Ligakupa: háromgólos előnyt szerzett a Ferencváros

2015. május. 12., 21:29   |    

Ligakupa: háromgólos előnyt szerzett a Ferencváros

A Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén a zöld-fehérek hazai pályán 3-0-ra győzték le a Budapest Honvédot.

Annak ellenére, hogy már a döntőbe jutás volt a tét a sorozatban, egyik csapat sem változtatott a sorozatban jól működő rendszerén, a Fradi a fiatalokkal, a Honvéd a tavasszal kevesebbet szereplő futballistákkal állt fel. Jobban kezdtek a hazaiak, és két nagy helyzet után a 26. percben megszerezték a vezetést is: Nagy Dominik szerzett labdát a kispesti kapu előterében, a jobbösszekötő helyén, majd nagyszerűen tekert a jobb felső sarokba (1-0). Ezt követően is maradt a hazaiak fölénye, és az 50. percben Nagy Dominik megszerezte saját maga és csapata második találatát is, egy kontra végén a Nagy Ádámtól visszakapott labdát 16 méterről a kapuba lőtte (2-0). A 82. percben a Honvéd védője, Kristi Marku piros lapot kapott, a Fradi pedig a 88. percben beállította a 3-0-ás végeredményt: Lakatos István passza után Ugrai Roland 5 méterről lőtt a jobb alsó sarokba továbbított (3-0).

Ligakupa, elődöntő:
Ferencváros-Budapest Honvéd 3-0 (1-0)
G.: Nagy Dominik a 26., 50., Ugrai a 88. percben

A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS