Női U19: váratlan vereség a második selejtezőn

2014. szeptember. 15., 19:49   |    

Női U19: váratlan vereség a második selejtezőn

Női U19-es válogatottunk az első játéknapon aratott magabiztos siker után hétfőn 1-0-ra kikapott a szlovénoktól a hazai rendezésű Eb-selejtező minitornán.

Az észtek 4-0-ás legyőzése után a mieink hétfőn is olyan ellenféllel találkozott Bükön, amellyel szemben esélyesebbnek számított. Részben azért, mert jobbak vagyunk Szlovéniánál az európai ranglistán, részben pedig azért, mert nyáron idegenben 6-0-ra legyőztük ellenfelünket. A szlovénok ráadásul nem kezdték jól a selejtező tornát, 4-0-ra kikaptak az első játéknapon Belgiumtól.

A pályán ezúttal nem jött ki az a különbség a két csapat között, amire számítani lehetett, a szlovénok roppant kellemetlen ellenfélnek bizonyultak, "csíptek-haraptak", kemény játékuk súrolta, többször túl is lépte a sportszerűség határait. A mieink nem találták meg ennek a furcsa, a futballra csak nyomokban emlékeztető játékstílusnak az ellenszerét, ráadásul a mély talajú pálya sem kedvezett a támadásépítéseknek. A 90 perc során nagyon kevés lehetőség adódott a kapuk előtt, a mieink három-négy alkalommal jutottak el lövésig, a szlovénok pedig összesen egyszer veszélyeztettek, mégis ők szereztek gólt a 60. percben Predanic révén.

Egygólos hátrányban sem jött össze semmi a magyar játékosoknak, és hogy még nehezebb legyen a dolgunk az utolsó, belgák elleni mérkőzésen, csapatkapitányunkat, Kaján Zsanettet a 90. percben második sárga lappal kiállította a játékvezető, így ő nem léphet pályára csütörtökön.

- Nem a mi napunk volt a mai. Nem szeretnék kifogásokat felhozni a vereségre, de ma mintha ezen a napon egy kicsit minden összeesküdött volna ellenünk - értékelt a mérkőzés után Turtóczki Sándor. - A mély talajon önmagában is nehéz volt építkezni, az ellenfél taktikája pedig kizárólag arról szólt, hogy tönkretegye a mi játékunkat. A játékvezető nem volt kellően határozott, engedte a sportszerűtlenség határait feszegető stílust, mi pedig nem találtuk az ellenszert a szlovénok játékára, lövőhelyzetekig is alig jutottunk el. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk ezzel a vereséggel, de még van hátra egy mérkőzés, amelyen mindent megteszünk a továbbjutás kiharcolása érdekében.

A magyar válogatott csütörtökön 15.30 órakor, Szombathelyen játssza utolsó mérkőzését a tornán, az ellenfél a két győzelemmel (4-0 Szlovénia, 1-0 Észtország ellen) álló Belgium lesz.

Magyarország-Szlovénia 0-1 (0-0)
Magyarország: Samu Anna - Vicsek Nóra, Bokor Adrienn, Viczai Katalin, Szabó Dorottya - Szabó Viktória - Farádi Szabó Edina, Görög Zsófia (Partin Nicole, 46.), Kaján Zsanett, Diószegi Fanni (Dencz Orsolya, 81.) - Csorbai Nikolett (Vidovenyecz Anna, 46.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS