Végső búcsút vettek Buzánszky Jenőtől

2015. január. 30., 14:18   |    

Végső búcsút vettek Buzánszky Jenőtől

A Szent István-bazilikában végső búcsút vettek Buzánszky Jenőtől, az Aranycsapat utolsóként elhunyt játékosától, aki január 11-én, nyolcvankilenc évesen távozott az élők sorából.

A fővárosi Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson több százan rótták le kegyeletüket egy szál virággal, a koporsó mellett volt válogatott játékosok - köztük Dunai Antal, Ihász Kálmán, Mészöly Kálmán, Göröcs János, Várhidi Pál, Kovács Ferenc és Fenyvesi Máté -, valamint ifjúsági korú futballisták álltak díszsorfalat. A búcsúztatáson beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, Csányi Sándor.

A kormányfő azt mondta: Buzánszky Jenő azon ritka magyarok egyike volt, akit mindenki elfogadott és tisztelt, akiben "nemzeti legendáink egyikét tisztelhettük". Kiemelte, hogy az Aranycsapat hátvédjének élete a hazafiság története, majd Buzánszky Jenőtől idézett, aki azt mondta: érdemes magyarnak lenni. Úgy vélte, az Aranycsapat "két örökséget hagyott ránk: a teljesítményt, amelyet szinte lehetetlen felülmúlni, és a példát, hogy hogyan kell megvívni a lehetetlennel."

- A magyar futball az ötvenes években mankót adott az embereknek, megmutatta, hogy magyarként is lehet sikeresnek lenni a nagyvilágban. Az Aranycsapat által felállított mérce elérhetetlenül magasnak tűnik, de az hogy nekik sikerült felállítani, bizonyítja, semmi sem lehetetlen. Mindent azért tett, hogy Magyarországnak örömet szerezzen. Ezt itt és most köszönjük neki - mondta Buzánszky Jenőről Orbán Viktor.

temetes2|

Csányi Sándor beszédében úgy fogalmazott, nemcsak Buzánszky Jenőtől, hanem "múltunk egy darabjától búcsúzunk", a magyar labdarúgás legkiemelkedőbb fejezetétől. Az MLSZ elnöke felidézte az elhunyt pályafutását, sikereit és kiemelte, hogy a mindig aktív Buzánszky Jenő szinte haláláig járta az országot, s népszerűsítette, ápolta az Aranycsapat emlékét.

Nemcsák Károly színész Kosztolányi Dezső Halotti beszéd című költeményét elszavalva búcsúzott.

A ceremónia zárásaként Kiss-Rigó László szeged-csanádi megyés püspök vezette a temetési szertartást, amely után szűk családi körben a Szent István-bazilika altemplomában helyezték végső nyugalomra Buzánszky Jenőt. A Fájdalmas Szűzanya teremben Grosics Gyula és Kocsis Sándor közvetlen közelében lesz a végső nyughelye - az Aranycsapat kapitánya, Puskás Ferenc egy másik, közeli teremben nyugszik.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS