Martínez viszi a hátán a Haladást

2015. március. 23., 11:58   |    

Martínez viszi a hátán a Haladást

Leandro Martínez, a tavasz eddigi gólkirálya, a legutóbbi három mérkőzésén négy gólt szerzett, hasonló teljesítményre 2013 őszén volt képes szombathelyi játékos, Radó András. Legutóbb 2012 szeptemberében-októberében nyert négy mérkőzésből négyet a bajnokságban a KTE. Az Újpest október 24. óta először lőtt két gólt egy bajnoki mérkőzésen.

PAKSI FC–SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS 1-2 (0-1)
Gólszerzők: Balázs Zs. (47.), illetve Halmosi (45.), Martínez (67., 11-esből)

– A Haladás a négy tavaszi meccsen hét pontot szerzett. Az őszi 17-en tizenegyet.
– A szombathelyiek mindössze másodszor nyertek idegenben a mostani bajnokságban, az első győzelmüket még augusztusban, Kecskeméten aratták.
– Halmosi Péter a negyedik fordulóban, a Pécs elleni hazai mérkőzésen szerezte első gólját az idényben, most a másodikat.
– Leandro Martínez a legutóbbi három mérkőzésén négy gólt szerzett. Hasonló teljesítményre 2013 őszén volt képes szombathelyi játékos, Radó András.
– A Paks Kulcsár Dávid kiállítása miatt a 66. perctől emberhátrányban játszott.
– Csertői Aurél együttese tavasszal már harmadszor játszott pályaválasztóként, a megszerezhető kilencből csak négy pontot gyűjtött be.
– Az atomváros együttese tavaly április 5. óta mindössze másodszor kapott ki hazai bajnokin. Először a KTE verte meg, október 4-én. Ugyanebben a periódusban mindössze másodszor kapott két gólt otthon a Paks, az első ebben a tekintetben is a kecskemétiek elleni találkozó volt.



PUSKÁS AKADÉMIA FC–VIDEOTON FC 0-0

– A Puskás Akadémia csapata bajnoki mérkőzésen először szerzett pontot a Videoton ellen.
– Benczés Miklós együttese a tavaszi idényben még nyeretlen, három hazai mérkőzésén csak egy gólt szerzett.
– Ez a találkozó sem múlt el kiállítás nélkül, a 91. percben Vinícius kapott piros lapot.
– A Videoton tizenhatodik alkalommal nem kapott gólt a bajnoki idényben. A legutóbbi három mérkőzésen is érintetlen maradt a fehérváriak hálója.
– Joan Carrillo együttese harmadszor játszott gól nélküli döntetlent a bajnoki idényben.
– Nemanja Nikolicsnak ez volt mindössze a negyedik olyan bajnoki mérkőzése, amelyen nem szerzett gólt. A négy góltalan meccséből hármon 0-0-ra végzett a Videoton.
– A Puskás Akadémia együttesében négy olyan futballista kezdett (Tar Zsolt, Tóth Balázs, Lencse László és Kleinheisler László), aki korábban a Videotonban is játszott.



KECSKEMÉTI TE–PÉCSI MFC-MATIAS 1-0 (1-0)
Gólszerző: Bebeto (23.)

– Sorozatban negyedik győzelmét aratta az OTP Bank Liga egyetlen tavasszal még százszázalékos csapata, a KTE.
– Legutóbb 2012 szeptemberében-októberében nyert négy mérkőzésből négyet a bajnokságban a kecskeméti csapat.
– Bebeto a harmadik tavaszi gólját érte el. Ezzel ő 2015 eddigi második legeredményesebb játékosa az NB I-ben Martínez mögött.
– A PMFC-Matias először kapott ki a tavaszi idényben.
– A pécsiek tíz emberrel fejezték be a mérkőzést a James néven szereplő James Manjrekar kiállítása (51. perc) miatt.
– November 22. óta először maradt idegenbeli bajnokin szerzett gól nélkül a Pécsi MFC.
– A Kecskeméti TE élvonalbeli története során először nyert hazai bajnoki mérkőzést a PMFC ellen.



LOMBARD PÁPA TERMÁL FC–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 0-1 (0-0)
Gólszerző: Pekár (60., 11-esből)

– Mátyus János korábbi csapata ellen nyert Pápán.
– A Nyíregyháza mindössze második idegenbeli sikerét érte el az idényben, az első még augusztusban a Bp. Honvéd legyőzése volt.
– A nyírségiek másodszor nem kaptak gólt vendégként, az első a Honvéd elleni találkozó volt, e tekintetben is.
– Pekár László az ötödik gólját érte el az idényben, mindkét, a Pápa elleni mérkőzésen a kapuba talált.
– Ez volt a harmadik tizenegyesgólja az OTP Bank Liga 2014–2015-ös szezonjában.
– A Lombard-Pápa a mérkőzése kétharmadán, 14 találkozón nem szerzett gólt az idényben.
– A Nyíregyháza 22 pontot szerzett eddig, ezek közül 12-t két csapat, a Bp. Honvéd és a Lombard Pápa ellen.



DUNAÚJVÁROS-PASE-GYŐRI ETO FC 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Windecker (31.), Pátkai (85.)
– A Győri ETO 2015-ben először nyert vendégként. Legutóbb decemberben, a Honvéd ellen győzött a mostanit megelőzően idegenben.
– Az ETO két csapat ellen szerezte meg eddig a maximális hat pontot a bajnokságban, ez a kettő a Bp. Honvéd és a Dunaújváros-PASE. A táblázat utolsó két helyezettje.
– Windecker József az első gólját érte el az idényben, Pátkai Máté a hatodikat. A hatból négyet a Dunaújváros ellen szerzett.
– Az újonc a 2015-ös tavaszon még sem pontot, sem gólt nem szerzett.
– A Dunaújváros-PASE tizenharmadik alkalommal maradt szerzett gól nélkül az idényben.
– Az újvárosiak tovább rontották kezdetben remek hazai mérlegüket: az első öt meccsen (melyek közül a Pápa ellenit még Székesfehérváron játszották) veretlenek maradtak, a legutóbbi négyen nem tudtak pontot szerezni.
– A Győri ETO az eddig megszerzett 28 pontjából 17-et vendégként gyűjtött. Idegenben több gólt is szerzett, mint pályaválasztóként (16 és 13)



BUDAPEST HONVÉD–ÚJPEST FC 2-2 (1-2)
Gólszerzők: Hidi (33.), Prosser (52.), illetve Vasziljevics (20., 11-esből), Andrics (42.)

– Az utolsó előtti helyen álló Bp. Honvéd sorozatban a 14. bajnoki mérkőzésén maradt nyeretlen.
– A két csapat mindkét egymás elleni bajnokija döntetlenre végződött a mostani idényben. A két csapat legutóbbi hat egymás elleni meccséből négy döntetlent hozott, a másik kettőt a Honvéd nyerte.
– A kispestiek a legutóbbi öt bajnoki meccsükből csak egyet, a felcsútit úszták meg két kapott gólnál kevesebbel.
– Szeptember 13. óta először fordult elő, hogy egy bajnoki meccsen két Honvéd-játékos is a gólszerzők között szerepel.
– Az Újpest október 24- óta először szerzett két gólt egy bajnoki mérkőzésen. Idegenben erre az idényben először volt példa.
– Ha a lila-fehérek a szezonban legalább két gólt szereztek egy bajnoki mérkőzésen, egy kivétellel Dusan Vasziljevics tizenegyeséből született az egyik találat.
– A rutinos középpályás mindössze a harmadik góljánál tart az idényben, az összeset büntetőből lőtte.
– A lila-fehérek még nyeretlenek tavasszal.



FERENCVÁROS–MTK 2-0 (1-0)
Gólszerzők: Mateos (36., 11-esből), Busai (89.)

– A Ferencváros immár 11 mérkőzés óta veretlen.
– Thomas Doll csapata még soha nem szenvedett bajnoki vereséget a Groupama Arénában.
– A zöld-fehérek tavasszal még nem kaptak bajnoki gólt.
– Mateos a harmadik gólját lőtte az idényben, mindet büntetőből. Busai Attila a negyedik góljánál tart, de október 18. óta az első gólját szerezte. Utóbbi korábbi klubja kapuját vette be, 2007 májusában az MTK színeiben mutatkozott be az élvonalban.
– Amióta Thomas Doll irányítja a Ferencvárost, csapata először szerzett pontot, sőt pontokat az MTK ellen.
– Az MTK továbbra sem „tud” döntetlent játszani, a mostani bajnokságban először veszített egymás után két mérkőzést, ráadásul két legközvetlenebb riválisa verte meg.
– Garami József együttesének nem március második fele a kedvenc időszaka. Tavaly tavasszal nagyszerűen szerepelt, de csak miután átesett krízisen, március utolsó két hetében háromszor is kikapott.
– 2013 szeptembere óta először fordult elő, hogy az MTK két egymást követő bajnoki mérkőzésén szerzett gól nélkül maradt.
– Az MTK bajnoki mérkőzésen 2002 óta nem tud pontot szerezni a Ferencváros (Az ETO Park és a Puskás Stadion esetében: ideiglenes) otthonában.



DEBRECENI VSC-TEVA–DIÓSGYŐRI VTK 1-0 (1-0)
Gólszerző: Tisza (3.)

– A két csapat közötti legutóbbi nyolc debreceni mérkőzést – minden sorozatot beleértve – megnyerte a Loki, ráadásul 26-7-es gólkülönbséggel. A DVTK 2008 óta nem nyert bajnoki mérkőzést riválisa otthonában.
– Tisza Tibor szerzett eddig csak bajnoki gólt a Loki játékosai közül tavasszal. Mindkét 1-0-s győzelmet az ő találata hozta.
– A DVSC-Teva szezonbeli házi gólkirálya (aki feljött a góllövőlistán a harmadik helyre) korábban a Diósgyőr játékosa is volt, amióta visszatért szülővárosába, másodszor szerzett gólt a DVTK ellen. Az elsőt tavaly a két csapat egy Magyar Kupa-mérkőzésén.
– Tisza kivétel nélkül a kapuba talált a Loki legutóbbi öt bajnoki meccsén, amelyen a csapat szerzett gólt. A csatár a legutóbbi hét bajnoki találkozóján hat gólt szerzett.
– A DVSC-Teva a legutóbbi kilenc bajnoki mérkőzéséből heten nem kapott gólt. Ebben a periódusban, ha gólt kapott, csak az MTK ellen nyert.
– A Diósgyőri VTK még nyeretlen a tavaszi idényben.
– Tomiszlav Szivics együttese vendégként 11 mérkőzésen csak tíz pontot szerzett.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks
Bajnokságok / Kupák
Kikapott Budafokon az ETO, növelte előnyét a Nyíregyháza
Bajnokságok / Kupák
Paksi győzelmével ezüstközelbe került a Fehérvár

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS