U17: győzelemmel kezdtük a Telki Kupát

2014. augusztus. 05., 19:55   |    

U17: győzelemmel kezdtük a Telki Kupát

Az őszi Európa-bajnoki selejtezőkre készülő U17-es válogatott 1-0-ra győzte le Írországot Dorogon.

Az 1998-as születésű játékosokból álló U17-es válogatott számára közelednek az első tétmeccsek, a több mint 30 éves múltra visszatekintő Telki Kupa az Eb-selejtezőkre való felkészülés egyik fontos állomása. A viadal nyitómeccsén az ír korosztályos csapat volt Belvon Attila együttesének első ellenfele Dorogon, a mieink egy küzdelmes, kiegyenlített mérkőzésen nyertek 1-0-ra.

Az első helyzet a magyar válogatott előtt adódott, az 5. percben Bíró Bence cselezte be magát a kapu előterébe, megtolta a labdát a kapus mellett, de egy visszazáró védő felszabadított. A 16. percben az írek is veszélyeztettek, Joshua Barrett került ziccerbe a balösszekötő helyén, de 10 méterről a bal alsó sarok mellé gurított. A 22. percben Barret futott el a jobb oldalon, beadására Brandon Payne érkezett, de 9 méterről a kapu fölé lőtt.

A félidő második fele küzdelmes játékot hozott, de a támadók nem tudtak érvényesülni a jól megszervezett védelmek mellett.

Az 51. percben megszereztük a vezetést, a csereként beállt Szőke Dániel kapott labdát az ír 16-os előterében, majd egy igazítás után a bal felső sarokba csavart. A gól után veszélyesebbé váltak az írek, Demjén Patriknak többször is akadt dolga, egy-két bravúrt is bemutatva őrizte meg kapuját a kapott góltól.

A 64. percben Tömösvári Bálint járt közel a gólszerzéshez, de az írek kapusa a gólvonalon még elérte a hálóba tartó labdát. A hajrához közeledve a vendégek sokat tettek az egyenlítő gól megszerzéséért, de a magyar védelem jól állta a sarat, így az eredmény nem változott, a mieink 1-0-ra megnyerték a találkozót.

- Örülök a győzelemnek, de nagyon sok hibánk volt a mérkőzésen, ezt el kell ismerni - értékelt a meccs után Belvon Attila. - Egyénileg is sokat hibáztunk, és a csapatrészek közötti összhang sem volt mindig az igazi, túl sok területet adtunk az íreknek, akik így forgatni tudták a játékot, és időnként uralták a középpályát. A jövőben abból kell kiindulnunk, hogy a labdaszerzésünkből minél gyorsabban érjünk el az ellenfél kapujához és fejezzük be a támadást. Feltűnő volt, hogy sok párharcot vesztettünk, a nagy akarat és elszántság helyenként kapkodó játékot eredményezett. A legfontosabb természetesen a győzelem, de bízom benne, hogy a következő mérkőzésekre játékban is sikerül feljavulnunk.

Magyarország-Írország 1-0
Magyarország: Demjén Patrik - Tóth Dávid, Tóth Bence, Szalai Attila, Gergényi Bence (Szalai András, 69.) - Vogyicska Bálint, Szabó Bence (Szőke Dániel, 34.), Bayer Bence (Bodrogi János, 74.) - Dragóner Filip (Tömösvári Bálint, 51.), Bíró Bence, Herjeczki Kristóf (Kerekes Krisztián, 68.)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS