U19: szervezett osztrák válogatottra kell számítanunk

2014. július. 17., 10:30   |    

U19: szervezett osztrák válogatottra kell számítanunk

A magyar válogatott első ellenfele Ausztria lesz a szombaton kezdődő U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon (Szusza Ferenc Stadion, 18.30). Az osztrákok szervezett játékuknak köszönhetően jutottak be a nyolcas döntőbe, és abban bíznak, hogy ezt a fegyverüket az Eb-n is sikerrel vetik be.

Az osztrák U19-es válogatott a legutóbbi négy évben nem tudta kiharcolni a kvalifikációt utánpótlás Eb-re, 2014-ben azonban megtört a jég: az osztrák U19-es válogatott kivívta a magyarországi kontinensviadalon való szereplés jogát. A siker okairól és az esélyekről Andreas Heraf szövetségi edző nyilatkozott az uefa.com-on.

“A szervezettség, a csapatszellem és a támadójáték a három legfőbb osztrák erény" - mondta a szakember, aki úgy véli, hogy ha ezeket csillogtatja a pályán Ausztria válogatottja, akkor lehet esélye teljesítenie a minimális célt. “Szeretnénk bejutni az első hat közé és nyilván az elődöntőről is álmodunk, de nagyon kemény lesz odáig eljutni!” – fogalmazott Heraf az uefa.com-on.

Már az első mérkőzésen, a mieink ellen kiváló tapasztalatot szerezhet az osztrák U19-es válogatott. A Rapid egykori háromszoros osztrák bajnok középpályása, a jelenlegi szövetségi edző szerint népes közönség támogatja majd a magyarokat csapata ellen.

A szövetségi edző a kiváló gólerős csatárt, a Manchester Cityben futballozó Sinan Bytyqit tartja az osztrákok legfontosabb játékosának, ő öt gólt szerzett a kvalifikációs sorozatban. Heraf kitért az ellenfelek elemzésére is. Meglátása szerint a magyar csapat legfőbb erénye, hogy régóta együtt készül az Európa-bajnokágra.

"A hazai pálya bizonyos mentális nyomást is jelent a magyaroknak, sok múlik azon, hogy a fiatal játékosok hogy birkóznak meg a nagy feladattal. Izrael kilencpontos elitkört produkált, gyors és agresszív futballt játszik, esélyes a továbbjutásra. Portugália pedig olyan, amilyen általában: technikailag kiválóan képzett játékosaival a csoport toronymagas esélyese" - így a szövetségi edző.

Heraf két éve vezeti az 1995-ös korosztályt és apró, de fontos módosításokat eszközölt a csapatszerkezetben. Megértette a tanítványaival, hogy a szervezettségen feltétlenül javítani kell. A változás eredményt hozott, és Heraf szerint többek között ezért várja megfelelő önbizalommal a magyarországi tornát az osztrák U19-es válogatott.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS