Női futsalválogatott: Ukrajna a következő ellenfél
Női futsal   |   Archívum   |   2015. január. 27., 08:00
Női futsalválogatott: Ukrajna a következő ellenfél

Válogatottunk felkészülési mérkőzések keretében kétszer is összeméri erejét Ukrajna legjobbjaival. Az első mérkőzést szerdán 17 órától Berettyóújfaluban rendezik, a második találkozóra pedig csütörtökön 15 órától Hajdúböszörményben kerül sor.

A tavalyi évben több barátságos mérkőzést is játszott a női futsalválogatott, a legnagyobb sikere a csehországi Visegrádi Négyek Tornán megszerzett aranyérem volt. A válogatott stábja 2015-ben is szeretne minél többször közösen készülni a csapattal, és újabb mérkőzésekkel gazdagítani a játékosok nemzetközi rutinját. Sito Rivera büszke a csapat tavalyi teljesítményére, ugyanakkor elismeri: még sok munka áll a válogatott játékosai előtt.

- Női csapatunk szépen fejlődik, a lányok a Visegrádi Torna megnyerésével bebizonyították, hogy fogékonyak a munkára. Jelenleg messze van a világ elitje, de látszik, hogy a játékosok akarnak tanulni, maximálisan elégedett voltam a tavalyi teljesítményükkel és a hozzáállásukkal. A folyamatos nemzetközi megmérettetés a célunk, hiszen ekkor tudnak a legtöbbet fejlődni a játékosok, a magyar bajnokság mérkőzéseit ugyanis nem lehet összehasonlítani egy spanyolok elleni, vagy akár egy ukránok elleni fellépéssel - mondta Sito Rivera szövetségi edző az mlsz.hu-nak.

A válogatott kerete:

Kapusok:
Vincze Anikó (Astra HFC)
Torma Lilla (Hajdúböszörményi TE)

Mezőnyjátékosok:

Benkő Mónika (Hajdúböszörményi TE)
Megyes Ágnes (Astra HFC)
Kovács Aliz (Miskolci Vénusz)
Bernáth Csilla (Miskolci Vénusz)
Nagy Ágnes (Hajdúböszörményi TE)
Halászi Kinga (Hajdúböszörményi TE)
Pinczi Anita (Hajdúböszörményi TE)
Radics Ágnes (DEAC)
Szekér Anita (BME FC)
Ganczer Hajnalka (BME FC)
Buchmüller Petra (Tolna Mözs)
Varga Adél (Tolna Mözs)

A mérkőzések helyszíne, időpontja:

2015/01/28 Pálfi István Rendezvénycsarnok, Berettyóújfalu: 17:00
2015/01/29 Városi Sportcsarnok, Hajdúböszörmény: 16:30

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen
Futsal: magabiztos spanyol siker a második mérkőzésen

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.

Futsal: a spanyolok érvényesítették a papírformát
Meccsbeszámoló
Futsal: női válogatottunk megnyerte a Visegrádi Négyek Tornáját

Női futsalválogatottunk második barátságos mérkőzésén 8-1-es vereséget szenvedett Spanyolországtól Madridban.