Kispál Róbert a Fradi-Pápán búcsúzott

2014. december. 05., 21:15   |    

Kispál Róbert a Fradi-Pápán búcsúzott

A magyar játékvezetés emblematikus egyénisége fejezte be aktív pályafutását a Ferencváros–Pápa NB I-es mérkőzésen.

Ma Magyarországon Kispál Róbert büszkélkedhet a legtöbb élvonalbeli közreműködéssel asszisztensként. Pénteken 342. (!) alkalommal volt részese első osztályú sportélménynek, ami elképesztően magas szám, nincs is párja a honi összevetésben.

Szegeden vizsgázott le 1984-ben, a sport és különösen a labdarúgás szeretete miatt végezte el a tanfolyamot. Csongrád megyében négy és fél évet töltött el, majd a főiskolai tanulmányai révén Szolnokra került, ott újabb négy esztendő következett, utána pedig a BLSZ-hez igazolt át. Az országos keret kapuján 1996 nyarán lépett be játékvezetőként. Asszisztensként 1998. április 4-én a Videoton-Vasas mérkőzésen debütált az élvonalban, a játékvezető Szabó Zsolt volt, Horváth Ottóval partjeleztek, az ellenőri teendőket a legendás Palotai Károly látta el. Külföldön Poznanban, a Lengyelország-Finnország felnőtt barátságos meccsen mutatkozott be Juhos Attila játékvezetése és Vámos Tibor asszisztálása mellett. Összesen 134 nemzetközi mérkőzésen vett részt, ebből 118-szor asszisztensként, 15 alkalommal tartalék játékvezetőként, egyszer pedig tartalék asszisztensként bizonyíthatott.

Hazai viszonylatban a Ferencváros–Újpest derbik kiemelt párharcoknak minősülnek, neki nyolcszor adatott meg az NB I-ben, egyszer a Magyar Kupában. Ezen kívül hétszer közreműködött Ferencváros–Zalaegerszeg és Újpest-MTK, míg hatszor Ferencváros–Bp. Honvéd összecsapásokon. Három Magyar Kupa-, öt Szuperkupa és három Ligakupa-döntő aktív részese lehetett.
A FIFA asszisztensi keret tagjaként 2000 óta bejárta a fél világot. Három esztendeje a Barcelona-Manchester United Bajnokok Ligája-döntőn tartalék asszisztens volt (vezette Kassai Viktor), tavaly a Bayern München-Barcelona BL-elődöntőn asszisztált, ugyanabban az esztendőben a Barcelona-Milan BL-nyolcaddöntőn a tartalék játékvezetői teendőket látta el, miként nemrégiben a Real Madrid-Liverpool BL-csoportmeccsen is.

– Statisztikáim szerint a legtöbbet Szabó Zsolttal működtem együtt (322 alkalommal), így talán nem meglepő, hogy a Ferencváros–Pápa mérkőzést is ő vezeti. Kassai Viktorral 74-szer voltam azonos találkozón, sokszor Kiss Bélával, Juhos Attilával és dr. Hegyi Péterrel küldtek el. Lezárul 30 éves játékvezetői pályafutásom egy fontos szakasza, de van munka bőven. A BLSZ JB elnökségében az asszisztensképzés a feladatom, a Csongrád megyei JB elnökségének tagjaként pedig a legtehetségesebb játékvezetőkkel foglalkoztam. Pozíciótól függetlenül szeretném átadni tapasztalataimat fiatalabb kollégáimnak, amiket korábban magam is megkaptam, különösen Kiss Bélától, akinek ezúton is külön köszönetet szeretnék mondani emberi és szakmai támogatásáért. A család által biztosított háttér, türelem, támogatás nélkül biztosan nem sikerült volna idáig eljutni, amiért úgyszintén köszönettel tartozom – fogalmazott Kispál Róbert, az NB I-ben valaha legtöbbször asszisztáló megtisztelő cím birtokosa.

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS