Három napon át Telkiben készült az U18-as válogatott

2014. november. 26., 20:57   |    

Három napon át Telkiben készült az U18-as válogatott

A Pisont István, megbízott szövetségi edző vezette korosztályos válogatottunk hétfőtől szerdáig készült a Telki edzőközpontban, ahol az összetartás lezárásaként edzőmérkőzést játszott a Puskás Akadémia U21-es csapatával.

Az U18-as válogatott első két napján három edzést tartott Pisont István. A szerdai, Puskás Akadémia U21-es csapata elleni edzőmérkőzést megelőzően az első foglalkozás átmozgató jellegű volt, míg a második napon a védekezést és támadást gyakorolta az együttes, végül a harmadik edzésen elsősorban a középső zónában történő csapatmozgások szerepeltek a programban. A mérkőzés kiegyenlített küzdelmet hozott, az első félidőben 1-1-es döntetlennel vonultak az öltözőbe a csapatok, míg a második játékrészben fordított a Puskás, de végül a fiatalabb játékosokból álló U18-as válogatott örülhetett, hiszen 3-2-re megnyerte a találkozót.

Pisont István a válogatott megbízott szövetségi edzője elmondta: sikeres és jó hangulatban eltöltött napok állnak a csapat mögött, amelyek a klubok segítsége nélkül nem jöhettek volna létre.

- Ebben az időszakban jellemzően fizikai, mentális fáradtság van a játékosokon, ezért is volt nagy segítség, hogy elengedték a őket klubok. Ezúton szeretném megköszönni a csapatok képviselőinek az egész évben tanúsított nagyszerű együttműködést és kellemes ünnepeket kívánok! Fontos megmérettetések várnak még a játékosokra a bajnokságban, ezért az utolsó napon több labdarúgónak haza kellett térnie a klubjához. Elégedett vagyok a társasággal, jó ritmusban és összhangban edzettünk. A mérkőzésen a játékot tekintve többet vártam, de voltak törekvéseink, viszontláttam néhány begyakorolt játékelemet, amellyel elégedett voltam. Kontraszerű találatokat szereztünk, melyek a középpályáról indultak. Jók voltak a beindulások üres területekre, de ami a legfontosabb: örömteli volt, hogy a Puskással játszottunk, olyan ellenfél volt, amely kulturált futballt mutatott be. A nemzetközi mérkőzéseken a csapatjáték begyakorlása lenne az elsődleges cél, nagyon fontos lenne egy külföldi tornán részt venni. – mondta Pisont István, megbízott szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

Az edzőmérkőzésen az olasz Catania csatára, Murka Benedek két gólt is jegyzett.

- Jól kezdtük a meccset, az elején meg is szereztük a vezetést, úgy érzem a követelményeknek megfeleltünk. Mindenki egy félidőt játszott, a második és harmadik gólt én lőttem. Fontosnak tartom, hogy sikeresen zártuk az évet, jó dolog ilyen hagulatban elmenni szünetre. Első gólomat egy kontrából szereztem, a középpályáról Demeter Nándi indított, majd a kapus mellett eltoltam a labdát és bepasszoltam. A második találatomnál egy labdaszerzést követően indítottak, a védők elkéstek, ezért egyedül vihettem a kapusra a labdát és megoldottam a feladatot – mondta Murka Benedek az mlsz.hu-nak.

A fiatal támadó beszélt a nyár óta tartó olaszországi légiós életéről is.

- Nyár végén, egy próbajátékon vettem részt a Catanianál és meggyőztem a vezetőket, így leigazoltak. Kint a Primavera U20-as csapat tagja vagyok. Kint edzem, de még az igazolásom miatt bajnokin nem léphettem pályára. A tempó különbségben látom a legnagyobb differenciát a kinti és a hazai edzések között, nincs olyan, hogy valaki fáradtabb és nem teszi oda magát százszázalékosan akár egy edzésen is.

A válogatott 33 fős bő kerete:

Kapusok:

Rátkai Zsolt (Rapid Wien)
Ipacs Péter (Pécsi MFC)
Boros Renátó (PFLA)

Mezőnyjátékosok:

Fék Zsolt (BHFC)
Rózsahegyi Dominik (BHFC)
Adamcsek Máté (BHFC)
Hursán György (1860 München)
Szivacski Donát (KTE)
Kitl Miklós (KTE)
Bíró Péter (DVSC)
Popov Patrik (FTC)
Fodor Ákos (BHFC)
Petró Balázs (Illés Akadémia)
Könczöl Szlárd (Illés Akadémia)
Korozmán Kevin (FTC)
Szatmári István (MTK)
Boros Gábriel (DVTK)
Katona Máté (MTK)
Pávkovics Bence (Pécsi MFC)
Csonka Bonifác (PFLA)
Damásdi Alex (PFLA)
Óvári Zsolt (PFLA)
Takács Tibor (Győr)
Farkas Balázs (Győr)
Demeter Nándor (Győr)
Haris Attila (FTC)
Fehér Imre (BHFC)
Varga Márkó (BHFC)
Lipcsi Ádám (PFLA)
Péter Bence (PFLA)
Tóth Milán (Újpest)
László Noel (PFLA)
Murka Benedek (Catania)

Magyarország U18 - Puskás Akadémia U21 3-2 (1-1)
A válogatott gólszerzői: Takács Tibor, Murka Benedek (2)

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS