Turós Viktor: bajnoki gólcsúcs

2014. július. 19., 19:43   |    

Turós Viktor: bajnoki gólcsúcs

Szombaton folytatódtak a Nemzeti Strandlabdarúgó Bajnokság küzdelmei a siófoki MLSZ Beach Arénában.

Az úgy kezdődött, hogy volt két kiállítás az Aramisnál. Egyszerre. Nem túl korán, nem is nagyon későn, a meccs derekán, amikor a két csapat még semmit sem döntött el az eredmény kapcsán, amikor lehetett volna ez, vagy az is. Ettől a pillanattól egészen más meccs kezdődött. A Keresztes Lovagok előbb kihasználta az emberelőnyt, majd kétgólosra növelte az előnyét. De az Aramis játékosai elképesztő küzdelembe kezdtek, és ennek eredménye lett: egyenlítettek. A hatalmas forróságban a lelátón ülők nehezen hitték, hogy ilyen időben így képesek küzdeni a játékosok a győzelemért, de bizony ez a valóság. A Keresztes Lovagok a csapattól megszokott higgadt, szimpatikus futball mellett most komoly harcossággal, az Aramis játékosai dacos elszántsággal játszottak, ami sem a rendes játékidőben, sem a hosszabbításban nem hozott eredményt – jellemző, hogy a büntetőknél is csak az utolsó párban született meg a döntés: a Keresztes Lovagok játékosai 3 próbálkozásból hiba nélkül lőttek maguknak egy pontot (ennyi jár a büntetőkkel megszerzett győzelemért).

A második meccsen meglepetésre a Siófok nagyszerűen tartotta magát a bajnoki címvédő ellen, a Goldwin ugyan nem játszott görcsösen vagy idegesen, de nem tudta felszabadult, könnyed játékkal lezárni a meccset. A siófoki fiatalok ugyanis sok futással, sok ütközéssel lassították a goldwinosok támadásait, ettől kissé szaggatott, zaklatott lett a meccs, amelyet végül megnyert a Goldwin.

A Bonyhád esélyeshez méltóan futballozva nyert a Garvittax ellen – meglepetés volt, hogy nem lőtt gólt Vitányi László, aki eddig a Garvittax mindegyik meccsén eredményes volt.

Tősér és Korozmán góljaival már 2-0-ra vezetett az Aramis a Goldwin ellen, s úgy tűnt, a kissé bágyadtan kezdő bajnokcsapatot meglepheti az igen akaratosan futballozó Aramis. Csakhogy Csomós Tamás edző hatékony módszereinek köszönhetően a Goldwin is beszállt a meccsbe, és igen színvonalas, látványos meccs alakult ki, aminek leginkább a lelátón egyre komolyabb létszámban jelenlévő nézők és az egyre hangosabb szurkolók örültek leginkább. Az Aramis kétgólos vezetésére a Goldwin héttel válaszolt, így a meccs végére már túl sok izgalom nem maradt, látványos, csodaszép megoldások viszont annál inkább.

A Keresztes Lovagok és a Bonyhád meccsén Máté Norbert nyert Máté Róbert ellen… A bajnokság leggólerősebb testvérpárja ezúttal is kitett magáért, a csapatuk hat góljából ötöt ők ketten szereztek. Igaz, eközben a Keresztes Lovagok játékosai sem tétlenkedtek, ebből aztán egy nagyszerű meccs formálódott, amelyet végül a higgadtabban és hatékonyabban támadó Bonyhád nyert meg.

A Garvittax a bajnokság eddigi fordulóiban egyszer állt igazán közel a győzelemhez, a Siófok elleni első meccsen csak büntetőkkel tudott nyerni a sokkal híresebb játékosokkal felálló Bányász. Most is úgy indult a meccs, hogy a Garvittax most megszerezheti az elsőt... Meg is lett, de csak az első gól, utána azonban a Siófok gyorsan fordított, és két különböző generáció, Turós Viktor és László András vezetésével megnyerték a mérkőzést. Az már önmagában is különleges, hogy a két játékos összesen 11 gólt szerzett, de az egyedivé is teszi a mérkőzést, hogy Turós Viktor, a magyar válogatott és a Siófok 17 éves titánja egymaga 7 gólig jutott – ilyen még nem fordult elő ebben a bajnokságban, sőt, sokak szerint a múltban sem.

ARAMIS-BS Plastic─Keresztes Lovagok 10-10 (hosszabbítás után, büntetőkkel 2-3)
ARAMIS: Ledő (Soós) – Korozmán, Vajay, Csopaki, Tősér, Tóth, Béres, Frank P., Németh. Edző: Frank Tamás
KERESZTES LOVAGOK: Szűcs (Gáspár) – Osváth, Varga E., Szedeli, Ferinc, Miczek, Orlovics, Parragi, Tóth. Edző: Rack Róbert
Gólszerzők: Béres (3), Tóth (2), Csopaki (2), Tősér (2), Vajay ill. Miczek (4), Osváth (2), Orlovics, Varga E., Parragi, Szedeli

Siófoki Bányász─Goldwin Pluss-Bodon FC 2-4
SIÓFOK: Bagi (Bíró) – Bene, Turós, Mester, Varga, Lukács, Gergye, László, Perger. Edző: Perger András
GOLDWIN PLUSS: Végső (Ács) – Fekete T., Biczi, Badalik, Angyalos, Surányi, Fekete V., Besenyei, Vernyik. Edző: Csomós Tamás
Gólszerzők: Turós, Bene ill. Angyalos (2), Badalik, Besenyei

Bonyhád─Garvittax 16-3
BONYHÁD: Komáromi (Kácsor) – Jaksa, Máté N., Sebestyén, Máté R., Dénes, Preininger, Völgyi, Szlama. Edző: Bölcsföldi Zoltán
GARVITTAX: Vígh (Kovács) – Vas, Bocsev, Rusvai, Vitányi L., Gieber, Tokár, Vlasics, Vitányi M. Edző: Vitányi László
Gólszerzők: Jaksa (3), Dénes (3), Máté R. (3), Szlama (3), Preininger (2), Máté N., Sebestyén ill. Tokár, Rusvai, Vlasics

Aramis-BS Plastic─Goldwin Pluss-Bodon FC 4-9
ARAMIS: Soós (Tóth) – Farsang, Vattamány, Korozmán, Vajay, Birinyi, Tősér, Gorjanácz, Béres. Edző: Soós Ferenc
GOLDWIN PLUSS: Végső (Ács) – Biczi, Badalik, Angyalos, Fekete V., Besenyei, Vernyik, Fekete T., Ughy. Edző: Csomós Tamás
Gólszerzők: Tősér, Korozmán, Gorjanácz, Birinyi ill. Badalik (4), Angyalos, Besenyei, Vernyik, Fekete V., Ughy

Keresztes Lovagok─Bonyhád 4-6
KERESZTES LOVAGOK: Szűcs (Gáspár) – Osváth, Varga R., Szedeli, Ferinc, Miczek, Orlovics, Parragi, Tóth. Edző: Rack Róbert
BONYHÁD: Komáromi (Kácsor) – Jaksa, Máté N., Máté R., Sebestyén, Dénes, Völgyi, Kirch, Szlama. Edző: Bölcsföldi Zoltán
Gólszerzők: Orlovics, Ferinc, Varga E., Tóth ill. Máté N. (3), Máté R. (2), Jaksa

Garvittax─Siófoki Bányász 4-17
GARVITTAX: Gieber (Vitányi M.) – Rusvai, Vas, Vitányi L., Vlasics, Bocsev, Fükő, Kovács, Vigh. Edző: Vitányi László
SIÓFOK: Czerula (Bagi) – Bene, Gergye, Turós, Varga, Kanta, Lukács, László. Edző: Perger András
Gólszerzők: Rusvai (2), Vitányi L., Kovács ill. Turós (7), László (4), Kanta (2), Lukács (2), Bene, Varga


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS