Örökrangadó a Bozsik Stadionban

2014. augusztus. 31., 10:18   |    

Örökrangadó a Bozsik Stadionban

Három mérkőzéssel zárul vasárnap az OTP Bank Liga 6. fordulója. Örökrangadót játszanak a Bozsik Stadionban, a Győr az újonc Dunaújvárost fogadja, Diósgyőrben pedig a bajnok és a Ligakupa-győztes találkozik.

MTK BUDAPEST–FERENCVÁROS
(Augusztus 31., vasárnap 16.30)

Az örökrangadók történetében először találkozik a két csapat a Bozsik Stadionban. Az MTK, noha albérletbe kényszerül pályaválasztóként, eddig mind a két „hazai” meccsét megnyerte. A kék-fehérek felemás teljesítményt nyújtanak, vendégként Pakson és a Videoton FC ellen is beleszaladtak egy súlyos vereségbe. Garami József együttese március 22. óta hat bajnokit nyert már sorozatban pályaválasztóként, a legutóbbi hárman még gólt sem kapott. A Ferencváros a legutóbbi 14 bajnoki mérkőzéséből 13-at megnyert, csak Pápán szenvedett vereséget. Idegenben hétből hatot nyert Thomas Doll együttese. Ugyanakkor a német edző irányításával az egyetlen tavaszi vereséget éppen az MTK ellen (igaz, a Hungária körúton) szenvedte el a Ferencváros.

Az MTK kisfilmje a mérkőzés előkészületeiről, a hazai meccsjegy megvásárlásához szükséges szurkolói kártyáról:



GYŐRI ETO FC–DUNAÚJVÁROS-PASE
(Augusztus 31., vasárnap 18.30)

Az utóbbi hetekben gyengélkedő győri együttes legutóbb az ETO Parkban kikapott a Ferencvárostól. Ezzel, ami a hazai bajnokikat illeti, hosszú sorozat zárult le, hat megnyert találkozó után következett a vereség. Horváth Ferenc vezetőedzősége alatt először nem szerzett gólt az ETO hazai bajnokin a Ferencváros elleni találkozón. Az újonc Dunaújváros-PASE az eddigi öt fordulóban négyszer is vendégként játszott. Mindössze egyszer szerzett pontot, Kecskeméten. Nyolc kapott gól mellett még egyet sem szerzett.

DIÓSGYŐRI VTK–DVSC-TEVA
(Augusztus 31., vasárnap 20.30)

A diósgyőriek a legutóbbi négy hazai bajnoki mérkőzésükön 12 pontot szereztek, 10 gólt szerezve. E négy találkozóból három esik a mostani idényre, ezeken 7-2-es gólkülönbséggel jutott túl Tomiszlav Szivics együttese. A címvédő DVSC a 2014–2015-ös idényben még nem nyert vendégként bajnoki mérkőzést, ugyan mindössze csak három gólt kapott, de mivel egyet szerzett, egyetlen ponttal gazdagodott. A mostani fordulóval azonban új szakasz kezdődik: kétségtelen, hogy a DVSC-Teva eddigi szereplését befolyásolta, hogy a csapat hat nemzetközi kupamérkőzést is játszott. A két csapat a 2013–2014-es szezonban négyszer is játszott egymással, egyet sem tudott megnyerni az aktuális vendégcsapat, háromszor ellenben győzött a pályaválasztó.

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS