Győztek az éllovas közvetlen üldözői

2015. április. 18., 20:51   |    

Győztek az éllovas közvetlen üldözői

Az MTK, a Ferencváros és a DVSC-Teva is begyűjtötte a három pontot az OTP Bank Liga 24. fordulójában. A Puskás Akadémia a hajrában fordítva, Lencse László mesterhármasával győzött a Dunaújvárosban. A PMFC és az utolsó percekben fordított a Honvéd ellen.

MTK Budapest - Győri ETO FC 2-1 (1-1)
Vezette: Solymos Péter
Gólszerző: Pölöskei a 29., Csiki a 60., ill. Priskin a 34. percben

Az MTK kezdett jobban, de az első 25 percben csak érvénytelen gólig jutott el. A 29. percben megszerezte a vezetést a házigazda, Pölöskei Zsolt 25 méterről, szabadrúgásból a bal sarokba csavart (1-0). A 34. percben a jobbösszekötő helyén kiugró Priskin Tamás kapott indítást, kapura tört, majd 7 méterről a jobb felső sarokba bombázott (1-1). A gól után aktívabbá vált az ETO, de a 60. percben visszavette a vezetést az MTK, Torghelle Sándor bal oldali beadása után Horváth Zsolt, majd Thiam lövését még blokkolták, a labda Csiki Norbert elé pattant, aki négy méterről a kapuba lőtt (2–1). A folytatásban a győriek próbálkoztak ugyan, de kevés veszélyt jelentettek kapura, így a kék-fehérek megőrizték előnyüket, és begyűjtötték a három pontot.

Szombathelyi-Swietelwsky Haladás - Ferencváros 0-3 (0-2)
Vezette: Szabó Zsolt
Gólszerző: Böde a 22., Böde a 33., Varga az 51. percben



A mérkőzés első negyedórájában kirajzolódtak az erőviszonyok, a Ferencváros hatalmas fölényben játszott, a Haladás erejéből kizárólag a védekezésre futotta. A Fradi a 22. percben váltotta gólra mezőnyfölényét, Ramirez bal oldali beadása után Böde Dániel fejelt 6 méterről a léc alá (0-1). A gól után sem változott a játék képe, nem volt egy súlycsoportban a két csapat. A 33. percben egy mély felívelést követően Busai Attila kapáslövését védenie kellett volna Gyűrű László kapusnak, de kipattant róla a labda, Böde pedig jó helyen volt, és a hálóba passzolt (0-2). A második félidő elején a Fradi megrúgta harmadik gólját is, az 51. percben Ramirez balról adott be, Varga Roland pedig védőjét megelőzve 5 méterről a bal alsó sarokba lőtt (0-3). A háromgólos vezetés tudatában a Ferencváros visszavett a tempóból, a Haladás azonban ezt sem tudta kihasználni, a hazaiak úgy zárták a mérkőzést, hogy egyetlen kapura tartó lövésük sem volt.

DVSC-Teva - Paksi FC 2-0 (1-0)
Vezette: Pintér Csaba
Gólszerző: Rodenbücher (öngól) a 28., Sidibe a 82. percben

A debreceniek jelentős labdabirtoklási fölényt harcoltak ki már a meccs elején, folyamatos visszatámadásokkal már a paksi térfélen megszerezték az elvesztett labdákat, a vendégek képtelenek voltak felépíteni az akcióikat. A helyzetek kialakításával sem volt gond hazai részről, a DVSC-nek mégsem sikerült megszereznie a vezetést az első félidő első felében. A 28. percben némi paksi segítséggel mégis gólt szereztek a hazaiak, Bódi Ádám bal oldali szabadrúgásába Rodenbücher István csúsztatott bele, a labda pedig a hálóban kötött ki. A folytatásban maradt a jókora debreceni fölény, de a 82. percig csak kapufákig és elrontott ziccerekig jutott a Loki. Ekkor a csereként beállt Tisza Tibor két csel után a kapu elé gurított, ahol a szintén csereként pályára lépő Ibrahima Sidibe két lépésről a hálóba passzolt (2-0), kialakítva a végeredményt.

Dunaújváros - Puskás Akadémia 2-3 (1-1)
Vezette: Fábián Mihály
Gólszerző: Csehi a 18., Böőr (11-esből) az 57., ill. Lencse (11-esből) a 27., Lencse a 85., Lencse a 90. percben

A bennmaradásért küzdő hazaiak kezdték lendületesebben a meccset, és a 18. percben megszerezték a vezetést, Böőr Zoltán jobbról tette középre a labdát, ott Csehi Tamás érkezett és 5 méterről a kapuba továbbított (1-0). A 27. percben büntetőből egyenlítettek a vendégek, a Lencse László elkövetett szabálytalanságért megítélt 11-est a sértett értékesítette (1-1). A gól után a Dunaújváros alakított ki több lehetőséget, és az 57. percben a vezetést is visszavette a hazai együttes, Kleinheisler László buktatta Nikházi Márkot a 16-oson belül, a büntetőt Böőr értékesítette (2-1). A Puskás Akadémia nem hagyta annyiban a dolgot, és a 85. percben egyenlített: Lencse László egyéni akciója végén, tisztára játszotta magát, és 15 méterről a bal felső sarokba tekert (2-2). Sőt, az utolsó pillanatokban a győztes gólt is megszerezte Benczés Miklós csapata, Zsótér Donát labdaszerzése után Lencsét hozta játékba, aki 16 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, megszerezve saját és csapata harmadik találatát (2-3).

PMFC-Matias - Budapest Honvéd 2-1 (0-0)
Vezette: Bognár Tamás
Gólszerző: Holender a 70., ill. Ojdanic a 85., Makriev a 87. percben

Az alsóházi rangadó elején egyik csapat sem vállalt a szokásosnál nagyobb kockáztatott, de a 14. percben Márkvárt Dávid szabadrúgása után Makriev kapufát fejelt. A folytatásban a Honvéd előtt is adódtak lehetőségeket, de ezekből sem esett gólt. A 70. percben a hazaiak játékosa, Nagy József kapufát fejelt, egy perccel később megszerezte a vezetést a Honvéd, Holender Filip egy jobb oldali beadás után fejelt 8 méterről a hálóba (0-1). A Pécs nem tört meg a kapott gól után, és a 85. percben egyenlített, Márkvárt Dávid jobb oldali szabadrúgását követően Kemenes Szabolcs nem jól jött ki kapujából, Branko Ojdanichez került a labda, aki méterről a kapuba helyezett (1-1). Egy perccel később megszerezte a győztes gólt a hazai együttes, Rácz Ferenc bal oldali beadása után Makriev fejelt 6 méterről a hálóba, fontos három ponthoz juttatva együttesét (2-1).

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS