Jozef Marko hasznos tanácsai a játékvezetőknek

2014. november. 24., 11:28   |    

Jozef Marko hasznos tanácsai a játékvezetőknek

Az éves rendezvénynaptár szerint novemberben újabb elit napot tartottak az NB I-es, valamint az NB II-es játékvezetői és asszisztensi, illetve a női keret tagjainak Budapesten.

Az egész napos kurzus fizikai felmérővel kezdődött. A Puskás Ferenc stadion rekortánján tesztek vártak az első és a másodosztályú keret tagjaira. A 6x40 métert fotocellás méréssel teljesítették szintidőre, majd 20x150 méteres interval teszt következett az érdekelteknek. A hölgyek a közeli KSI-pályán rótták a köröket. Ezt követően a Syma Csarnok helyiségében folytatódott a program.

Berzi Sándor, az MLSZ JB elnöke régi barátját üdvözölte a pozsonyi születésű Jozef Marko személyében. A korábbi FIFA-játékvezető az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) képviselte. A köztiszteletnek örvendő Marko hazájában 182 élvonalbeli mérkőzést vezetett, tizenkét éven át volt tagja a nemzetközi keretnek. Előadásában részletesen elemezte, hogy az alapvonali játékvezetők szerepeltetésével miként lehet a leghatékonyabb a kommunikáció. Különböző klipeket sorakoztatott fel, amelyeket interaktív módon dolgoztak fel. A szituációkat egy-egy kijelölt játékvezető vagy asszisztens angolul analizálta, majd Jozef Marko kijelölte a helyes utat, konklúzióját mindegyik esetben hatásos érvekkel támasztotta alá. Az elit napon az UEFA JB képviselője tartalmas prezentációval gazdagította a jelenlévők tudástárát, amit azóta igyekeznek átültetni a gyakorlatba a labdarúgópályákon.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS