Megküzdöttünk a három pontért Feröeren

2014. október. 14., 22:37   |    

Megküzdöttünk a három pontért Feröeren

A magyar válogatott Szalai Ádám góljával 1-0-ra győzni tudott a Feröer-szigeteken Európa-bajnoki selejtezőn.

Dárdai Pál csak egy helyen nem változtatott a védelmen a románok elleni kezdőcsapathoz képest. A kapuban a válogatottban debütáló Dibusz Dénes kezdett, Simon Krisztián volt a jobb oldali hátvéd, Juhász Roland mellé a szombati meccsen bal oldali védőt játszó Kádár Tamás került a védősor tengelyébe, míg mellette Korhut Mihály játszott a védelem bal szélén.

A románok ellen meccshez képest bekerült az együttesbe Tőzsér Dániel és Nikolics Nemanja is, míg Varga József egy sorral feljebb lépett, a középpályán kapott helyet, Gera Zoltán pedig a jobb szélen kezdett. Az 5. percben nagyot hibázott a magyar védelem, Hallur Hansson lövését Dibusz Dénes a léc alól piszkálta ki. A folytatásban is bátran futballoztak a hazaiak, többször is sikerült eljutniuk a kapunk elé. Mi sem maradtunk le a helyzetek tekintetében, a 21. percben Dzsudzsák Balázs jól helyezett, 18 méteres szabadrúgását védte bravúrral a hazaiak kapusa, majd az ezt követő szöglet után megszereztük a vezetést, Gera Zoltán beadását követően Nikolics Nemanja megcsúsztatta a labdát, Juhász Roland továbbtette, a jobb oldali kapufa előtt helyezkedő Szalai Ádám pedig közelről a hálóba passzolt (0-1).

A 28. percben Nikolics szerezhetett volna gólt, de egy távoli Tőzsér-lövést követően közelről a kapusba lőtte a kipattanó labdát. A 42. percben labdát vesztettünk saját térfelünkön, Hansson pedig 18 méterről a kapu mellé lőtt.

DSC_9175|

A szünetben Dárdai Pál cserélt, Nikolics helyére egy védőt, Fiola Attilát állította, így Simon Krisztián feljebb lépett, a középpálya jobb oldalára, Gera Zoltán pedig jobbról középre húzódott be. A második félidőben a feröeriek nagy erőket mozgósítottak az egyenlítő gól megszerzése érdekében, és mivel a 16-osunk előtt becsúsztak kisebb hibák, egy pillanatra sem lélegezhettek fel a magyar játékosok. A szervezett védekezés azonban végül eredményre vezetett, a szimpatikusan küzdő házigazdák minden erőfeszítésük ellenére nem tudták bevenni a kapunkat, a vártnál nehezebben ugyan, de 1-0-ás magyar győzelemmel ért véget a mérkőzés.

Feröer-Magyarország 0-1 (0-1)
Magyarország: Dibusz Dénes - Simon Krisztián, Juhász Roland, Kádár Tamás, Korhut Mihály - Tőzsér Dániel (Kalmár Zsolt, 73.), Varga József - Gera Zoltán, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám (Priskin Tamás, 84.), Nikolics Nemanja (Fiola Attila, 46.)


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Rangadót nyert, az élvonal kapujában a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS