U20: harmadikként jutottunk tovább, Szerbia következik

2015. június. 07., 08:52   |    

U20: harmadikként jutottunk tovább, Szerbia következik

U20-as válogatottunk 2-0-ás vereséggel zárta a csoportkört az új-zélandi világbajnokságon, de így is továbbjutott a nyolcaddöntőbe, ahol Szerbia lesz az ellenfele.

Az új-zélandi világbajnokság E-csoportjában szereplő magyar válogatott az Észak-Korea elleni 5-1-es siker és a braziloktól elszenvedett 2-1-es vereség után a két évvel ezelőtti U17-es világbajnok, idei Afrika-bajnok Nigéria ellen zárta szereplését a kvartettben.

A magyar válogatott annyiban kényelmes helyzetből várhatta a Nigéria elleni mérkőzést, hogy a mieink csoportjában alakult ki utoljára a végeredmény, és ezek alapján biztossá vált, hogy hacsak nem szenvedünk egy lehetetlenül nagy különbségű vereséget, akkor is továbbjutunk a nyolcaddöntőbe, ha nem szerzünk pontot az utolsó csoportmérkőzésünkön. Feltételezve, hogy a csoportelső brazilok nem kapnak ki Észak-Koreától, a kérdés így az volt, hogy a második helyen masírozunk tovább (ebben az esetben Németország várt volna ránk), vagy harmadikként jutunk a legjobb 16 közé (ebben az esetben Szerbia lesz az ellenfelünk).

A brazilok elleni kezdőcsapathoz képest több változást is eszközölt Bernd Storck sportigazgató az együttesben: az eltiltott Tamás Krisztián helyén Forgács Dávid játszott, bekerült a csapatba Talabér Attila és Nagy Dominik, valamint visszakerült a kezdőbe Németh Márió, Zsótér Donát és Berecz Zsombor.

Az első percekben a magyar válogatott játszott jobban, de gyorsan átvették az irányítást a nigériaiak, és onnantól kezdve az első félidő végéig veszélyesebben játszottak a mieinknél. A magyar csapat pontatlanabb, kevésbé koncentrált volt, mint az első két mérkőzésén, a támadásainkba több hiba csúszott, nem tudtuk megtartani a labdákat. Míg a nigériai kapusnak csak rutinfeladatai voltak, Székely Györgynek egy-két alkalommal nagyot kellett védenie.

476186666|

A 33. percben vezetést szereztek a nigériaiak, egy hosszan előreívelt labdával Godwin futott el a jobb oldalon, Forgács mellől középre tette a labdát, az érkező Awoniyi pedig Kecskés mellől kibújva érkezett a rövid saroknál, és közelről a bal sarokba passzolt (0-1).

A szünetben Bernd Storck egy helyen változtatott, Mervó Bence helyére Kalmár Zsolt állt. A 49. percben Németh Márió vállalkozott távoli lövésre, a labda a keresztlécről pattant ki. Az 54. percben növelte előnyét Nigéria, egy óriási kapuskidobás után két védőnk egymást zavarta, Awoniyi elé került a labda, ő kicselezte Talabér Attilát és kapujából kimozduló Székely Györgyöt is, végül az üres kapuba passzolt (0-2).

A kétgólos vezetés meghozta a nigériaiak önbizalmát, felszabadult támadójátékkal több alkalommal is zavart okoztak a védelmünkben, a gól utáni percekben két további nagy lehetőségük is volt. Bernd Storck ígéretéhez híven - a kerettagok tapasztalatgyűjtését segítve - lehetőséget adott azoknak a játékosoknak is, akik az első két mérkőzésen nem léptek pályára, így Popov Patrik, majd Oláh László is beállt csereként. A mérkőzés utolsó 20 percében sem sikerült újítanunk, Nigéria magabiztosan őrizte előnyét, és 2-0-ra megnyerte a találkozót.

A csoportot a koreaiakat 3-0-ra legyőző Brazília nyerte három győzelemmel, a hatpontos Nigéria lett a második, a magyar válogatott a - szintén továbbjutó - harmadik helyen végzett. A mieink szerdán, magyar idő szerint 6.00 órakor a D-csoportot hat ponttal megnyerő Szerbiával játszanak a legjobb nyolc közé kerülésért. A válogatott az első három mérkőzését New Plymouth-ban játszotta le, a nyolcaddöntőben Új-Zéland másik felén, a déli szigeten található Dunedin városában lép pályára, abban a stadionban, ahol Szerbia játszott mindhárom csoportmeccsén. A szerbek egyébként csoportjukban 1-0-ra kikaptak Uruguaytól, majd 2-0-ra legyőzték Malit, és 2-0-ra Mexikót.

- Tudtuk előre, hogy roppant erős a nigériai csapat, és ez be is igazolódott a mérkőzésen - mondta a mérkőzés után Bernd Storck. - Egyik oldalról csalódott vagyok, mert a mai mérkőzés nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, másrészt azonban büszkék lehetünk, mert egy nagyon nehéz csoportból sikerült továbbjutni. Annak örülök, hogy ma több játékost is ki tudtam próbálni a kerettagok közül, a folytatás szempontjából fontos volt, hogy egyértelmű tapasztalatokat szerezzek minden játékos állapotáról, felkészültségéről.

Magyarország-Nigéria 0-2 (0-1)
Magyarország: Székely György - Osváth Attila, Kecskés Ákos, Talabér Attila, Forgács Dávid - Nagy Ádám, Berecz Zsombor - Zsótér Donát (Popov Patrik, 61.), Németh Márió, Nagy Dominik (Oláh László, 66.) - Mervó Bence (Kalmár Zsolt, 46.)




A hírkategória további hírei

Bajnokságok / Kupák
Szombati csúcsrangadó a Merkantil Bank Ligában
Bajnokságok / Kupák
Eldőlhet a kiesés a Simple Női Ligában
Bajnokságok / Kupák
Az Újpest ellen a leggólerősebb a Kisvárda, gödörben a Paks

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS