Ma ünnepeljük a Magyar Labdarúgás Napját

2014. november. 25., 10:04   |    

Ma ünnepeljük a Magyar Labdarúgás Napját

1993-ban, az Évszázad mérkőzésén aratott győzelem negyvenedik évfordulóján nyilvánította a Magyar Labdarúgó-szövetség november 25-ét a Magyar Labdarúgás Napjának.

Ma újra ünnepelünk, találkoznak a hajdani és a jelenlegi válogatott játékosok. A megemlékezés a Puskás Ferenc Stadionban, a válogatott játékosok emlékművénél kezdődik. A 11 órai találkozó után negyed tizenkettőkor kezdődik a rövid ünnepség, amelyen – korosztályos válogatott futballisták, a jövő generációjának közreműködésével – az egybegyűltek megkoszorúzzák az emlékművet. Utána a résztvevők átsétálnak a Hotel Aréna nagytermébe, ahol az ünnepségen köszöntik az 1984-ben ifjúsági Európa-bajnoki címet nyert válogatott tagjait. Az MLSZ ezen az összejövetelen mutatja be Lakat T. Károly, Hegyi Iván és Dénes Tamás, immár írhatjuk így, sorozatának, negyedik kötetét, amely a magyar klubfutball legemlékezetesebb nemzetközi mérkőzéseinek állít emléket, Helyünk a kupanap alatt címmel. Az ünnepség résztvevőit 13 órától baráti beszélgetéssel egybekötött ebéd várja.

A hírkategória további hírei

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS