Historikus párharc a Magyar Kupában

2014. augusztus. 13., 11:00   |    

Historikus párharc a Magyar Kupában

Tíz mérkőzést rendeznek ma a Magyar Kupában élvonalbeli klubok részvételével. A Vasas–Diósgyőri VTK találkozó gazdag múltat idéz.

Mind a tíz élvonalbeli együttes vendégként lép pályára. A Videoton FC a Testvériség pályáján, Budapest XV. kerületében szerepel, a BLASZ I-es, tavasszal a Budapest Kupát elhódított zöld-fehérek ellen. A Lombard Pápa Mátyus János vezetésével, Soroksárra, a Haraszti útra látogat, a pápai szakvezető az NB II-es csapatban több régi ismerőssel, klubtárssal találkozhat (például a sportigazgató Szűcs Mihály, vagy a karmester Lisztes Krisztián).
A Ferencváros az elmúlt években többször is játszott hírverő mérkőzést Hévízen, ezúttal tétmérkőzésre utazik a fürdővárosba. A tempofradi.hu számítása szerint a mai lesz a Ferencváros 333. Magyar Kupa-találkozója!
A Debrecennek a sűrű programja közepette ezúttal az NB III-as Szekszárd pályáján van jelenése, vélhető, hogy Kondás Elemér újra játéklehetőséget ad a bővebb keret játékosainak is.

Kicsit a régi időket idézi a Haladás és a Dorogi AC mérkőzése, korábban az élvonalban is találkozott egymással a két dunántúli csapat. A hazai együttesben Sitku Illés személyében egy rutinos, korábbi válogatott és korábbi Magyar Kupa-győztes futballista is szerepet kap majd. Nem kell sokat utaznia a Pécsi MFC-nek, ellenfele a Baranya megyei első osztályban szereplő Szászvári SE lesz.

A Diósgyőri VTK az Illovszky Stadionban a Vasas ellen próbál meg továbbjutni. A Magyar Kupa (akkor MNK) hetvenes-nyolcvanas évekbeli történetében ez volt az egyik slágerpárosítás. 1977-ben a különleges rendszerű, négyesdöntővel zárt kiírásban Szabó Géza csapata, a Diósgyőri VTK nyerte az MNK-t, a négyesdöntőben jobb gólkülönbséggel megelőzve a Ferencvárost. Érdekes, hogy a Fradinak – miután 5-0-ra kikapott a Vasastól – még az sem volt elég, hogy a diósgyőrieket 3-0-ra megverte. A borsodiak az utolsó meccsükön Tatár György góljával 1-0-ra megverték a Vasast, de az is nagyon kellett, hogy előtte 4-1-re kiüssék az Újpesti Dózsát. 1980-ban és 1981-ben is a Diósgyőri VTK és a Vasas jutott a fináléba. Az előbbi esztendőben végül az aranykönyvének utolsó makulátlan fejezetét író DVTK 3-1-re nyert, a következőben a Vasas visszavágott, miután Szegeden Izsó Ignác góljával 1-0-ra győzött.

A szerdai párosítás

Nyíradony VVTK–Kecskeméti TE
Tolle USC Szekszárd–DVSC-Teva
Csornai SE–Bp. Honvéd
Héviz SK–Ferencváros
Testvériség–Videoton
Szászvári SE Fürge Nyuszi–PMFC
Soroksár SC–Lombard Pápa
Dorogi AC–Haladás
Vasas–DVTK
Kalocsai FC–Nyíregyháza


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS