U16: a hosszabbításban maradt alul a válogatott

2014. november. 11., 17:28   |    

U16: a hosszabbításban maradt alul a válogatott

U16-os válogatottunk a szünet után kétgólos hátrányból egyenlített Románia ellen a két csapat gyulai felkészülési mérkőzésén, de a hosszabbításban a vendégek megszerezték a győztes találatot.

U16-os válogatottunk idei utolsó nemzetközi mérkőzéseit játssza héten, kedden Gyulán mérkőzött meg a románokkal, csütörtökön pedig a romániai Pancotán lép pályára a házigazdák ellen. Az első mérkőzés első félideje magyar mezőnyfölényt, de román gólokat hozott. A mieink hiába birtokolták többet a labdát, a komolyabb helyzetek elmaradtak, hátul viszont nyomás alatt nem voltunk kellően magabiztosak, kétszer is eladták a labdát utolsó emberként a védőink, ebből két gólt szereztek a románok.

A második félidőre feljavult a játékunk, a 68. percben Takács Martin, a 70. percben Lakatos István volt eredményes, ezzel teljesen nyílttá vált a mérkőzés. A hátralévő időszakban a győztes gól megszerzésére is volt esélyünk, de a hosszabbítás második percében a románok találtak a kapuba, ezzel 3-2-re megnyerték a találkozót.

- Hektikus mérkőzés volt, tele fordulatokkal - mondta az mlsz.hu-nak Mihalecz István szövetségi edző. - Az első félidőben próbáltuk hátulról felépíteni a támadásokat, és irányítottuk is a játékot, de ha nemzetközi mérkőzésen kétszer elveszik a belső védőktől a labdát, az nagy valószínűség szerint gólt eredményez. Így történt most is, de nem hibáztatom a védőmet, mert ilyen nyomással nem találkozik a hazai bajnokságban. Sokkal nehezebb elviselni, hogy agresszivitásban, párharcokban, koncentrációban felülmúltak bennünket a románok az első félidőben. A szünet után gyökeresen megváltozott a felfogásunk, ekkor már nem hiányzott az agresszivitás és koncentráció sem, gyorsan visszajöttünk a mérkőzésbe. Sajnos a végén jött az újabb fordulat, az utolsó percben gólt kapni eléggé megrázó tud lenni. Láttam, hogy kit visel meg a játékosok közül az utolsó pillanatban kapott gól, ők azok, akikre a jövőben is számíthatunk a válogatottban. A következő egy évben futball szempontból fel kell nőniük a játékosoknak, ahhoz, hogy ilyen meccseket meg tudjunk nyerni. A másik tanulság pedig az, hogy megfelelő mentalitás nélkül a legtehetségesebb játékosokkal sem tud mérkőzéseket nyerni egy csapat.

Magyarország-Románia 2-3 (0-2)
Magyarország: Bese Balázs - Szekeres Pál, Virág Ákos, Bálint Benedek (Falusy Bálint, 41.), Deutsch László - Cseh Gergő (Puskás Martin, 41.), Berdó Máté, Takács Martin - Bévárdi Zsombor (Lakatos László, 56.), Szabó Levente (Kundrák Norbert, 41.)v, Kun Bertalan (Lakatos István, 56.)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS