Pintér Attila az első 60 perccel volt elégedett

2014. május. 22., 23:37   |    

Pintér Attila az első 60 perccel volt elégedett

A szövetségi kapitány a dánok elleni 2-2-es döntetlen után elismerte, hogy a dánok közelebb álltak a győzelemhez, és az utolsó félórában játékban a mieink fölé nőttek. Az első hatvan percben mutatott játék ugyanakkor előrelépés volt a finnek elleni meccshez képest.

- Először szeretnék néhány szót szólni a dánokról - kezdte sajtótájékoztatóját a kapitány. - Ellenfelünkön látszott, hogy tizennégy éve ugyanaz a szövetségi kapitány irányítja őket, látszott a tervszerűség, hogy hosszú ideje építik a csapatot. Láthattuk, hogy hova lehet eljutni, hogy ha megvan a támogatás és hagynak dolgozni egy szakembert. Ellenfelünk játékosai labdabiztosak voltak, és el kell ismerni, több helyzetük volt, mint nekünk. Ami a saját csapatomat illeti: az eredménynek örülök, és hatvan percig a játékunk is megvolt, szervezetten futballoztunk, és kétszer is vezetést tudtunk szerezni.

- A középpályán talán bátrabban kellett volna futballoznunk, több passzal helyzeteket kialakítani, és akkor még jobb is lehetett volna az eredmény. Köszönöm a szurkolók támogatását, sokat jelentett a szurkolásuk, nélkülük talán nem sikerült volt elérni a döntetlent. Egy hosszú út elején járunk, több támogatásra és összetartásra van szükség ahhoz, hogy később mi is olyan szervezetten játsszunk, mint a dánok. A vendégek a második félidőben óriási nyomást gyakoroltak ránk, várható volt, hogy a végére nem bírjuk erővel - fogalmazott Pintér Attila.

Morten Olsen elmondta: csapata az első félidőben túlságosan lassan játszott, a szünet után, a 4-4-2-es felállásra átállva azonban feljavult az együttes, gyorsan, pontosan kezdett el focizni, és többen is jó egyéni teljesítményt nyújtottak, mint például Eriksen vagy Lasse Schöne.

$galeria_cim


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS