Szombaton rajtol a Merkantil Bank NB II

2014. augusztus. 14., 20:44   |    

Szombaton rajtol a Merkantil Bank NB II

Szombaton kezdődik az immár új névszponzor, a Merkantil Bank által támogatott NB II 2014–2015-ös idénye.

A másodosztály küzdelmei a 2013-2014-es idényben már egyetlen csoportban, 16 csapattal zajlottak, és az átszervezés érezhetően jó hatással volt a bajnokság színvonalára. Az NB II-ben egyre nagyobb érdeklődés mellett küzdenek a csapatok a minél jobb helyezésekért, a fentieknek köszönhetően a Merkantil Bank is fantáziát látott a liga szponzorálásában, így az új idényben már Merkantil Bank NB II néven fut a bajnokság.

Az MLSZ szabálymódosításának köszönhetően minden eddiginél több magyar játékos, és remélhetőleg egyre több fiatal tehetség kap szerepet a bajnokságban, az NB II sok tehetséges labdarúgó számára ugródeszkát jelenthet az élvonal felé.

Budapestet a Vasas és a Soroksár, a főváros közvetlen környékét a Szigetszentmiklós, a Dunántúlt az Ajka, a Csákvári TK, a Gyirmót, a Kaposvári Rákóczi, a Siófok, a Soproni VSE és a Zalaegerszeg, a keleti országrészt a Balmazújváros, a Békéscsaba, a Cegléd, a Mezőkövesd, a Szeged és a Szolnok képviseli. A földrajzi elhelyezkedést tekintve tehát kiegyensúlyozott a második vonal mezőnye. Az élvonalból a Rákóczi és a Mezőkövesd-Zsóry érkezett, a harmadik vonalból a Csákvár, a Soroksár és a - Létavértes adminisztrációs hibája után – a Szeged 2011 került fel. A mezőnyből a két, az OTP Bank Ligából kiesett gárdán kívül a Vasas, a Siófok, a Szolnoki MÁV és a ZTE játszott a kétezres években már a legmagasabb osztályban.

Az esélyeket illetően megoszlanak a vélemények, de abban a legtöbben egyetértenek, hogy a Rákóczi és a Mezőkövesd nyilván igyekszik majd mihamarabb visszakerülni, mellettük a Gyirmót és a Vasas játékosállománya a legerősebb. A Rákócziból rengeteg játékos távozott az elmúlt idény végén, az utóbbi évek legalacsonyabb átlagéletkorú, saját nevelésű fiatalokra alapozott csapata vág neki az idénynek Márton Gábor irányításával. Múlt vasárnap a Somodi - Kiss M., Kovács O., Kovács T., Hadaró - Lakatos, Zsdrál - Házi B. (Kozics), Nagy K. (Hampuk), Fejős (Földes) – Murai összetételű csapat játszott és nyert a Magyar Kupában – vélhetően rajtuk múlik majd az őszi szereplés.

A Mezőkövesd-Zsóryt Tóth László irányítja, a csapat elveszített a nyáron néhány kulcsjátékost (elsősorban a Diósgyőrbe került Bognár István, a Videoton FC-hez igazolt Horváth Tamás és a Puskás FC-hez távozott Harsányi Zoltán távozása érzékeny veszteség), de a rajt előtti napokban sikerült a védelembe egy „pillért” igazolni. Balogh Balázs, aki legutóbb Pápán játszott az élvonalban, éveken keresztül Finnországban volt légiós. A kövesdiek a Magyar Kupában az alábbi csapattal játszottak: Kunsági – Hegedűs Cs., Hegedűs D., Szeles, Engel (Búrány), Takács P., Tajthy (Baracskai), Kulcsár, Menougong, Balajti, Máté (Molnár G.).

A Gyirmót FC-t Sisa Tibor próbálja meg története során először az élvonalba vinni. Az előző bajnokság harmadik helyezettje a nyáron leigazolta Kákonyi Dánielt, Kiss Mátét, Csemer Gyulát, és Paku Rolandot. A keretbe olyan rutinos, élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok is vannak, mint Andorka Péter, Balog Zoltán, Cseri Tamás, Graszl Károly, Illés Gyula, Lengyel Dániel, Magasföldi József, Oross Márton, Sós Márkó, Regedei Csaba, Présinger Ádám. A csapat kapusa az Angliából visszatért Somogyi Csaba.

A Gyirmót középpályása, Papp Kristóf szerint a tavalyi harmadik helyezés után a következő évadban reális cél a feljutás kiharcolása.

- Több fiatal játékos csatlakozott az utóbbi időben a kerethez, de semmi probléma nem volt a beilleszkedéssel, nagyon jó a közösség, ez is sokat segíthet a későbbiekben abban, hogy sikeres idényt zárjunk, vagyis feljussunk az élvonalba. Az előző szezonból kiindulva reális esélyünk lehet a cél elérésére
– mondta Papp Kristóf az mlsz.hu-nak.

A Vasas szerdán 4-0-ra kikapott a Diósgyőri VTK-tól a Magyar Kupában, de ettől még a Szanyó Károly által irányított piros-kékek az osztály legjobbjai közé tartoznak, ezt mutatja, hogy a A nyáron döntetlent játszottak a szerb bajnok Crvena zvezdával. A szerdai kupamérkőzésen az alábbi összeállításban játszott az angyalföldi legénység: Németh G. – Görgényi, Grúz, Tamás L., Hajdú – Vida, Nagy T. (Takács K.), Berecz, Ádám M. (Menyhárt), Nagy D. (Ferenczi) – Remili. A vezetőedző egy nemrégiben adott interjúban az élcsoportba pályázó csapatok közé sorolta a piros-kékeket.

A ceglédi csapat tavasszal éppen csak megmenekült a kieséstől. Szabó István együttese néhány, már az élvonalban is szerepelt futballistával, így Tóth Zoltánnal, Vattai Balázzsal erősödött. Visszatért Elek Bence (Elek Ákos, a válogatott középpályás öccse) is. A békéscsabaiak (akiket Zoran Spisljak dirigál) is építhetnek néhány korábbi NB I-es játékosra, így a Bp. Honvédtól kölcsönkapott Czuczi Mártonra, Vólent Rolandra és Lőrinczy Attilára is számíthatnak. Olyan rutinos társak mellé kerültek, mint Koszó Balázs, vagy a már veterán Balogh Zsolt. A ZTE-t Lőrincz Emil dirigálja, a korábbi bajnokcsapat az idén már több kulcsjátékosát is kénytelen volt elengedni. Egyelőre fiatalok alkotják a keretet, a Magyar Kupa-mérkőzésen a Czirjék – Króner, Kovács G., Farkas, Simonfalvi – Bailo, Melczer, Kovács Gy., Horváth – Babati, Délczeg tizeneggyel kezdtek a kék-fehérek, a keret tagja a rutinos, 87 NB I-es mérkőzésen szerepelt Fodor Marcell is. A csapat két legrutinosabb játékosa a legutóbbi években Siófokon és Mezőkövesden szerepelt Melczer Vilmos és a legutóbb Pakson szereplő Délczeg Gergely.

Az Ajka FC (Klement István edzővel) a Jánosa – Mogyorósi, Pákai, Zámbó, Gunther (Köles)- Csordás Sz. – Lattenstein, Weitner (Németh) – Matetits (Mihalecz), Sowunmi, Major csapattal szerepelt a Magyar Kupában, Sowunmi Thomas az együttes leghíresebb játékosa, de rutinos, az élvonalat is megjárt játékos Mogyorósi József, Rajos Gábor, Zámbó Bence, Lattenstein Norbert, Weitner Ádám is. A tavaly a középcsapatok közé tartozó Balmazújvárosban Virágh Aladár, Demjén Gábor illetve az ifjú nemzedékből Szatmári Csaba, Kondás Kristóf személyében a DVSC korábbi játékosai is szerepelnek. Van élvonalbeli rutinja Szalma Pálnak, Müler Zsoltnak, Belényesi Miklósnak és Batizi-Pócsi Balázsnak is. Pajkos János a szakmai igazgató, Szabó János az edző. Miután a fél csapat kicserélődött (kilencen távoztak, tízen érkeztek) egyelőre aligha kész a csapat.

A Siófokot Horváth Károly vezeti továbbra is, a Balaton-parti gárda a Magyar Kupában a Tajti, Pécseli, Fülöp, Baranyai, Gubicza, Kirchner, Futó (Fodor), Peszmeg (Bacskai), Ivancsics, Papp M. (Singer), Horváth B. összeállításban játszott. A Szolnoki MÁV az egykori paksi sikeredző, Kis Károly keze alatt formálódik. A „vasutasokat” 15 korábbi NB I-es futballista erősíti, így B. Tóth Balázs, Hamar Ádám, Pokorni Péter, Mundi Roland, Magos Mátyás és Vári Barnabás és Zsolnai Róbert is. A Szigetszentmiklós csapatában Vágó Attila az edző, érkezett Tóth Ferenc az MTK-tól (valójában vissza) és Hammer Róbert, a keret tagja a korábbi válogatott Pollák Zoltán is. Supka Attila technikai igazgató egy fél kezdőcsapatra való játékost igazolt a nyáron a Soproni VSE-hez. Közülük a legnagyobb fogásnak a korábbi MTK-s Pintér András, s főleg a DVSC-től kölcsönkapott Kovács Ádám tűnik.

A Soproni VSE az előző szezonban a tizedik helyen végzett, ám ezúttal komolyabb céljai vannak a csapatnak. A Honvédtól még egy évig kölcsönben a Sopron színeiben játszó Erdélyi László szerint jól sikerült a felkészülés és a hiányposztokra is sikeresen igazolt az együttes.

- A csapat magja megmaradt csak néhány új játékos érkezett. Szerintem a hiányposztokra is megtaláltuk a megfelelő embereket, reméljük a bajnokságban ezt bizonyítani is tudjuk. Nem szeretnék nevekbe bocsátkozni, bízom benne, hogy minden játékos, aki érkezett erősítés lesz a csapat számára. A bajnokságban a célunk a felsőház minél előkelőbb helyezéseinek egyike. Egy fiatal, motivált csapatot fognak majd látni Sopronban a szurkolók – mondta Erdélyi László az mlsz.hu-nak.

A Ferencvárossal kiváló kapcsolatot ápoló, újonc Soroksár a hét közepén kiejtette a Pápát a magyar Kupából. Varga Attila együttese, amely a Rácz - Vass, Erdei, Urbán, Pintér- Lannert, Balaskó – Szabó (Simita), Nyilas, Péter (Hodgyai)- Lovrencsics (Tóbiás) összeállításban játszott, s amelyben kerettag Lisztes Krisztián is, megkapaszkodhat a második vonalban.

A Csákvári TK a honlapján így számolt be a változásokról: "Hét új játékos érkezett a nyáron, a 27 éves Bakos Szabolcs kivételével – az Erdélyben született középpályás többek között megjárta a Vasast is – a többiek egyaránt épp hogy kiöregedtek az ifjúsági korból. Hárman kölcsönbe jöttek a szomszédos Felcsútról, míg a többiek játékjogával mi rendelkezünk. Egyetlen hely kiadó a keretből, az átigazolási időszak végéig érkezhet még egy középső védő" Az érkezők: Bakos Szabolcs (Tatabánya FC), Gelei Vince (DVTK), Nyilasi Bálint (Sopron), Barcsay Márk (Puskás Akadémia, kölcsönbe), Molnár Tibor (Puskás Akadémia, kölcsönbe), Gajdos Zsolt (Puskás Akadémia, kölcsönbe), Wild Tamás (Újpest U21). A szakmai munkát Bognár György vezeti. A Szeged 2011-Grosics Akadémia elsősorban fiatal játékosokra épít, a csapat az alábbi összeállításban jutott tovább a Tatabánya ellen a Magyar Kupában: Molnár – Kéri, Szabó Cs., Farkas M., Mészáros, Szabó P., Zelenyánszki, Máté, Pászka (Fitos), Oláh L. (Kovács B.), Manga (Germán). A csapat két legrutinosabb játékosa a korábbi válogatott Tímár Krisztián, valamint a Kaposvárt, a DVSC-t és a Ferencvárost is megjárt Oláh Lóránt. A vezetőedző Nyilas Elek.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS