Női labdarúgás: októberben megalakul az U16-os válogatott

2014. szeptember. 10., 13:03   |    

Női labdarúgás: októberben megalakul az U16-os válogatott

Októberben az 1999-es születésű játékosok kiválasztó edzőtáborozásával megkezdődik női U16-os válogatott programja.

Női futballban az A-válogatott mellett két korosztályos együttesünk szerepel a nemzetközi porondon, az U17-es és az U19-es csapat. Ősztől egy harmadik korosztály játékosai bizonyíthatnak a válogatottban, az októberi kiválasztás után az 1999-ben született lányok, vagyis az U16-os korosztály is rendszeresen megmérettetheti magát nemzetközi szinten.

- A megalakuló U16-os válogatottra nagy szükség van, hiszen erre az együttesre az U17-es válogatott előszobájaként tekinthetünk majd - mondta Markó Edina, az A-válogatott szövetségi edzője. - Fontos, hogy a női labdarúgók minél előbb előtérbe kerüljenek a válogatottnál, és nemzetközi tapasztalatot szerezhessenek azt megelőzően, hogy magasabb szintre lépnek. Nagyon fontosnak tartom, hogy minél több szint épüljön egymásra a válogatottaknál, és a csapatok között szoros legyen az együttműködés. A női labdarúgásban előttünk járó országokban évek óta versenyeztetnek U15-ös válogatottat, sőt már a velünk egy szinten lévő országok is rendelkeznek ilyen csapattal. Az UEFA szintén kiemelten támogatja a korosztályt, várhatóan hamarosan külön versenyrendszert is kidolgoznak a legfiatalabbak számára.

Mióta férfi profi osztályokban szereplő kluboknál kötelező csapatot indítani a leány U15-ös bajnokságban, megnőtt a korosztály létszáma, az előző idényben 48 lánycsapat szerepelt az MLSZ versenyrendszerében, ez a szám idén tovább emelkedik majd. A válogatottba ezen korosztályos együttesek legügyesebb játékosai kerülnek be, s optimális esetben, a női válogatottakat irányító szakmai stáb segítségével, a legjobbak évek alatt eljuthatnak egészen a felnőtt válogatottig.

Az új U16-os válogatottban elsősorban 1999-es születésű játékosok szerepelnek majd, de a legtehetségesebb 2000-es születésű fiatalok is bekerülhetnek az együttesbe. A keret Lévay Andrea és Turtóczki Sándor szakmai felügyelete mellett alakul ki, és méreti meg magát a jövőben a nemzetközi színtéren. A kiválasztót követően a kialakuló korosztályos csapat október végén máris lejátssza első nemzetközi mérkőzéseit (a románok hasonló korú együttesével), jövő tavasztól pedig további összetartások, mérkőzések várnak a játékosokra.

- A nagypályás U15-ös bajnokság beindulásával szeretnénk a válogatottban is kipróbálni a legjobbakat, és rendszeres programot biztosítani számukra - mondta Lévay Andrea. - A lányok olyan jellegű előképzést kapnak majd, ami saját fejlődésüket is nagyban segíti, és a későbbiekben a magasabb korosztályok válogatottjainak munkáját is megkönnyíti. Van már némi rálátásunk a korosztályra, hiszen az utóbbi hónapokban ott voltunk az országos diákolimpia döntőjén, az U15-ös bajnokság középdöntőin és döntőjén, valamint a különböző egyesületi tornákon, de a leghatékonyabb kiválasztás érdekében a klubedzők segítségét is várjuk az októberi programunk előtt.

A kiválasztó edzőtáborra október 6-7-én kerül sor, a válogatott szakmai stáb tagjai szeptember 19-ig várják a klubedzők ajánlásait a levay.andrea@mlsz.hu email címen. Az ajánlásokban szerepelnie kell a játékos nevének, születési idejének, posztjának, valamint az egyesülete és edzőjének nevének, telefonszámának, email címének, illetve a labdarúgó elérhetőségének.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS