Elszálltak a görögök, döntetlen a csoportrangadón

2015. június. 13., 22:40   |    

Elszálltak a görögök, döntetlen a csoportrangadón

Az F jelű Európa-bajnoki selejtező csoportban Feröer hazai pályán is legyőzte a görögöket, akik így kiszálltak a harmadik helyért vívott harcból. Észak-Írország és Románia döntetlent játszott egymással.

A Finnország-Magyarország (0-1) mérkőzést követően szombat este két további mérkőzést is játszottak a csoportunkban. A görög válogatott Feröerre látogatott, hogy revánsot vegyen a szigetországiak őszi sokkoló görögországi győzelméért. A vendégek nem hogy méltó revánsot nem vettek, de újabb kínos vereséget szenvedtek a feröeriektől, akik ezúttal a szerencsével sem álltak hadilábon. A görögök ugyanis két meccs megnyerésére elegendő lehetőséget dolgoztak és hagytak ki, ha a jól védő Nielsen kapus már verve volt, akkor a kapufa segített a hazaiakon.

Mindeközben Feröer tökéletesen használta ki lehetőségeit, és szerzett két gólt. A 32. percben Vatnhamar jobb oldali beadása után Hansson 11 méterről lőtt a bal alsóba (1-0), a 70. percben pedig Holst jobb oldali beadását követően Olsen csavarta a 12 méterről a jobb felső sarokba a labdát (2–0). A 85. percben Szokratisz Papasztatopulosz szépített egy szöglet utáni fejesgóllal (2-1), de az egyenlítés nem jött össze, a görögök vereséggel zártak, és 6 forduló után két megszerzett ponttal sereghajtói a csoportnak.

A csoportot veretlenül, 13 ponttal vezető román válogatott Belfastban lépett pályára a csoport második helyén álló északírek ellen. Az első félidőben egyik csapat sem játszott igazán jól, egy-egy helyzet azért adódott mindkét kapu előtt, az északíreké volt nagyobb, a 44. percben Tatarusanu kapus hatalmasat védett egy szöglet után. Mindkét csapat számára fontosabb volt a győzelemnél, hogy ne szenvedjen vereséget, és bár adódtak azért helyzetek mindkét oldalon, ezt végül sikerült elérniük, 0-0-lal zárult a találkozó.

A csoport kettészakadt, a görögöknek már nincs reális esélyük a harmadik hely megszerzésére sem, és a finnek is eltávolodtak a pótselejtezőt érő pozíciótól. Meglepetésre a magyar válogatottra a feröeriek lehetnek a legveszélyesebbek a harmadik hely szempontjából, a bravúrokra is képes északi együttes azonban nem tűnik annyira kiegyensúlyozottnak, hogy ötpontos hátrányát ledolgozva valóban harcba szálljon a pótselejtezőért.

A mieinknek tehát ezek után inkább előre érdemes tekinteniük, hátha sikerül feljebb lépni a tabellán, és kiharcolni az egyenes ági kvalifikációt a franciaországi Eb-re.

Eb-selejtező, F csoport, 6. forduló:

Észak-Írország - Románia 0-0

Feröer-szigetek - Görögország 2-1
G.: Hansson 32., Olsen 70., ill. Papasztatopulosz 85.

Az F csoport állása:

1. Románia 14 pont
2. Észak-Írország 13 pont
3. Magyarország 11 pont
4. Feröer-szigetek 6 pont
5. Finnország 4 pont
6. Görögország 2 pont

A hírkategória további hírei

Főszponzoraink

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS