Női U19: kétgólos győzelem, ellentétes félidőkkel
U19 női   |   Archívum   |   2015. március. 29., 18:02
Női U19: kétgólos győzelem, ellentétes félidőkkel

A keddi idegenbeli siker után csütörtökön, Szepetneken 4-2-re nyert női U19-es válogatottunk a szlovénok ellen.

A keddi, kétgólos idegenbeli győzelem után Szepetneken, kellemes tavaszi időben és több száz fős, lelkes szurkolótábor előtt fogadta Szlovénia legjobbjait korosztályos válogatottunk. Bár a körülmények ideálisak voltak, a játékunk mégis elmaradt a várakozásoktól, már az első percekben látszott, hogy nem a két nappal ezelőtti magabiztossággal játszik csapatunk. Ennek ellenére mi szereztünk vezetést: a 20. percben Kaján Zsanett remekül csavarta a felsőbe a jogosan megítélt szabadrúgást (1-0). A vezetés ellenére továbbra is a szlovén lányok játszottak kezdeményezőbben, lendületesebben. Ennek még a félidőben meg is lett az eredménye: a 41. percben egy védelmi megingást követően egyenlített ellenfelünk, és az 1-1-es eredmény a szünetig már nem változott.

Szünetben Turtóczki Sándor négy cserével próbálta felrázni a csapatot, fordulás után mégis szinte rögtön újabb gólt rúgott ellenfelünk, így a 48. percben hátrányba kerültünk (1-2). Ettől függetlenül érződött, hogy a cserék új lendületet hoztak a játékunkba: átvettük az irányítást, és a kedden látott magabiztossággal támadtunk az egyenlítésért. A 62. percben siker koronázta próbálkozásainkat: Kaján Zsanett remekül passzolt középre a 16-oson belülre, ahol Gelb Mónika becsúszva, a szlovén kapus alatt lőtte el a labdát a hálóba (2-2). Az egyenlítés után sem vettünk vissza a tempóból, és előbb Kaján Zsanett duplázott egy újabb szabadrúgás értékesítésével a 79. percben (3-2), majd ismét Gelb Mónika talált be: a Kaján Zsanettől területre kapott kiugratást szépen rúgta el a kapus mellett (4-2). A második játékrészben nyújtott teljesítményünkkel megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

- Érthetetlenül idegesen kezdtünk, az idegenbeli magabiztos győzelem után sokkal nyugodtabb, megfontoltabb és látványosabb játékra számítottam - értékelt Turtóczki Sándor szövetségi edző a mérkőzés után.- Ezzel szemben az első félidőben kapkodva játszottunk, és ebben a játékrészben már nem is tudtuk kiegyenesíteni a játékunkat. A második félidőben a cseréknek is köszönhetően feljavult a teljesítményünk, és végül megérdemelt győzelmet arattunk. A második félidőben a rossz kezdés ellenére magabiztosan és gólra törően játszottunk. Ez még akkor is biztató, ha tudjuk, Szlovéniában még nem indult el a bajnokság, és az elitkörre készülő válogatottjuknak is ezek voltak az első meccseik. Összességében hasznos volt ez az edzőtábor, láttam jó néhány olyan ügyes játékost, akik a jelenleg az U17 Eb-elitkörre készülő '98-as korosztály legjobbjaival kiegészülve adhatják az őszi Eb-selejtezőkre készülő női U19-es válogatottunk magját.

Női U19 nemzetközi felkészülési mérkőzés
Magyarország-Szlovénia 4-2 (1-1)
Magyarország: Mészár Krisztina - Madarassy Kitti (Nagypál Fatima, 46.), Turányi Lilla, Bokor Adrienn, Németh Napsugár (Szabó Dorottya, 46.) - Kiss Gabriella (Gelb Mónika, 46.), Szabó Viktória - Andriska Renáta (Öreg Cintia, 72.), Kaján Zsanett, Farádi-Szabó Edina (Nyuzó Boglárka, 72.) - Kós Petra (Vicai Katalin, 46.)
Gól: Kaján Zsanett a 20. és a 79. percben, Gelb Mónika a 62. és a 82. percben.

Címkék:

Kapcsolódó hírek

Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát
Női U19: Megnehezítettük a világelitbe tartozó spanyolok dolgát

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...

Női U19: Tisztes helytállás Belgium ellen
Meccsbeszámoló
Női U19: Magabiztos győzelem Oroszország ellen

A hazai rendezésű Eb-elitkör 1. csoportjának második mérkőzésén a magyar női U19-es válogatott végig nagy szívvel küzdött a világelitbe tartozó ...