Az Újpest maga mögött tudta tartani a Szegedi AK-t

2015. május. 04., 09:42   |    

Az Újpest maga mögött tudta tartani a Szegedi AK-t

A Jet-Sol Liga rájátszásának negyedik fordulója után „megmerevedett” a tabella. Megszilárdította helyét az élen az MTK, a Ferencváros nem engedte közelebb a Dorogot az Astrához, a Viktória-Trend Optika FC növelte előnyét az 1. FC Feminával szemben, és az Újpest sem engedte, hogy a Szeged megelőzze.

Az MTK Hungária kulcsjátékosai közül sokan sérültek, ezért Medgyes Péter vezetőedző kénytelen volt az „aranytartalékhoz” nyúlni. Az egyébként kevesebb lehetőséget kapó játékosok valóban aranytartalékot jelentenek a bajnokcsapat számára, mert remekül helytálltak és részük van abban, hogy a kék-fehérek magabiztosan győzték le tavalyi legfőbb riválisukat, az Astra HFC-t.

A tavasszal kiváló erősítésnek bizonyuló, ezúttal is agilis Herczeg Andrea akcióját befejezve, a 7. percben Nagy Lilla passzolta a vendégek kapujába a labdát, de erre Alisa Sukovic, az Astra bosnyák középpályása az első negyedóra zárásaként válaszolni tudott. A folytatásban sokáig nem esett gól, de Méry Rita végül gondoskodott róla, hogy az MTK forduljon előnnyel – a 42. percben lőtt góljával tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést, a főként a védekezésre koncentráló Astrában nem volt elég erő az újabb fordulathoz. Különösen azután nem, hogy a 61. percben Diószegi Fanni látványos gólt rúgott a tizenhatosról – 3-1-re győzött az MTK, amely az újabb győzelemmel gondoskodott róla, hogy a bajnokság körmérkőzéses szakaszában egyetlen csapat se szerezhessen több pontot nála.

A Dorogi Diófa Budaörsön fogadta a Ferencvárost, annak reményében, hogy a helyi futballvezetők és persze szurkolók között sikerül újabb híveket toborozni a női labdarúgás számára. A helyenként szakadó eső ellenére is szépszámú nézőseregnek az első félidő közepéig kellett várni a gólra, akkor a rájátszás góllövőlistáját vezető Ebere Orji juttatta előnyhöz a Ferencvárost, majd még az első félidőben, Fenyvesi Evelin remek passzát értékesítve, Szabó Viktória is bevette a tavasszal már a harmadik kapus, ezúttal Horváth Eszter által védett dorogi kaput.
A második félidő Mosdóczi Evelin góljával kezdődött, a Fradi jelenlegi házi gólkirálya 17-re növelte találatai számát, majd a hajrában Ebere Orji mutatta meg, hogy nem csak lábbal, de fejjel is gólképes. Le a kalappal egyébként a nigériai csatár teljesítménye előtt: a rájátszásban, azaz a legerősebb magyar csapatok ellen, négy meccsen hét gólt szerzett.

Nagyon fontos győzelmet aratott Szegeden az Újpest: a lila-fehérek 1-0-s sikerével alighanem eldőlt, hogy az egyenes kiesés elkerüléséért folyó osztályozót a Szegedi AK kezdi majd idegenben. (Illetve, ha esetleg harmadik meccsre is sor kerül, a Boszorkányok játszanak kétszer idegenben.) Az Újpest számára azért is remek eredmény a Durkó Zitának a 15. percben, büntetőből lőtt góljával kiharcolt siker, mert Bíró Barbaráéknak ezzel még arra is megmaradt a matematikai esélyük, hogy elkerüljék a legjobb esetben is NB I-NB II-es osztályozót jelentő helyosztót – igaz, ehhez valószínűleg mindkét hátralevő meccsüket meg kellene nyerni.

Oroszi Sándornak nem volt könnyű dolga. Az alsóházban szereplő csapatok a 2014–15-ös szezonban eddig négy meccset játszottak Szegeden, és csak a Viktória-Trend Optika FC tudott győzni a Felső Tisza-parti stadionban, még novemberben. Az Újpest edzője – alkalmasint kényszerből – három helyen változtatott múlt heti csapatán, amelyből hiányzott például az eltiltott Nagy Szabina, valamint a tavaszi gólfelelős, Vígh Renáta. Durkó gólja azonban gyógyírt jelentett a bajokra – miközben Cserenkó Szabolcs csapata továbbra is vészes gólszegénységben szenved.

A Viktória Trend-Optika FC ősszel is négygólos különbséggel győzött Szombathelyen az 1. FC Femina ellen, és most is – ezúttal 4–0-ra. A szöglet utáni kapu előtti kavarodást kihasználó Heike Manhart góljával, már a 2. perc elején előnyt szerzett a Viktória FC, de a szünetig azután már nem esett gól, a szinte csak a védekezéssel törődő 1. FC Femina jól tartotta magát. A fordulás után tíz perccel az osztrák középpályás szabadrúgásból növelte a zöldek előnyét, majd a 72. percben, védők mögé tett labdára rajtoló Szakonyi Emese passzából Siklér Kinga tette fölényessé a szombathelyi csapat vezetését. Az utolsó negyedórához érve a balösszekötő helyén kilépő Dénes Dorka állította be a végeredményt, szép gólt lőve a hosszú felsőbe.

Jet Sol Liga, rájátszás, 4. forduló

Felsőház
MTK Hungária FC – Astra HFC 3-1 (2-1)
Dorogi Diófa – Ferencváros 0-4 (0-2)

Alsóház
Viktória-Trend Optika FC – 1. FC Femina 4-0 (1-0)
Szegedi AK-Boszorkányok – Újpesti TE 0-1 (0-1)

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS