U16: döntetetlen Lettországban
U16 férfi   |   Archívum   |   2014. augusztus. 08., 21:24
U16: döntetetlen Lettországban

A magyar U16-os válogatott pénteken Lettországban játszott felkészülési mérkőzést a házigazdákkal.

A Mihalecz István vezette együttes két mérkőzésre utazott ki Lettországba, ezek közül az elsőt péntek délután játszotta le a hazaiak korosztályos csapatával. Rosszul kezdtük a találkozót, már a második percben gólt kaptunk, és beletelt némi időbe, míg magunk mögött hagytuk a gyors lett találat okozta sokkot. A 15. percben sikerült egyenlíteni, Bévárdi Zsombor kapott labdát a balösszekötő helyén, majd mintegy 18 méterről a hálóba lőtt.

Nem sokkal később ismét vezetéshez jutottak a lett fiatalok, de még a szünet előtt, a 38. percben érkezett a magyar válasz, egy hazai szögletből indított kontra végén Szabó Levente vette be az ellenfél kapuját.

A második félidőre feljavult a játékunk, kapujuk elé kényszerítettük a letteket, de hiába alakítottunk ki számos nagy helyzetet, a befejezések nem sikerültek. Ez a 40 perc nem hozott gólt, 2-2-vel ért véget a találkozó.

- Két ellentétes félidőt játszottunk, ezért kettős érzések vannak bennem - értékelt a lefújás után Mihalecz István. - A gyors kapott gól nem tett jót a játékosok önbizalmának, nem mertük felvállalni a saját játékunkat, és annyit kezdeményezni, amennyit kellett volna. Sok volt a kapkodás a játékunkban, nem mindig tudtuk tartani a lettek kellemetlen stílusú, gyors, agresszív támadóit. A második félidőre nagyot változott a mérkőzés, szinte végig a hazai térfélen zajlott a játék, pontosabbak voltunk, és többször is közel álltunk a gólszerzéshez. Ezen a meccsen a futballisták megtapasztalták, hogy nemzetközi szinten nincsenek könnyű meccsek, egyetlen ellenféllel szemben sem mehetünk biztosra, és bárki is legyen az ellenfél, elengedhetetlen, hogy mindenki a maximumot hozza ki magából.

Lettország-Magyarország 2-2 (2-2)

Magyarország: Varga Ádám - Zwikl Noah (Kiliti Róbert, 41.), Horváth Marcell, Bálint Benedek, Adorján Gergő - Virágh Ákos (Falusy Bálint, 61.), Takács Martin (Androsch André, 41.), Puskás Martin (Lakatos István, 41.) - Bévárdi Zsombor (Kovács Nikolasz, 60.), Szabó Levente, Kun Bertalan (Varga Balázs, 60.)

Címkék:

Kapcsolódó hírek

U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban
U16: nem bírtunk a csehekkel Belgiumban

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.

Női U16: kiütéses győzelem Litvánia ellen
Meccsbeszámoló
U16: vereséggel zártuk a belgiumi UEFA-tornát

Az UEFA fejlesztési tornáján résztvevői U16-os válogatott a svájciak szombati legyőzése után hétfőn 3-2-re alulmaradt a csehekkel szemben.