Futsal Magyar Kupa: ETO-Veszprém döntőt rendeznek

2015. február. 28., 20:10   |    

Futsal Magyar Kupa: ETO-Veszprém döntőt rendeznek

A szombati játéknapon kialakult a futsal Magyar Kupa döntőjének párosítása. Az elődöntőkben a Rába ETO a Berettyóújfalut győzte le, míg a Veszprém a Rubeolát búcsúztatta. Vasárnap 13:30-tól a női döntőt, majd ezt követően 16 órától a férfi döntőt is élőben közvetíti a Sport Tv.

Nyugat-magyarországi győzelmekkel indult a szombati játéknap Kiskunfélegyházán, hiszen a női és a férfi Nyugat-válogatott is legyőzte a keleti régió legjobbjait a kétnapos programot nyitó gálamérkőzéseken. A barátságosabb hangvételű találkozók után igazi presztízsmérkőzés következett, ugyanis a tavalyi bajnok MVFC Berettyóújfalu, a kupacímvédő Rába ETO-val csapott össze a döntőért.

A találkozón kemény küzdelem alakult ki, a mérkőzés kezdetén inkább az ETO dominált. A győri csapat szerezte meg a vezetést is, egy jobb oldali beadásra jó ütemben érkezett Solano, és a kapuba sodorta a labdát (0-1). Az 5. percben egyenlített a Berettyóújfalu, egy legurított szabadrúgást követően Rábl János érkezett kitűnő ütemben, és a kapuba juttatta a labdát (1-1). Nem sok idő telt el, és ismételten egy szabadrúgást követően talált be a „Berettyó”, ezúttal is Rábl János volt szemfüles (2-1). A 8. percben tovább növelte előnyét a hajdú-bihari csapat, Szabó Péter szaladt végig a bal oldalon, majd középre adott, Nagy Tamás pedig nem hibázta el a ziccert (3-1).

A második játékrészben egy másik ETO jött ki a játéktérre, a győri csapat Juanra góljával szépített (3-2), majd Dróth Zoltán találatával egyenlíteni tudott (3-3). A folytatásban nem kegyelmeztek a Rába-partiak, a légiósaik közül Noé, Juanra és Vevé is bevette a Berettyóújfalu kapuját, majd Trencsényi János öngólt vétett, ezzel megérdemelten, 7-3-ra megnyerte a mérkőzést a Rába ETO, és bejutott a döntőbe.

- A találkozón azt láttam, amire előzetesen számítottam, egy nagyon intenzív, színvonalas meccset játszottunk. A félidőben másként szóltam a játékosokhoz, és a legjobb teljesítményüket kértem tőlük. A fiúk a második játékrészben egy viharhoz hasonlóan szinte "végigsöpörtek" az ellenfelünkön. A döntőben mindent meg fogunk tenni a győzelemért, de a legfontosabb, hogy egy közönségszórakoztató, élvezhető mérkőzést játsszunk vasárnap délután - mondta Jordi Illa Solé, a Rába ETO vezetőedzője az mlsz.hu-nak.

A másik ágon a Veszprém találkozott a Rubeolával. A 6. percben a csömöriek szerezték meg a vezetést, Varga Csaba egy kilenc méterről elvégzett szabadrúgásból vette be a veszprémiek kapuját (1-0). A 14. percig tartotta magát a csömöri együttes, ám ezt követően a Veszprém csapatkapitánya, Tatai József érkezett jól egy jobb oldali beadásra, és egy méterről a kapu bal alsó sarkába gurított (1-1). A 18. percben megszerezte a vezetést a Veszprém, a csömöriek védője, Maruzsi Máté egy jobb oldali beadást követően a saját kapujába talált (1-2). A szünetre frissebben érkezett a Veszprém, és egy korai Boromisza Gábor-góllal tovább növelte előnyét (1-3). A 31. percben ismét Boromisza Gábor érkezett kitűnően egy bal oldali beadásra, és a hálóba lőtt (1-4). A folytatásban tovább támadott a Veszprém, Bodnár Péter találatával már négy gól volt a különbség a két együttes között (5-1). A Veszprém a mérkőzés egészében felülmúlta ellenfelét, és megérdemelten jutott a döntőbe.

- Úgy érzem, hogy túlgörcsölték a játékosaim a mai napot, nagyon elégedetlen voltam bizonyos játékosok hozzáállásával, át fogjuk beszélni a mai találkozót, hogy miben kell változtatni, mert ha ezt a teljesítményt mutatjuk a döntőben, nem lesz esélyünk – mondta Madarász János az mlsz.hu-nak. - A hétfői bajnokin ragyogóan játszottunk az ETO ellen, helyzeteink alapján megnyerhettük volna a mérkőzést. Azon a találkozón egy góllal alulmaradtunk, de ezúttal úgy fogunk készülni, hogy az apró nüanszok a mi javunkra döntsék el a mérkőzést.

Férfi elődöntők:

MVFC-BERETTYÓÚJFALU - RÁBA ETO 3-7 (3-1)
RUBEOLA FC CSÖMÖR - FUTSAL CLUB VESZPRÉM 1-5 (1-2)

A Futsal Magyar Kupa-döntő vasárnapi programja:

2015.03.01 Vasárnap, Kiskunfélegyháza, KÉSZ Aréna

12:00 Futsal játékvezetők – Futsal edzők gálamérkőzése
13:30 HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI TE - ASTRA HFC (női döntő) Tv: Sport Tv
16:00 Rába ETO-Veszprém (férfi döntő) Tv: Sport Tv

A vasárnapi játéknapra a jegyek egységesen 500 Ft-ba kerülnek.

[galleryRel id="84406|A Futsal Magyar Kupa gálamérkőzései és elődöntői ]

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS