Nem titkolóztak az akadémiák

2015. május. 15., 13:31   |    

Nem titkolóztak az akadémiák

Az MLSZ Edzőképző Központja a hét elején Egerben rendezte meg az Emeljük a szintet konferencia sorozat hetedik részét. Ezúttal a legnagyobb hazai akadémiák engedtek bepillantást munkájukba.

Az Emeljük a szintet sorozat eddigi egyik legérdekesebb felvonását rendezték meg Egerben, ahol a közel 700 hazai edző nyerhetett betekintést a kiemelt akadémiák életébe, munkájába, játékfilozófiájába. A meghívott akadémiavezetők az erősségeik, fontosabb eredményeik mellett őszintén beszéltek a munkájuk során felmerülő nehézségekről, arról, hogy mik azok a területek, amiben még fejlődésre van szükség.

A hét bemutatkozó akadémia (Vasas-Kubala LA, Debreceni LA, Illés Akadémia, Magyar Futball Akadémia, Fehér Miklós LA, Sándor Károly LA, Puskás Ferenc LA) vezetői egy mindenre kiterjedő prezentációt követően gyakorlatban, bemutató edzéseken avatták be az érdeklődő kollégákat saját utánpótlásképző központjuk munkájukba, így az edzésvezetésbe, megmutatva legfontosabb jellemző játékelemeket.

Szalai László, az MLSZ Edzőképző Központjának vezetője a konferencia után elmondta: az akadémiák nagyon lelkiismeretesen készültek fel a bemutatóikra, igyekeztek minél több információt megosztani kollégáikkal.


A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS