Október 3-án búcsúztatják Sándor Károlyt

2014. szeptember. 22., 15:52   |    

Október 3-án búcsúztatják Sándor Károlyt

A szeptember 10-én, életének 86. évében elhunyt Sándor Károlyt október 3-án, 15.30-kor, a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára.

Sándor Károly a magyar válogatottban, annak legsikeresebb időszakában, 1949 és 1964 között 75 mérkőzésen 27 gólt szerzett úgy, hogy hosszabb ideig Budai László mellett csak a második számú jobbszélsőnek számított, és ilyen módon kihagyta az olimpiai bajnokságot (1952, Helsinki), a londoni Évszázad mérkőzését (1953, a kispadon kapott helyet), illetve az 1954-es vb-döntőt is. Ugyanakkor szerepelt az 1958-as és az 1962-es világbajnokságon is.

Neve egybeforrt az MTK – az ötvenes években különböző neveket viselő – csapatával, amelyben egész pályafutását végigfutballozta, és amelynek színeiben 379 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, melyeket 182 gólt lőtt. A Hungária körúton három bajnoki címet, egy kupagyőzelmet ünnepelhetett, csapatával 1964-ben KEK-döntőt játszhatott. Kétszeres KK-győztes volt, szerepelt az Európa-válogatottban, két esztendőben is szavazatokat kapott az Aranylabda-ankéton. Gólképességére jellemző, hogy az A válogatott góllövőlistáján a nem belsőcsatárt játszók közül egyedül Kiprich József előzi meg. 2001 óta az MTK utánpótlás akadémiája az ő nevét viseli. Magatartásának, pályafutásának köszönhetően elnyerte a MOB Fair Play életműdíját.

Futballtudása, cselezőképessége mellett szeretetreméltó személyisége és szókimondó humora miatt is pótolhatatlan veszteséget jelent Sándor Csikar halála a magyar labdarúgó társadalom számára.

Sándor Károlyt a Magyar Labdarúgó Szövetség és az MTK saját halottjának tekinti, a legendás labdarúgót október 3-án, 15.30-kor, a Farkasréti temetőben kísérik utolsó útjára.

A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS