U19: bronzéremért játszik a válogatott

2014. szeptember. 06., 19:19   |    

U19: bronzéremért játszik a válogatott

Gólnélküli döntetlenre végzett U19-es válogatottunk a belgák elleni mérkőzésen a szabadkai Vilotic-tornán, majd tizenegyesekkel bebiztosította második helyét a csoportban.

A magyar és a belga válogatott egyaránt 3-0-ra kapott ki a csoportot megnyerő izraeliektől, így e két együttes egymás közötti meccs arról döntött, hogy melyik csapat játszhatja a bronzmérkőzést a hétfői helyosztókon, és melyiknek marad az 5-6. helyért rendezendő párharc.

Az első negyedórában nekünk rontottak a belgák, de nem értek el eredményt az agresszív letámadással, ezért a folytatásban visszább álltak, és kiegyenlítetté vált a találkozó. A védelmünk végig jól zárt, a belgáknak egyetlen komolyabb lehetőségük volt a 90 perc során, annál Ivancsics Alex védett nagyot lábbal. A belgák védekezése is jól működött, ezért a fegyelmezett, taktikus mezőnyjátékunk ellenére nem tudtunk komolyabb helyzeteket kidolgozni, jellemzően pontrúgásokból veszélyeztettünk.

A rendes játékidő gól nélkül zárult, így tizenegyesekkel dőlt a csoporton belüli helyezés. A párbaj hőse Ivancsics Alex volt, aki négyből három tizenegyest megfogott, míg magyar részről Spandler Csaba, Lenzsér Bence és Jancsó András sem hibázott. Válogatottunk ezzel a második lett csoportjában, és hétfőn a bronzéremért küzd meg a másik csoport másodikjával, Ukrajnával.

- Nagyot javult a teljesítményünk a tegnapi meccs óta, ezúttal fegyelmezetten, tudatosan játszottunk, jól építettük a játékot, minden játékosom felnőtt a feladathoz - mondta a mérkőzés után Pisont István szövetségi edző. - Védekezésben szinte hibátlanul dolgoztunk, a taktikai feladatokat mindenki remekül megoldotta, helyenként öröm volt nézni a játékunkat. A támadó zónában sajnos nem tudtunk igazán hatékonyak lenni, ezért a gólszerzés nem jött össze, ennek ellenére maximálisan elégedett vagyok a csapattal.

Belgium-Magyarország 0-0 (11-esekkel 1-3)
Magyarország: Ivancsics Alex - Talabér Attila, Lenzsér Bence, Nagy Ádám, Spandler Csaba - Rácz Barnabás (Gazdag Dániel, 73.), Jancsó András, Tóth Martin (Koszta Márk, 88.) - Grabant Bence, Németh Erik (Csicsek Levente, 64.), Zsótér Donát

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS