccseltek rövid időn belül harmadszor is egymással a felek, és ezúttal az Újpest örülhetett győzelemnek. Az első félidő óvatos játékot hozott mindkét csapat részéről, alig-alig kerültek az ellenfél kapujának előterébe a támadók, és a viszonylag kevés akció sem hozott helyzeteket.

A második félidőben az Újpest magasabb sebességre kapcsolt, és erőfeszítéseinek meg is lett az eredménye, az 57. percben egy jobb oldali szöglet után Juanan 10 méterről fejelt a kapu bal oldalába (1-0). A 74. percben Vass Ádám teljesen fölöslegesen kiállíttatta magát, az Újpest pedig kihasználta az emberelőnyt, a 79. percben az MTK védőinek díszkíséretében Balogh Balázs tört kapura, majd lőtt a léc alá (2-0). A 83. percben az Újpest beállította a 3-0-ás végeredményt, Simon Krisztián passzát követően Kabát Péter lőtt az üres kapuba (3-0). A hosszabbításban Torghelle Sándort is kiállította a játékvezető, az MTK nyolc mezőnyjátékossal fejezte be a meccset. Az Újpest bejutott a kupadöntőbe, ahol ellenfele a Debrecen vagy a DVTK lesz.

Újpest FC - MTK Budapest 3-0 (0-0)
Gólszerzők:
Juanan az 57., Balogh a 79., Simon a 83. percben
Továbbjutott az Újpest 3-0-ás összesítéssel

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS