Öt éve nem szerepelt ilyen jól az Újpest

2015. május. 18., 13:49   |    

Öt éve nem szerepelt ilyen jól az Újpest

Sorozatban az ötödik bajnoki mérkőzését nyerte meg az Újpest, hasonló szériára 2010 tavaszán volt példa. A tavasz, sőt az egész eddigi bajnoki idény során másodszor győzött a PMFC egy megnyert bajnoki után. A Puskás Akadémia FC élvonalbeli történetében másodszor szerzett egy bajnoki mérkőzésen négy gólt. A Bp. Honvéd március 8. óta mindössze egy vereséget szenvedett.

SZOMBATHELYI SWIETELSKY-HALADÁS–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 3-1 (0-1)
Gólszerzők: Radó (51., 93.), Halmosi (73.), illetve Halenar (34.)

– Március 20. óta először nyert a szombathelyi csapat bajnoki mérkőzést, március 14. óta először győzött a Rohonci úton.
– A Haladás 2014. december 6. óta először szerzett három gólt bajnoki mérkőzésen.
– Mindössze másodszor fordult elő a tavaszi bajnoki idényben, hogy a Haladás egy játékosa duplázott. Leandro Martínez után ezúttal Radó Andrásnak sikerült.
– Radó András 2013. október 5. óta először szerzett két gólt egy bajnoki mérkőzésen.
– Halmosi Péter augusztus 17. óta először szerzett hazai bajnoki találkozón gólt.
– A Nyíregyháza október vége óta először kapott ki két egymást követő bajnoki találkozón.
– A helyezése alapján már biztos bennmaradó szabolcsi újonc a mostani bajnoki idényben először kapott 180 perc alatt hét gólt.



ÚJPEST FC–MTK BUDAPEST 1-0 (0-0)
Gólszerző: Litauszki (74.)

– Sorozatban az ötödik bajnoki mérkőzését nyerte meg az Újpest, hasonló szériára 2010 tavaszán volt példa.
– 2009 tavasza óta először maradt sorozatban három hazai bajnokin kapott gól nélkül a lila-fehér alakulat.
– Az ötös nyerőszériában először fordult elő, hogy külföldi játékos nem szerzett gólt az Újpestben.
– Litauszki Róbert tavasszal a második gólját szerezte, korábban a Pápának lőtt gólt.
– A két csapat legutóbbi hét egymás elleni mérkőzéséből az MTK csak egyet nyert meg, a legutóbbi hatból csak egyen szerzett gólt.
– Március 22. óta először szenvedett bajnoki vereséget az MTK. Tavasszal a Videoton FC, a Ferencváros és az Újpest győzte le eddig.
– Március 8. óta nyeretlen idegenben Garami József csapata. Akkor a Bozsik Stadionban nyert a Honvéd ellen, ott, ahol a szezonban a hazai mérkőzéseit játssza.



PAKSI FC–FERENCVÁROSI TC 0-1 (0-1)
Gólszerző: Gyömbér (45+1.)

– Sorozatban kilencedik idegenbeli mérkőzésén maradt veretlen a Ferencváros, e találkozók közül ötöt megnyert.
– November 7. óta hét idegenbeli bajnoki mérkőzést játszott a Fradi, s csak kétszer, Felcsúton és Pécsen kapott gólt.
– Gyömbér Gábor 2014. április 20. óta először szerzett bajnoki gólt.
– Thomas Doll együttese tíz emberrel fejezte be a mérkőzést Vladan Csukics kiállítása miatt.
– A Paks mindössze harmadszor veszített ebben a bajnoki idényben hazai pályán, ősszel a KTE, március 20-án a Haladás vitte el mindhárom pontot.
– A szombathelyiek elleni vereség óta először kapott hazai pályán gólt Csertői Aurél együttese, pedig azóta játszott a Péccsel, a Honvéddal és a Videoton FC-vel is.
– A Ferencváros 2010 márciusa óta mindössze másodszor nyert bajnoki meccset Pakson, s először nem kapott gólt a tolnai zöld-fehérek pályáján.



PÉCSI MFC-MATIAS–DUNAÚJVÁROS-PASE 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Fröhlich (82.), Frank (90.)

– Győzelme után a Pécsi MFC már biztosan bennmaradó helyen végez a táblázaton.
– A tavasz, sőt az egész eddigi bajnoki idény során másodszor győzött a PMFC egy megnyert bajnoki után.
– Robert Jarni együttese tavasszal veretlen még pályaválasztóként. Nagyon „szabályos” mérleget produkál: egy győzelem, egy döntetlen, egy győzelem, egy döntetlen, aztán ismét.
– Mindkét pécsi gólt cserejátékos szerezte a hajrában. Fröhlich Roland már az 58. percben pályára lépett, Frank Richárd szinte az első labdaérintéséből lőtt gólt. Utóbbi a harmadik találatánál jár az idényben, de ez volt az első, amelyet nem az MTK-nak lőtt.
– A pécsiek a legutóbbi három bajnokijukon kivétel nélkül két-két gólt szereztek. Hasonló szériájuk az idényben csak az első három tavaszi fordulóban volt.
– A Dunaújváros-PASE nem tudta megismételni szombathelyi teljesítményét. A legutóbbi négy idegenbeli találkozójából hármon nem szerzett gólt, s kikapott, a Haladás ellen 4-1-re nyert.
– A Pécs ősszel is két gólt szerzett az újonc ellen – de akkor hármat kapott, s vereséget szenvedett.



PUSKÁS AKADÉMIA FC–KECSKEMÉTI TE 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Tischler (17., 48., 90.), Lencse (80.)

– A Puskás Akadémia csapata először győzött 2015-ben hazai bajnoki mérkőzésen.
– A felcsúti együttes élvonalbeli történetében másodszor szerzett egy bajnoki mérkőzésen négy gólt. 2014. március 22-én, a Mezőkövesd ellen fordított volt a szereposztás a két gólgyáros között: Lencse László lőtt három, Tischler Patrik pedig egy gólt.
– Nem gyakori tavasszal a mesterhármas az OTP Bank Ligában, de már két „akadémista” is triplázott: előbb Lencse, most pedig Tischler.
– Tischlernek a mostani a harmadik mesterhármasa élvonalbeli pályafutása során, az előző kettőt még az MTK játékosaként lőtte.
– A KTE a remek tavaszi kezdés után immár sorozatban a hetedik mérkőzésén maradt nyeretlen.
– A lila-fehérek első nyolc tavaszi mérkőzésük mindegyikén szereztek gólt, azóta ellenben egyet sem.
– Bekő Balázs legénysége 2014. október 4. óta csak a Dunaújvárost győzte le vendégként.



BUDAPEST HONVÉD–VIDEOTON FC 1-1 (0-1)
Gólszerző: Youla (69.), illetve Ivanovski (22.)

– A Bp. Honvéd 2011 augusztusa óta nem nyert a Videoton FC ellen a Bozsik Stadionban, de most a döntetlennel nagyot lépett előre.
– Marco Rossi együttese a legutóbbi négy bajnokiján veretlen maradt. A Honvédnak tavasszal ez már a második ilyen sorozata. A csapat március 8. óta mindössze egy vereséget szenvedett.
– Youla a legutóbbi négy mérkőzésből hármon is gólt szerzett.
– A legutóbbi öt, a Bozsik Stadionban játszott bajnoki mérkőzésen egy győzelem, négy döntetlen a kispestiek mérlege.
– A Vidi sorozatban a második bajnoki mérkőzését nem nyerte meg. Ilyenre mindössze másodszor van példa az idényben.
– A bajnokcsapat 2015 tavaszán nyolcszor játszott vendégként, négyet megnyert, négyet nem. A Videoton FC megdönteni már nem tudja, de még beállíthatja a DVSC-Teva 2011–2012-es pontcsúcsát.
– Ivanovski az első gólját érte el a magyar élvonalban.



DIÓSGYŐRI VTK–GYŐRI ETO FC 4-1 (1-0)
Gólszerzők: Bognár (4.), Okuka (54.), Tóth D. (75., öngól), Takács (87.), illetve Priskin (84.)

– Vitelki Zoltánnal eddig mindkét hazai mérkőzését megnyerte a DVTK, s minden bajnokit figyelembe véve veretlen.
– Az ETO a második félidő nagy részében, Brdarovski kiállítása (48.) miatt tíz emberrel játszott.
– A bajnoki idényben először szereztek négy gólt a diósgyőriek. 2013. október 5. óta először voltak ilyen gólképesek pályaválasztóként.
– Negatívum: sorozatban a 12. hazai bajnoki mérkőzésén kapott gólt a DVTK.
– Április 11. óta a Győri ETO egy bajnoki mérkőzést elveszít, majd egyet megnyer. Megint veszít, megint nyer, megint veszít.
– A győriek a legutóbbi öt idegenbeli meccsükből négyet elveszítettek.
– 2013. április 23. óta először kapott idegenbeli bajnokin négy gólt az ETO.



DVSC-TEVA–LOMBARD PÁPA TERMÁL FC 4-0 (1-0)
Gólszerző: Szakály P. (44.), Mihelic (58., 11-esből), Balogh N. (59., 87.)

– A DVSC-Teva a legutóbbi négy hazai bajnokijából hármat kapott gól nélkül megnyert, csak a Videotontól szenvedett vereséget.
– Négy gólt bajnoki meccsen harmadszor szerzett az új stadionban, korábban a Honvéd és a Nyíregyháza kapott legalább ennyit.
– A Loki a tavaszi hazai bajnokikon eddig összesen szerzett annyi gólt, mint most 90 perc alatt.
– A Pápa tavasszal idegenben csak Győrben szerzett egy pontot, egyébként a legutóbbi 25, vendégként játszott bajnokiján mindössze nyolc ponttal gazdagodott.
– A pápaiak a legutóbbi kilenc mérkőzésükből csak kettőn szereztek gólt.
– Balogh Norbert élete első két élvonalbeli gólját szerezte.


A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal Magyar Kupa – Szerdán kezdődnek a negyeddöntők
Bajnokságok / Kupák
Férfi futsal NB I – Kezdődnek a rájátszás visszavágói
Bajnokságok / Kupák
Hetvenéves Pásztor József

2024-03-20 12:23:25

Hetvenéves Pásztor József

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS