Edzőtáborban az országos futsal játékvezetői keret

2014. augusztus. 21., 09:09   |    

Edzőtáborban az országos futsal játékvezetői keret

Ezúttal a Telki Globall Football Park & Sporthotel adott otthont a két napos összetartásnak, ahol a 30 tagú élvonalbeli és a 43 fős másodosztályú, valamint az ellenőri keret tagjai vettek részt.

A rekkenő hőség után órák alatt nagyot hűlt a levegő: hűvösben, szakadó esőben kezdődött az NB I-es és NB II-es játékvezetői keret edzőtábora, a hangulat viszont így is derűs volt.

Az edzőtábor fizikai felmérővel kezdődött, ahol három különböző távot kellett meghatározott időre teljesíteniük a játékvezetőknek. Az átöltözést követően is egységes öltözékben hallgatták Juhos Attila szakágvezető megnyitóját, majd Nyekita Dezső alelnök ismertette a programot. A 25 fogós, ámde életszerű kérdésből álló elméleti tesztet három csoportban töltötték ki, utána Drucskó János oktatási vezető ismertette a szabályváltozásokat. Ennek része például, hogy a jövőben nem megengedett az úgynevezett portugál csere. Drucskó János újabb előadásában a felelősségi faktorról, az ítéletekről, a lapokról, a rögzített szituációkról értekezett a teljes plénum előtt, később külön váltak a keretek, és Nyekita Dezső, valamint Kincses Tibor koordinálásával folytatódott a szakmai képzés. Az egyéni értékelés során részletesen kitértek a tavaszi tapasztalatokra.

A második napon minden résztvevő az új játékvezetői dresszét öltötte magára, és a sportcsarnokban Farkas Balázs, valamint Kovács Gábor FIFA-játékvezetők irányításával hasznos gyakorlati foglalkozás részesei lehettek. Kiss Béla a mérkőzés előtti teendőkről ismertette gondolatmenetét, később pedig az elméleti tesztet értékelték ki. Király Gábor, az MLSZ versenyszervezési osztályának munkatársa megerősítette, hogy minden eddiginél több együttes nevezett a futsal bajnokságokba. Hogy keretbe legyen zárva a futsal edzőtábor, Juhos Attila vette át a szót, és zárta le a tartalmas programsorozatot, egyúttal mindenkinek eredményes szezont kívánt búcsúzás gyanánt. A futsal Szuperkupát hétfőn a Rába ETO nyerte az MVFC Berettyóújfalu ellen Dunakeszin. A tíz csapatos NB I augusztus 22-én, pénteken indul.

A hírkategória további hírei

MLSZ Webshop MLSZ Webshop MLSZ Webshop

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS