Mezőkövesd - Tóth László fegyelmi büntetése

2014. augusztus. 27., 16:10   |    

Mezőkövesd - Tóth László fegyelmi büntetése

A Fegyelmi Bizottság (FEB) 2014. május 20-án kelt határozata Tóth László, mint magánszemély nevére szólt, vele szemben került sor a 200.000 forint összegű tartozás előírására.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsága május 20-án Tóth Lászlót, a Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzőjét a játékvezetők működésének kritizálásáért és személyükre súlyosan sértő kifejezések használatáért - a FSZ 83. § (2) bekezdés a) pontja alapján - 200.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezte. Ezt követően a FEB augusztus 26-i ülésén Tóth László vezetőedzőt a sporttevékenységtől (sportszakmai tevékenység végzésétől) eltiltotta mindaddig, ameddig a sportszakember a FEB jogerős határozataival kiszabott pénzbüntetést az MLSZ részére nem fizeti meg.

A Mezőkövesd Zsóry Kft. - mint a sportszervezet által a sajtó útján részünkre közvetetten eljuttatott mai közleményéből kiderült - 2014. május 29-án átutalta a büntetés összegét az MLSZ folyószámlájára, azonban a közleményben nem tüntette fel egyértelműen, illetve más úton sem jelezte felénk, hogy az átutalt összeg a Tóth László elleni fegyelmi határozat miatt került megfizetésre. Ennek hiányában Tóth László folyószámláján továbbra is nyitott tételként szerepel az összeg.

Felhívjuk azonban a figyelmet arra, hogy az MLSZ nem jogosult mástól teljesítést elfogadni a magánszemély helyett, mert az átvállalás következtében a magánszemély részéről adó- és járulékhiány keletkezhet. Ez esetben ugyanis az alkalmazott jövedelmet kap a klubtól, ami után munkabér típusú járulékok megfizetésére kötelezett. Az MLSZ pedig minden esetben kiemelt szempontként kezeli azt a körülményt, hogy a sportág szereplői a lehető legszigorúbban és pontosabban eleget tegyenek mindenfajta közteherviselési kötelezettségüknek, és ehhez a maga eszközeivel minden módon igyekszik hozzájárulni. Ezért más személytől kizárólag egy aláírt tartozás átvállalási megállapodás birtokában fogadunk el pénzügyi teljesítést, mert ebben az esetben már a szerződést megkötő feleket terheli a felelősség arra vonatkozóan, hogy a közterhek megfizetése megtörtént-e.

Tekintettel arra, hogy egy élvonalbeli sportszervezettel rengeteg jogcímen állunk pénzügyi kapcsolatban, egyértelmű azonosítás vagy jelzés hiányában nem minden esetben lehet megállapítani egy beérkezett utalás jogcímét. Ezért ahogyan korábban is, ezután is kérjük minden esetben a sportszervezetektől, hogy amennyiben nem a kötelezett részéről érkezik egy kötelezettség kiegyenlítése, szíveskedjenek minden kétséget kizáróan tájékoztatni az illetékes szervezeti egységet a fizetés jogcíméről. A Mezőkövesd esetében erre sajnos nem került sor.

A közleményben említett korábbi esetekre, konkrét tények említése nélkül nem tudunk reagálni.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS